A kínai GDP 6,8%-kal csökkent az első negyedévben!

Dátum

Megosztás

Végre látjuk, hogy milyen csökkenéssel számolhatunk a gazdasági visszaesésben. Gondolj bele, hogy ők főleg egy régiót zártak csak le és azt is rövidebb ideig! A vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal csökkent a kínai gazdaság az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest az új koronavírus-járvány megfékezését célzó, széleskörű korlátozások következtében – jelentette be pénteken Pekingben a kínai statisztikai hivatal. Ez az időszak volt, amikor főleg tombolt a vírus Kínában, azon belül is Hupej tartományban. Lássuk a kínai adatokat, majd a végén a hazai, európai és USA vonatkozásában is nézzük meg, mi várható!

A kínai bruttó hazai termék (GDP) az idei év első három hónapjában első alkalommal zsugorodott azóta, hogy 1992 első negyedévében elkezdték jelenteni Kínában a hivatalos negyedéves GDP-adatokat. Elemzők kicsivel enyhébb, 6,5 százalékos visszaesésre számítottak a gazdaságot megbénító járvány tükrében a múlt év utolsó negyedévére rekord alacsonynak számító, 6 százalékos bővülés után.

A statisztikai hivatal adatai szerint negyedéves összevetésben a kínai GDP 9,8 százalékkal csökkent az első negyedévben 2019 utolsó három hónapjához képest. (A cikk elején a 2019-es azonos időszakhoz hasonlították a GDP változást, itt most a 2019-es október-november-december időszakhoz).

Fontos itt megjegyezni, hogy a kínaiak előszeretettel szépítenek a számokban, ezek magasabbak is lehetnek! Igaz ezek is óriási számok!

  • Az első negyedévet tekintve az ipari termelés 8,4 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakához képest. Fontos! Eleve beleesett a kínai holdújév időszakába, akkor egyébként is csak korlátozottabban működnek a gyárak.
  • A termelés visszaesése az év első két hónapjához hasonlóan márciusban is a feldolgozóiparban volt a legszembetűnőbb, bár a múlt hónapban regisztrált 10,2 százalékos csökkenés enyhe javulást jelent a január-februári 15,7 százalékos zsugorodáshoz képest. Növekedést egyes elektronikai, valamint csúcstechnológiai berendezések termelésében értek el.
  • A tulajdonosi összetétel alapján a legnagyobb, 14,5 százalékos zsugorodást a külföldi finanszírozású vállalatok termelésében mérték, míg a részvénytársaságok termelése 8,4 százalékkal, az állami vállalatoké pedig 6,0 százalékkal csökkent éves összevetésben. A magánszektorban a termelés 11,3 százalékkal esett vissza.
  • A kiskereskedelmi forgalom éves bázison 15,8 százalékkal csökkent márciusban. Elemzők a forgalom lendületesebb javulásával számoltak, 10,0 százalékos zsugorodást előrejelezve a január-februári 20,5 százalékos visszaesést követően. A legsúlyosabb csapást az év első két hónapjához hasonlóan a vendéglátóipar szenvedte el: a kiskereskedelmi forgalom ezen a területen 44,3 százalékkal esett vissza éves összevetésben márciusban, vagyis tovább romlott a január-februári 43,1 százalékos zsugorodáshoz képest. Az internetes kereskedelem ezzel szemben javulást mutatott: a január-februári 3 százalékos visszaesés márciusra 0,8 százalékosra mérséklődött éves bázison. Az internetes eladások a teljes kiskereskedelmi forgalom 23,6 százalékát tették ki márciusban, ami emelkedést jelent a január-februári 21,5 százalékos arányról.
  • Az állóeszköz-beruházások 16,1 százalékkal csökkentek az év első három hónapjában éves összevetésben, ami a visszaesés mérséklődését jelenti a január-februári 24,5 százalékos zsugorodás után.
  •  A beruházások 60 százalékát kitevő magánberuházások 18,8 százalékkal estek vissza az első negyedévben.

A kínai gazdaság még megérzi az európai és amerikai vírushelyzetet is

Hiába állt vissza a termelés, a gazdaság a kínaiaknál, az európai kereslet teljesen elapadt, az ellátási láncok megszakadtak. Ezért a kínai gazdaság következő negyedéves számai attól is függnek, hogy nálunk és az USA-ban milyen gyorsan indul újra a gazdaság, és milyen károkat szenvedett el.

Európa – USA – Magyarország GDP

Ezek az adatok már mintát adnak nekünk, hogy mi várható Európában, vagy az USA-ban. A gazdasági hatások most gyűrűznek be majd egyre mélyebben a különböző területekre. Óriási munkaerőpiaci válság kezdődött az USA-ban és Európában, ez Kínában nem volt. Tehát lesz egy érdekes tényező, hogy hiába indul be a termelés, ha a kereslet csökkent. Termelünk, de kinek?

  • Az USA-ban, 2008-as GDP változása volt -0,1%, 2009-ben az adat -2,5%.
  • Magyarország 2008-as GDP változása 1,1%-os növekedés volt, 2009-ben -6,7% csökkenés.

A tőzsde jelenleg magasabban van, mint kellene ilyen gazdasági, munkaerőpiaci adatok mellett. Így várható még tovább esés. Ezzel kapcsolatos anyagok, cikkek:

Forrás: MTI
Fotó: Macau Photo Agency Unsplash

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

A Luckin Coffee feltámadása. Így lett Kína legnagyobb kávézólánca, legyőzte a Starbucksot

Naponta átlagosan 16,5 kávézót nyit már a Luckin Coffee. Túlélte a 2020-as pénzügyi botrányát és ma már Ázsiában is terjeszkedik. Arra voltam kíváncsi, hogy...

Miért nincs minden étteremben QR kódos étlap? AutoWallis befektetési potenciál. Hírszemle

Az USA éttermeinek 52%-ban már van QR kódos menü és rendelési lehetőség - a hazai vendéglátóhelyek messze elmaradnak ettől. A Hírszemle mai adásában beszélgettünk...

Milliárdok nyomában: így követheted a bennfentesek lépéseit, tőzsdei tranzakcióit

Hallottál már a bennfentes kereskedésről? A való életben is eljuthatunk olyan információkhoz, amit kevesen figyelnek. A törvény bünteti a bennfentes kereskedés azon részét, mikor...

Instant: 32 millió tonna aranyércet találtak Ugandában. Mi lesz az árfolyammal?

A Reuters számolt. be róla még június közepén, hogy Uganda bejelentette, 32 millió tonna aranylelőhelyre leltek az ország területén. Ebből az elképesztő mennyiségből 320.000...

Instant: A McDonald’s időjárás alapján készít elő ételeket, de ez még semmi!

Néhány hete egy Minner rendezvényen egy olvasóm mesélte (aki már 16 éves kora óta olvassa a Minnert, most 21), hogy az elmúlt években az...

Tőzsde robotok. Hogyan működnek? Honnan tudsz robotot “szerezni”?

Kinek van ideje napi 8-10 órán át a grafikonok előtt ülni? Főleg, ha van egy főállása az embernek. Pedig a tőzsde szinte egész nap...

Élő tőzsdeszeminárium Budapesten, online is követhető

Mikor azon viccelődünk, hogy lassan az étolaj jó befektetés lehet, akkor igazán érzékelhetjük a pénztárcánkon is az inflációt. A mostani gyors pénzromlás végett, fontos...

Megtakarításaink, befektetéseink az orosz-ukrán konfliktus árnyékában

Egyikünk se lenne a Sberbank ügyfelek helyében, főleg annak a cégnek, akinek több száz millió forintja volt bent a bankban, és alig fog látni...

Mi újság a WallstreetBets tőzsde titánokkal? GameStop részvénnyel

Tavaly tavasszal igazi őrület alakult ki a Reddit tőzsde fórumain. Ez főleg a WallStreetBets alfórumon történt, ahol a nagy tőzsdei cégek ellen szövetkezett a...