A hosszú távú kávéspekulációnkban szereplő Luckin Coffee valószínűleg kozmetikázta az adatokat az eredmények közlésénél. Hamis adatokat szolgáltattak a 2019-es 2. és 4. negyedév között időszakban. Az érintett vezetőket már eltávolította a cég. A Kínában kávézókat üzemeltető cég részvénye ennek hatására már a tőzsdei kereskedés előtt a 80% mínuszban volt, a tőzsde nyitás után már elkezdett felfelé kúszni, 30-50%-ot már emelkedett. Olyan nagy befektető cégek is benne vannak a részvényben, mint a BlackRock, Vanguard, Morgan Stanley (érdemes lesz őket figyelni, mit lépnek). A nap végére visszarántották az árfolyamot 6:40 dollárra. A hírre persze a Starbucks árfolyama azonnal ugrott 8%-ot, mert az egyik fő konkurense a kínai piacon. Még a végén jól jön ki, hogy mindkét cégre megy a spekuláció.
Írj bátran üzenetet a Minner Facebook-jára a Luckin Coffee részvénnyel kapcsolatban (persze mással kapcsolatban is írhatsz)!
Első, amit megtanultál, illetve megtanulsz ebből: nem véletlen mondom azt, hogy időben elosztjuk a befektetési összeget (mind időben, mind árban így máshol szállunk be). Tehát nem egyszerre vásárolunk egy adott részvényből, hanem kis csomagokban elosztva. Ezt szinte minden tőzsde cikkben olvashattad.
A Luckin Coffee cég részvénye egyébként is hektikusan mozgott korábban is (értsd több%-ot mozgott fel-le, többet mint egy átlagos részvény), és korábban már egyszer ez a hír felröppent, akkor esett az árfolyam, majd újra emelkedett, sőt csúcsokat döntött. Még februárban a Muddy Waters Research lebegtette meg ezt a hírt (a piac tehát részben fel volt már rá készülve). Most is, mialatt a cikket írom, a -80% már -63% a korábbi árhoz képest, azaz hamarosan a korábbi beszállási pontnál leszünk. Mázli, hogy közben vettünk ki pénzt! Előtte és utána is volt olyan szinteken az árfolyam, hogy 50-120% profitban is lehetett pozíciókat zárni. Az a helyzet, hogy most a hírre túl nagyot esett, ahogy az előbb is írtam, hektikus egy részvény, most is nagyobbat mozdult be. Tehát a vissza korrekció várható (felfelé). Persze küldték, írták olvasóim, hogy 4-5 dollár között tudtak venni, hát valakinek jól jött a szituáció, 100% hozama lett. Nekem időm se volt venni, nyitás után írtam ezt a cikket.


Természetesen nem pánikolunk. Rossz hír persze, hogy a közölt hamis adatok egyre szebbek voltak, azért is léptünk a részvény vásárlásába. Ahogy fent írtam, a Starbucks már jól jöhet ki a dologból. Szokták mondani, hogy ahol kockázat van, ott van az igazi profit, azért ilyeneket kerülni szoktunk, de mint látjuk előfordul. Sajnos a hamis adatokra támaszkodtunk eddig. De ha bírósági eljárás is lesz, az több év, addigra az árfolyam máshol lehet. Ügyes tanítványok, olvasóim kérdezték is, hogy akkor mehet ilyen olcsón a következő részvénycsomag vásárlás? Soha ne vegyél telibe, mindig porlaszd a kockázatot.
Az árfolyam már a tőzsde kereskedésnél elkezdett emelkedni, ami jó jel. 25-35%-ot már emelkedett. A napokban kiderül, mi lesz, de pánikolni úgy látom nem kell a nyitás óta tartó mozgásokat látva, és természetesen a híreket figyeljük. A forgalom 1700%-kal nőtt a részvénynél, és főleg a vételi oldalon. Az üzleti modelljük még mindig ugyanaz, a fogyasztók ott vannak. 300 millió dollár értékben kozmetikázták az eredményeket. Ha ezt az összeget nézzük és a korábbi eredményeket, a korábbi árfolyammozgást és a részvényesek korábbi várakozásaihoz igazítjuk az árfolyamot, akkor láthatjuk, hogy tényleg túlzó volt a csökkenés, a piac tehát ezt korrigálni fogja, ez már látszik is. 5 milliárd dollár értékben csökkent a piaci értéke, miközben 300 millióval voltak kozmetikázva az adatok. A bevételt és a kiadásokat is egyébként fals adatokkal látták el, tehát a megtérülési rátájuk így nem változott.
A következő egy hónap húzós lesz, de látva a befektetők reakcióit, hamar feljebb cibálhatják az árfolyamot és újra 10 dollár fölé mehet. A vezetőpozícióban lévők eltávolítását egészen biztosan pozitívan fogja értékelni a tőzsde.
BlackRock, Bank of America, Wells Fargo, Allianz
Olyan nagy befektető cégek is benne vannak a részvényben, mint a Black Rock, Bank of America, Vanguard, Morgan Stanley vagy a Louis Dreyfus Co (mondjuk ők nem csak befektetőcég, főleg kereskedelemben vannak benne). A negyedéves jelentésükben a későbbiekben majd figyelni kell, ők mit lépnek.
Ezt ezen az oldalon tudod megnézni.: https://holdingschannel.com/funds/holding-lk/
Botrányok a tőzsdén
Hasonló botrány kereskedést már csináltunk a Minnernél. Például Lululemon jóganaci gyártónál, vagy a VW részvényére. Látható volt, hogy hamar visszakapaszkodtak a részvények. Sajnos a botrányokat nem látjuk előre, főleg az ilyet, amikor is kívülről nekünk az adatok alapján minden rendben volt.
Venni vagy nem venni? A többség veszi
- Ott van több mint 4500 kávézója Kínában a cégnek, ameddig azok nyitva vannak, ez jó lehet.
- Ugye milyen jó, hogy mindig skandálom, hogy fokozatosan kell egy részvénybe beszállni! Nem szabad telibe venni egy időpontban. Már közben többször el is lehetett adni egy-egy kisebb csomagot, 25-40 dollár között (még mázli), erről anno beszéltem is a podcastban és a FB oldalon.
- Az árfolyam 26 dolláról esett le 4,5 dollárra, most 6-8 dollár között mozog (2020. 04.02-03).
- Egy kis tételben már vettem részvényt, sikerült 7,40 dolláron vennem. Elcsábított az ár. Tudod, ez nekem egy 2-5 éves spekuláció, ami nem járt még le. Tehát az ár most jó. A napokban kiderül, hogy vásárolok-e még. Az árfolyamon azt látni, hogy 6,38 dollár alatt nem szabad hozzányúlni, csakis felette.
- 7,7 dollár felett nyílhatnak meg további vételi pozíciók, akkor lódulhat meg az árfolyam jobban.
- Most fog megmutatkozni igazán a piac. A lenti linken is látszik, sokan tartják a részvényt, ahogy én is. Ez jó jel, mert így a vételek meghaladhatják az eladásokat, a fő short spekuláns a Muddy Waters Research már kaszált az árfolyam esésből.
- Követem a fenti nagy cégek közleményeit. BlackRock, Vanguard, Bank of America.
- Update: 2020. 04. 06. – újabb hír nem jött a Luckin felől, a nagy cégek még hallgatnak. Kell több hét míg elül a botrány. Az árfolyam nem fog kezdeni eszeveszett mozgásba felfelé még az biztos, mivel a botrány még itt van. A short állomány változását érdemes figyelni és a nagy cégeket, de arról úgy is posztolok, ha lesz valami. Kell tehát idő, hogy kitisztuljon körülötte a levegő. Furcsa is lenne, ha csak úgy elkezdene felfelé száguldozni a botrány után.
A kávézók nyitva, vásárlók vannak. Forrás: Stocktwits/ Waliaibex – vasárnapi kép. (Több ilyen képre is vadászok itt is, Wechat-en is.) - 2020. 04. 07.: A kereskedést leállították. Eddigi információim szerint addig nem indul újra, amíg le nem zárul a teljes Luckin Coffee vizsgálat. Ezt a befektetők védelme érdekében tették.
- 2020. 04. 21. A kereskedés várhatóan ma elindul a részvénnyel. A forrás a Bloomberg terminál, ismerős küldte. Egy alertet kapott rá, figyeljük, ettől még nem biztos hogyan elindul.
Update 2. Úgy látszik, ez csak figyelmeztette, hogy lehet megnyit, sajnos nincs más információnk róla. - 2020. 05. 19.: A Luckin Coffee sajtó közleménye szerint a Nasdaq-tól kaptak egy határozatot, hogy eltávolítják a részvényt a Nasdaq-ról. A cég ez ellen „fellebbezett”, meghallgatást kért. Így még mindig marad a tőzsdén a papírok, várhatóan 30-45 napon belük kiderül mi lesz.
Ha kivezetnék, akkor ún. OTC papír lesz, tőzsdén kívül lesz kereskedhető. Forrás: Luckin
2020. 05. 19. Újabb hír, elvileg a Nasdaq május 20-án újraindítja a kereskedést, de erről nincs más hírünk. Forrás: https://finance.yahoo.com/news/nasdaq-scheduled-resumption-luckin-coffee-201510551.html - 2020. 05. 22. Az árfolyam miután 20-án elindult a kereskedés azóta esik. Nem tett jót neki a Nasdaq kivonás híre. A nagy intézményi befektetők még nem szálltak ki.
Ha a Nasdaq tőzsdéről kivezetik, akkor is mehet tovább a kereskedés, csak akkor az ún. OTC piacon, vagyis a tőzsdén kívüli piacon történik. Még az is lehet bevezetik az ázsiai tőzsdére. - Mennyi short állomány?
A https://fintel.io/ss/us/lk oldalon lehet követni a short pozíciók arányát. Nem változott nagy mértékben, sőt látható, hogy bár a forgalom nagy volt az eladási pozícióknál is, de a igazából olyan átlagon van, mint bármely más átlagos részvénynél.

Van egy oldal, ahol tréderek, befektetők beszélnek egy-egy részvényről, azt szoktam nézni ilyenkor, hogy milyen a piac valódi hangulata. Úgy látom, nem rossz. A StockTwits oldalon. Az Luckin Coffee beszélgetés itt megy (angol): https://stocktwits.com/symbol/LK
A cikket folyamatosan frissítem, gyere vissza később!
A tanítványok ezzel kapcsolatban is a tőzsde oktatásban látnak egy új videót, de egyébként ott is ezekről beszélek, amit itt leírtam a Luckin Coffee-s résznél. Az új videóanyag első 2/3-ában a 2020-as tőzsdekrach stratégiát folytatjuk. Benne tőzsdeindex szintek (várható esés hol történik), Microsoft részvény, pénzügyi adatokat hol találsz. Lépj be a MinnerAkadémián és a tőzsde oktatásodnál már ott is lesz az új videó.
Fotó: Luckin Coffee
Források:
stocktwits.com/symbol/LK
https://fintel.io/ss/us/lk
https://holdingschannel.com/funds/holding-lk/