Milyen érdekes, hogy nem azzal leszel sikeres, hogyha halálra dolgozod magad?! Én is szeretem olvasni azokat a tippeket, tanácsokat, amiket a milliárdosok adnak az embereknek egy-egy cikkben, interjúban. Viszont ezeket fenntartásokkal kezelem, mert nem mindig elég gyakorlatiasak, vagy nehéz őket átültetni a mindennapjainkba. Most viszont találtam egy nagyon jó cikket, ami a Business Insideren jelent meg, Michael Simmons kutatta a sikeres emberek szokásait, és összefoglalta a tapasztalatait. Nézzük is, mit is csinálnak a milliárdosok abban a napi 1 órában, ami hozzájárul a sikerükhöz!
Heti 5 órát szánj a fejlődésedre, tanulásra, gondolkodásra
Michael a kutatása közben arra jött rá, hogy a milliárdosok (Bil Gates, Elon Musk, Mark Zuckerberg…) legalább átlagosan napi 1 órát töltenek azzal, hogy képezzék magukat, könyvet olvassanak vagy éppen gondolkodjanak csak. A lényeg az, hogy ebben az időben nem foglalkoznak a munkával. Micsoda? Gondolkodás? Igen, nekem is először ez jutott eszembe. Pedig a könyvolvasás után a második legnépszerűbb ilyen elfoglaltság a heti legalább 1 órában a tudatos gondolkodás. Hozhatnám itt a példát a könyvolvasásra is, de azt már kiveséztük párszor. De min gondolkodnak a milliárdosok? Kiderül a következő bekezdésből. Először még néhány fontos instrukció, amit a cikkben leírtak:
- tedd szokássá a napi 1 órát (tanulás, olvasás, gondolkodás)
- összegezd és próbáld átültetni a gyakorlatba azt, amit abban az egy órában tanultál, vagy olvastál, vagy éppen arra, amire rájöttél. Sőt próbáld ki, hogy nálad hol működhet, kísérletezz!
Hogyan gondolkodnak aktívan?
Először is nem olyan göcsösen kell nekiállni, mint ahogyan azt gondolnád. Leülsz, aztán azt mondod gondolkodsz! 🙂 Neeem! Én sokat foglalkoztam ezzel a témával, sőt most fel is buzdultam, hogy kutassak is majd a közeljövőben ebben a témában. Én mindig úgy szoktam ezt hívni, hogy brainstormingolok. Valójában annyi az egész, hogy
- Feldobsz egy témát, problémát, amivel abban az egy órában foglalkozol. Nem fontos, hogy a munkádhoz kapcsolódó legyen. Például:
- az önvezető autóknál kié lesz a felelősség egy karambolnál, gázolásnál?
- Ha brit cég lennék, akkor hogyan használnám ki a Henry herceg esküvőjét marketing célra?
- Mi a szektorom legnagyobb problémája?
- Mi érdekli a vevőimet?
- Olvasol valamit egy könyvben. Pl. fél órán át olvasol egy szakmai könyvet, majd utána azon kezdesz el gondolkodni (p., alkalmazhatóságát, vagy a te cégedre, rád hogyan vonatkozik…). Így könnyebb is lesz megjegyezned az olvasott anyagot.
- Nem csak egyedül lehet, többen is. De mindenképpen találjatok egy témát, amit közösen kiveséztek. Pro-kontra érvek…
Ezt a cikket kibővítve feldolgoztam egy podcastban (hanganyagban)
Spotify-on itt tudod meghallgatni, Apple Podcastban itt, vagy az alábbi lejátszón keresztül:
Cikkek, amik érdekelhetnek még téged:
- Így tudsz házat és autót venni 5 éven belül! – Egy ázsiai (dollár) milliárdos receptje
- Mi kell ahhoz, hogy milliomos legyél? Itt a lista!
- Már minden adott ahhoz, hogy szabadon dolgozhass, és brutál sokat keress. Ezt a listát nézd!
- Vállalkozó vagy, és naponta átlagosan 12 órát dolgozol? Hétvégén is? Ne legyél rá büszke, sőt, még az üzletednek is árthatsz!
- Félsz, hogy lemaradsz egy hírről? Mennyi hírt olvass naponta? Tartalomfogyasztási tippek
Forrás: BusinessInsider
Fotó: TNS Sofres/Flickr