Aki bitcoinon nyereséget ért el, annak adók kellene fizetnie. A bitcoin fizetőeszköz, de nem minősül valutának, tehát hasonló tulajdonságokkal rendelkezik adózás szempontjából, mint egy részvény. Adózni is kell a nyereség után. Tehát aki árfolyam emelkedésből profitált, annak adót kell fizetnie, az adott ország adózása szerint. Ez elvileg így van. Gyakorlatilag lenyomozhatatlan maga a bitcoin tranzakció, így csak igen kevesen fognak utána adózni. Adózók azok lehetnek, akik nagyobb tökével szálltak be, és azt dollárra, euróra, forintra átváltva szeretnék elkölteni…
Tavaly nehéz is volt profitot elérni, de még így is lehet olyan, aki elért rajta nyereséget. Két féleképpen nyerhetünk a bitcoin-on
- ha árfolyamnyereségre spekulálunk, és veszünk bitcoint valamelyik bitcoin tőzsdén
- bitcoin bányászunk
Nem is olyan régen nyílt meg az első szabályozott keretek között működő bitcoin tőzsde az USA-ban. Jelenleg az árfolyam erősen volatilis. Az erős dollár a bitcoin árfolyamára is kihat, nem csak az olaj, vagy az EURUSD árfolyamánál szembetűnő. A „kitermelési” ár alatt van az árfolyam, tehát érdemes elgondolkodni a bitcoin vásárlásban.