Alkalmazottként vállalkozó szellemű, OTP Business Nagykövet. Márkodi Szilvia sztorija

Dátum

Megosztás

Bemutatom az egyik Minner olvasót, MinnerAkadémia hallgatót, Márkodi Szilviát. Szeretném kiemelni azokat a hallgatókat, akiknek a sikerében a Minner, illetve a MinnerAkadémia is katalizátor volt. Ettől még természetesen minden siker a saját munkájuknak gyümölcse, de annyira jó látni, hogy a megszerzett tudást kamatoztatni tudják.

Egy-két szót én is szeretnék írni Szilviáról. Anno, amikor 2017-ben találkoztam vele, nagy lázban tervezgette a vállalkozását. Elég kemény piacon, pénzügyi tanácsadásban akarta felépíteni vállalkozását. Aztán váltott és rájött, hogy egy már felépített cégnél is elérheti ugyanazt, méghozzá közösen is tudják építeni a vállalkozást. Na, de lássuk őt magát!

Alkalmazottként vállalkozó szellemű, OTP Business Nagykövet. Márkodi Szilvia sztorija

Márkodi Szilvia vagyok, 19 évig közalkalmazottként jártam a ranglétrát felfelé. Egyre jobban azt éreztem, megfulladok, pedig kiszámítható 8-16-ig tartó nyugis, langyos állóvízben illett volna jól érezni magam.

Jelenleg egy elektromos járművek (kerékpár, roller, stb.) értékesítésével foglalkozó cég operatív vezetője vagyok. Még mindig alkalmazott.

Amikor 2017-ben végleg búcsút intettem korábbi világomnak, már egy éve olvasgattam a Minner cikkeket. 2017. tavaszán kértem Mándó Milántól az első tanácsadói órát. A találkozás apropója egy vállalkozás ötlete volt, papíron vittem magammal a terveket. Milán tanácsait tettek követték, vállalkozó lettem, de az élet mást adott, mint amit terveztem. Lettem pénzügyi tanácsadó, körülbelül ekkor vettem meg korábbi ismereteim frissítése miatt a tőzsdeoktatás modult. Azonban rájöttem arra is, hogy ahhoz hogy sikeres legyek, még nagyon sok mindent kell megtanulnom, mert ebben a más világban tapasztalatlan diáknak éreztem magam. Vállalkozásom szüneteltettem. Tanulni mindig szerettem, így:

Ekkor kerültem magánvállalkozásba, ahol hihetetlen sokat tapasztalok, fejlődök és kipróbálhatom gyakorlatban a MinnerAkadémia képzéseinek anyagát. Milán marketingben segített már a cégünknek is.

Jogosan merül fel a kérdés, miért vagyok alkalmazott még mindig?

Mert időközben rájöttem, talán sikeresebben tudok működni, ha a munkámmal segítek valakit a célok elérésében. A korábbi tervem nem adom fel. Futóként megtanultam kitartóan dolgozni a célokért. Szép lassan kész leszek önállóan is lábra állni. Tudatosan építkezek. Tavaly OTP Business Nagykövet lettem, ahol szintén sokat tanulok. Hiszem, hogy az elmúlt 2 év hozzájárult jelen életem kis sikereihez. Köszönöm Minnerakadémia!

Megvásárolt videós kurzusai: 

Kattints ide és képezd magad te is a MinnerAkadémián!

További sztori: Felhúzott egy 26000-es Instagram oldalt, pénze is van belőle, most startupot épít hozzá

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!