Közel került a paritáshoz a dollár az euróval szemben, vagyis 1 euró 1 dollárt érhet. Tavaly ilyenkor még 1,37 dollárt kellett adni egy euróért, most már csak 1,0583-at. A nagy elemző cégek, bankok is mind azt prognosztizálják, hogy már ebben az évben paritásba kerül a két deviza, erről itt olvashatsz részletesen.
A dollár erősödésének a fő oka, hogy az amerikai gazdaság erős, illetve az ottani monetáris politika megváltozott. Az amerikai jegybank (FED) tavaly leállította a QE programját, vagyis a kötvényvásárlási programját, és a befektetők már szinte azt árazzák be a dollárban, hogy kamatemelés várható. Európában viszont most kezdődött még csak el az ösztönző program, tehát ez további hatást gyakorolt a két deviza árfolyamára. Mondhatni a dollár mindenképpen erősödött, az euró pedig gyengült, a képlet egyszerű.
Lassan már 10 éve is van annak, hogy a FED nem emelte az alapkamatot, így további dollár erősödésre számítanak az elemzők. Ilyen nagy rally után viszont már érdemes odafigyelni. 1 év alatt 23%-ot erősödött a dollár, és előtte olyan volt, mint egy EKG görbe.
Nem mondom azt, hogy nem erősödhet tovább, de ilyenkor mindig felteszem magamnak a kérdést, vajon ki az, aki továbbra is a dollár erősödésére fogad? Amikor már a tömeg is arra akar menni, ilyenkor történik az, hogy szépen lassan oldalazik, majd picit megváltozik a trend, hogy kilökje a spekulánsokat, vagyis a dollár erősödésre játszókat. Majd lehet, újra elindul lefelé (árfolyamot nézve). Ezt rá is rajzoltam az alábbi grafikonra. Sokan figyelnek most a dollárra, és ezt kihasználhatják a nagyobb cégek, kirázzák a kis spekulánsokat, és újra folytatják a trendet, de az is lehet, hogy további nagyobb oldalazásra számíthatunk. Vajon miért mondja a Goldman Sachs azt, hogy további erősödés várható? Ne legyünk naivak, nem adnak ingyen tippeket 🙂 Mire megjátssza valaki, arra alig lesz rajta profit, vagy nem tudja tartani az adott befektető, és kiszáll inkább. Ebből pedig profitál a Goldman és a többi nagy bank.
