Lesz itt gond, 2025-re 20% fölé emelkedik a nyugdíjas korúak aránya hazánkban a lakosságon belül

Dátum

Megosztás

Sok helyen hallani már a korfa összetételének változását, az elöregedést….. Ez sajnos már most is jelen van, és az alábbi ábrából kiderül, még gond is lesz. 2014-ben is sok országban 20% felett van lakosságon belüli aránya a 65 év felettieknek, Japán, Németország, Finnország, Olaszország, Görögország. Tehát láthatjuk, ők már küzdenek ezzel, érdemes tehát ezekre az országokra figyelni. Megnézni, hogy ők hogyan hidalják át ezt a problémát.

Nálunk is már rossz a helyzet 17% felett van ez a szám, 2025-re pedig 20% fölé emelkedik. De ez szinte akkor már egész Európában gondot jelent. Mivel annyi munkaképes ember nem lesz, akik eltartsák a sok nyugdíjas korú lakosságot.

szuper_koruak

Ajánlom figyelmedbe ehhez kapcsolódó cikkeket:
Hogyan képzelem el nyugdíjas éveim? Pálmafák, utazás, könyvek…
Ebből szerzi következő milliárdjait Soros György

Forrás: Moddy’s, CNN

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!