Testépítőből táplálkozási szakértő lett, majd lett egy webshopja, a YUMM – sztori

Dátum

Megosztás

Bányai Adriánt már régóta figyelem, mert majdnem egyszerre indítottuk a blogunkat, online magazinunkat, csak ő fitnesz és egészséges táplálkozással foglalkozó vonalon, míg én egy üzleti oldalt. Igen, egy újabb sztorit hozok példának a környezetemből, hogy ezzel inspiráljalak, motiváljalak a vállalkozásod építésére, és az ismertségi körömet is ezzel támogassam, na és őket is motiváljam. Nézzük is az ő sztoriját!

Diploma – Multi – Majd váltás >>> Személyi edző

Tizenévesen az informatika érdekelte, így azt tanulta, majd az EKF-en szerezte meg a diplomáját. Azonban az iskola után más vizekre evezett. Ahogy mások, ő is vidékről költözve próbálta ki a budapesti multis világot, de hamar rájött, hogy távol áll tőle. Miután visszaköltözött vidékre, egy ideig az informatika és a marketing területén dolgozott, majd a fitnesz iránti szenvedélyétől fűtve szakmát váltott, így lett személyi edző. E mellett egy kisebb online vállalkozásban is kipróbálta magát.

A blog, és hozzá kapcsolódó vállalkozások

A clean eatinggel 2013-ban kezdett el foglalkozni. Az ötlet onnan jött neki, hogy ekkor már pár éve komolyabban foglalkozott a konditermes edzésekkel, és egy olyan diétát keresett, ami elősegíti a fejlődését nem csak a fizikum, de az egészség terén is. Ekkor talált rá a tengerentúlon népszerű táplálkozási koncepcióra, ami meglepetésére idehaza teljesen ismeretlen volt. Komolyan vette, és megérte, hiszen versenyzői szintre emelte vele fizikumát olyannyira, hogy több férfi fitneszmodel (men’s physique) versenyen is kipróbálta magát, ahol dobogós helyezéseket ért el. Ráadásul a táplálkozással kordában tudta tartani ízületi betegségét is. Kézenfekvőnek tűnt, hogy ezt a táplálkozási irányzatot bemutassa másoknak is, ezért indította el a cleaneating.hu weboldalt. Az oldalra akkor még hobbiból, inkább a saját lelkesedése fenntartása céljából publikált saját írásokat és recepteket. A weboldal meglepően hamar népszerű lett, pedig minimális költséggel készült, és elmondása szerint mai szemmel nézve színvonaltalan volt. Egy idő után választania kellett a profi és a hobbista irány között. Ő az előbbit választotta, így jutott el oda, hogy a Clean Eatinget ma már saját cége viszi.

Az újdonság – YUMM!

A YUMM! tiszta nasi egy nasidoboz-szolgáltatás. Azért találta ki, mert szerette volna, hogy azok is megtalálják a számításukat, akik csak egészséges, teljesen természetes finomságokkal szeretnék kielégíteni a nassolás iránti igényüket. A sok egészségesnek mondott élelmiszer között még ma is ritka, ami „clean szemmel” is megfelelő, azaz 100% természetes alapanyagokból áll, és a kalóriaértékhez viszonyítva magas hasznos tápértékkel bír. A dobozokba 10 db ilyen snack kerül, bizonyos időközönként más-más válogatásban, ráadásul a kedves csomagolás miatt ajándéknak is tökéletes. A YUMM! és a Clean Eating két külön márkanév, de lazán kapcsolódnak egymáshoz. Ezzel az előélettel és felületekkel könnyebb a célközönségét elérni, és az is nagyon sokat jelent, hogy az elmúlt évek során alaposan megismerte őket, így tényleg azt tudja kínálni, amire igényük van.  Persze mivel szűk réteget célzó termékeket egy ma még kevésbé ismert szolgáltatással kötötte össze, inkább egy side-projectként tekint rá, mindazonáltal örömmel csinálja, és vállalkozása fejlődéséhez is tökéletes.

Adrián írta:

Emlékezetes nehézség volt, hogy közel 2 évem ment rá, hogy a Clean Eating márkanévre hazai kizárólagos jogot szerezzek. Végül sikerült, ami azért jó, mert így ez az irányzat nem jut a divatdiéták, vagy mondjuk a Paleo sorsára. (Más kérdés, hogy márkanévtolvajok így is próbálkoznak.) Rengeteg apróbb nehézség merült fel az Életmódprogram nevű előfizetési rendszer működtetése során is. Egy nehézség, vagy inkább hátrány a személyes hiányosságomból is adódik, miszerint nem szeretek szerepelni és nem végzek selfbrandinget. Folyamatosan hívnak műsorokba, előadásokra és célszerű lenne egy Youtube csatorna is, azonban ez nem az én világom.  Azonban a legnagyobb nehézségek most fognak jönni. A YUMM! tapasztalatait megismerve tervezek egy részben hasonló, de mégis más jellegű projektet, amit azt hiszem definiálhatok táplálkozási startupként is. Továbbá tervben van egy saját márkás termékvonal készítése is és még pár remek ötlet, amikhez azonban már tőkéstárs bevonására lesz szükség, és ez még nincs megoldva.

Friss információ! Adrián eladta a bizniszét! Egyébként egy szintén Minner olvasónak. 

Mit tanulhatunk, leshetünk el Adriántól?

A clean indulásakor edzőként már képben volt a sporttáplálkozással, azonban így is szükség volt arra, hogy autodidakta módon tanuljon. A táplálkozástudományt és a clean eatinghez köthető elméleteket külföldi forrásból szerezte be. Ez anno sok energiát elvitt, de olyan befektetés volt számára, ami később megtérült. Már többször is említettem, hogy érdemes lebutítani az ötletedet, vagy másik megoldás, hogy csak csináld, és megismered a piacodat, az igényeket, és úgy tudsz fejlődni, amit a piac értékel. Adriánnál is felfedezhető ez, mivel a blogját egyébként úgy sikerült felhúznia, hogy közben még szponzorokat is szerzett. Most pedig a több éves tartalomkészítés még jobban megtámogatja a webshopja indulását, sőt az elmúlt évek alatt összegyűjtött 40 000 Facebook követő szintén egy előny. Nem is beszélve arról, hogy ez idő alatt elmélyült az online marketingben és a termékbevezetésben is, ami elősegítette a mostani piacralépést. És még valami, amit én nagyon becsülök benne, az a kitartás, a következetesség. Hajrá Adrián!
Mintha már írtam volna hasonlóról igaz? >>> Itt a cikk >>> Egy új vállalkozás indítási módszer. Először elindítasz egy blogot/Youtube csatornát, majd ezután indul el a vállalkozásod

Hasonló sztorik érdekelnek? Olvasd el ezeket: 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!