Újra bíróságon a Google – folytatódik a monopolhelyzetek felszámolása

Dátum

Megosztás

Úgy tűnik, a tech óriások nem tudnak nyugton maradni! Most épp a Yelp rántotta bíróság elé a Google-t, mondván, hogy a keresőóriás előnytelenül bánik a konkurenciával. De mi is történik valójában a tech világ színfalai mögött?

A Yelp szerint a Google úgy manipulálja a keresési eredményeket, hogy saját szolgáltatásai jelenjenek meg előbb. Képzeljük el, mintha egy boltban mindig a bolt saját márkás termékeit raknák szemmagasságba! Nem fair, ugye?

Yelp! HELP!

A Yelp már régóta vádolja a Google-t azzal, hogy tisztességtelenül használja fel a Yelp tartalmait. 2013-ban a Federal Trade Commission már elmarasztalta a Google-t „keresési elfogultság” miatt, ami a saját tartalmainak előnyben részesítését jelenti.

Jeremy Stoppelman, a Yelp társalapítója és vezérigazgatója szerint a Google rátenyerel a mérlegre, hogy elfojtsa a versenyt és a fogyasztókat saját boltjában tartsa. Szerinte a gugli nem lehet egyszerre a keresési eredmények monopol szolgáltatója és a saját helyi keresési tartalmának önpreferáló kurátora.

A Google vitatja ezeket az állításokat, mondván, hogy hasonló vádakat korábban már elutasítottak. A vállalat ígérete szerint „határozottan védekezni fog a Yelp megalapozatlan állításaival szemben”.

A per néhány héttel azután érkezett, hogy a Google elvesztett egy nagy szövetségi trösztellenes ügyet, amely megállapította, hogy a keresőmotorban elfoglalt domináns pozíciója monopolhelyzetet jelent. Ez végül a vállalat feldarabolásához vezethet.


#számok Míg a Yelp részvényei körülbelül 27%-kal csökkentek az év eleje óta, addig az Alphabet részvényei mintegy 17%-kal emelkedtek 2024-ben.

Hivatalosan a per szeptember 11-én kezdődik Virginiában, amely a cég hirdetési technológiáira fókuszál. Ez a kevésbé látványos, de kulcsfontosságú üzletág felelős a Google 2023-as 307,4 milliárd dolláros bevételének több mint 75%-áért. Brian Wieser reklámszakértő szerint „a Google messze a legnagyobb hirdetési eladó a Földön”.

Az Igazságügyi Minisztérium állítása szerint a Google uralja a hirdetési piacot: 91%-os részesedéssel bír a kiadói reklám szerverek, 85%-kal az hirdetői hálózatok, és több mint 50%-kal a hirdetési tőzsdék piacán. A Google vitatja ezeket a számokat, saját becslése szerint részesedése 30% alatt van, ha figyelembe vesszük a közösségi média, streaming TV és applikációk hirdetéseit is.

A tárgyaláson várhatóan tanúskodnak a Google versenytársai, mint a Trade Desk, Comcast és PubMatic, valamint olyan médiacégek vezetői, mint a News Corp, Daily Mail és Gannett. Neal Mohan, a YouTube vezérigazgatója is a potenciális tanúk között szerepel.

Jonathan Kanter, az Igazságügyi Minisztérium trösztellenes vezetője szerint „az újságírást nagyrészt a hirdetési piac konszolidációja fenyegeti”. Egy Northwestern University tanulmány kimutatta, hogy 2005 óta az amerikai újságok egyharmada bezárt vagy eladásra került.

A Google védekezésében a kisvállalkozásokra és kiadókra összpontosít. Állításuk szerint egy esetleges feldarabolás „lelassítaná az innovációt, megemelné a hirdetési díjakat és megnehezítené” a kis cégek növekedését…

Párhuzamos piacokon

A Google egyébként csak a jéghegy csúcsa, a világ nyugati részén az elmúlt években egyre több “cégóriás” ellen folynak eljárások! Nézzük, mi minden történt mostanában, amikről már mi is beszámoltunk:

A grafikai szoftvercég 20 milliárd dollárt akart kifizetni a Figmáért, de a hatóságok azt mondták: Nem. Az Adobe szerint „nincs egyértelmű út” az Európai Unió és az Egyesült Királyság trösztellenes szabályozóinak jóváhagyásához.

Sokak szerint ez a döntés is figyelmeztetés a nagy tech cégeknek, hogy vége a monopol helyzetnek, és a hatóságok résen vannak az ilyen célú felvásárlásoknál, stratégiáknál. 

A Google nem adja ingyen a térképszolgáltatását, ami miatt sok vállalkozás, köztük Hosszú Katinka étterme is bezárt. De vajon kinek jó ez? Egyébként, a funkció Európából tűnt csak el. Az oka, hogy így tudott megfelelni a Google a digitális piacok igazságosabb és nyíltabb versenyét biztosító EU-s törvénynek. Google az EU-n belül használt Google kereső esetében nem részesítheti előnyben a saját térképszolgáltatását…

  • Lehetséges a Facebook darabolása? 

Felmerült, hogy le kéne választani az Instagramot a Facebookról. Szerencséjükre jött a TikTok, és most már nem tűnnek olyan fenyegetőnek… De meddig tartható ez a szituáció és milyen forgatókönyvek lapulhatnak Zuckerberg zsebében?

Európa keménykedik

Az EU nem kímélte a tech óriásokat:

Beengedték a konkurenciát a Google Shoppingba, méghozzá olcsóbban! Rákényszerítették a Google-t, hogy nyissák meg a Shopping hirdetési felületet a Comparison Shopping Service (CSS) szolgáltatók felé. Mindezt úgy, hogy ezek a szolgáltatók, ha a Shopping-on keresztül hirdetnek, akkor azt nyereségesen tudják működtetni. Ezt úgy oldotta meg a Google, hogy a licitálásnál kb. 20%-kal alacsonyabb árat kap a CSS szolgáltató (értsd itt ár-összehasonlító oldal). 

Mi lesz ebből?

Egyesek szerint az Apple és a Google sorsa hasonló lehet, mint Rockefeller olajcégéé: szétdarabolják őket. Ez nem is olyan elképzelhetetlen, hiszen:

  • Van történelmi precedens: A Standard Oil feldarabolása 1911-ben megmutatta, hogy a túlzott piaci hatalom ellen a kormányok képesek fellépni.
  • Van növekvő nyomás: Egyre több politikus és szakértő sürgeti a tech óriások megregulázását.
  • Van piaci dominancia: A Google és az Apple olyan mértékű befolyással bír saját szektoraikban, ami aggodalomra ad okot.

A Google-nek most az a “szerencséje”, hogy:

  • A Bing erősödik az OpenAI miatt – kevésbé húzható rá a monopolhelyzet a piacra…és bizonyítja, hogy van lehetőség az innovációra és a versenyre.
  • Az EU már előrébb jár a szabályozásban, mint az USA – az európai tapasztalatok tanulságul szolgálhatnak az amerikai szabályozóknak. Illetve a cégeknek lehetőségük van alkalmazkodni és finomítani gyakorlataikat.

Úgyhogy ne temessük még a tech óriásokat! Ez a világ olyan, mint a Barátok Közt – mindig történik valami új, és mégsem! A következő évek meghatározóak lesznek abban, hogy milyen irányba fejlődik tovább ez a dinamikus szektor. A sikeres vállalatok azok lesznek, akik képesek rugalmasan alkalmazkodni a változó körülményekhez, miközben innovatív megoldásokkal állnak elő – legyenek azok kiskapuk, vagy egyéb okosságok…

UPDATE: Új információk alapján az amerikai kormány bírósági úton fontolgatja a Google átszervezését, azután az augusztusi ítélet után, amely kimondta, hogy az anyavállalat, az Alphabet törvénysértő eszközökkel tartotta fenn dominanciáját az internetes keresőpiacon. A vád szerint a Google dollármilliárdokat fizetett olyan cégeknek, mint az Apple és a Samsung, hogy készülékeiken a Google legyen az alapértelmezett kereső. Az igazságügyi minisztérium olyan „szerkezeti követelményeket” támasztana, amelyek megakadályoznák, hogy a Google egyéb termékei – mint a Chrome böngésző, az Android operációs rendszer vagy a Play áruház – révén előnyös helyzetbe hozza keresőjét. Ezek a változások akár a Google feldarabolásához is vezethetnek, amire a cikkben már utaltunk is.

A minisztérium november 20-ig nyújtja be részletes javaslatait, míg a Google-nek egy hónapja lesz kidolgozni válaszát. Lee-Anne Mulholland, a Google szabályozói ügyekért felelős alelnöke, szerint a minisztérium javaslatai túllépik a kormányzat hatásköreit.

Olvasnátok még a témában?

Fotó: Envato License

Kertvéllesy András
Kertvéllesy András
Négy ország felsőoktatási intézményeiben, három nyelven tanultam írni és olvasni. Hiszem, hogy a világ megismerésére az egyik legjobb módszer a színháztörténet és az önreflexió. Analitikus típus vagyok: szeretek többet gondolkozni, mint amennyi időbe kerül azt elmondani – remélem, hogy a Minneren, pont emiatt kerültök majd előnybe.