Tudom mire gondolsz az ilyen sikersztoriknál. Túl szép, hogy igaz legyen, persze csak felfelé ment, így nyert-úgy nyert… Az Unix sztorijában vannak kudarcok is, ahogy más cégnél is, például 2006-ban amikor az ügyfelek panaszkodtak, konkurencia is kezdte behozni őket, kiszállítási problémáik voltak. A vállalkozó valóban nulláról építkezett, és aki ilyen tempóban építi a vállalkozását arra csak fel lehet nézni, vagyis inkább példát venni. Jól reagáltak a a piaci igényekre, lásd 2008-as válságban, amikor kiderült, hogy lényegében az ő szezonjuk, lett is nagy piacszerzésük. 2021-es hackertámadásnál 2 milliárdos forgalomkiesésük, káruk keletkezett. Itt a sikeres cégek rovat újabb része, majd nézd meg a többit is!
Youtube-on itt éred el, Spotify-on itt, Apple Podcastban itt.
Sikeres cégek: Unix sztori, a panellakásból a milliárdos cégbirodalomig
Zombori Antal, a történet főhőse éppen munkanélküli volt, amikor a nagybátyja felajánlotta, hogy van egy eladatlan készleten lévő konnektorba szerelhető szúnyogirtója, legyártották a megrendelő nem vette át. Belement, hogy ő saját maga adja ezt el, vagyis elkezdje értékesíteni. Első nap sikeresen eladott két karton ilyen szúnyogírtót, és rájött a 10% jutalék igazán jó összeg, egy mérnöki két heti fizetését kereste meg. Folytatta az értékesítést és ada ment, ahol van szúnyog, vagyis a Balaton partra, és kiárulta a készleten lévő termékeket, sőt újra beindították a gyártást. Itt érzett rá, hogy a kereskedelmet neki találták ki.
A rendszerszervezésre már itt ráérzett, hívásrögzítőt és csipogót használt, hogy leadhassanak rendeléseket a cégek. A boltos felhívta a számot, felmondta hangrögzítőre, ő csipogóján kapott jelzést, hogy van új „üzenet”. Ezután elment egy telefonfüléhez, felhívta a saját számát, ahol meghallgatta a rendeléseket.
Jött az ősz, váltott autóalkatrészre, mert a szúnyogok ekkor már nem csíptek, nem volt benne pénz. Mindig is szerette az alapító az autókat, így megkeresett nagykereskedőket és terítőként kiskereskedéseknek, szervizeknek eladta az alkatrészeket. Továbbá Németországban élő apukáját megkereste, mert az egyik legnagyobb hiánycikk a piacon a négyütemű Wartburg és Trabant alkatrészei voltak a visszajelzések alapján. Ekkor jött el a pillanat, hogy megalapította 1991. január 1-én a UNIX-Trade Kft-t így elkezdett több német cégtől is alkatrészeket importálni.
Itt felgyorsultak az események, a garázsból kialakított raktárát hamar kinőtték, igen itt már többes számban beszélhetünk, már 7-10 fő dolgozott Antalnak. Átköltöztek egy 200 nm-es fészerbe, amit maguknak kellett felújítani, sőt kialakítani benne az üzletet is.
1993-ban ismét jött egy nagy mérföldkő. Egyrészt már közvetlenül a nyugati gyártóktól tudott alkatrészeket beszerezni. És bár a cél, hogy minél szélesebb legyen a termékpalettája, leépítette az akkor még aktív mezőgazdasági gép vonalat, a vákuumcsomagoló gép értékesítést, és az ipari szíj vonalat is. A növekedés folytatódott, új raktárra is szükség volt.
1995-ben miközben Antal külföldön volt egy kiállításon egy óriási vihar a raktáruk tetejét felszakította és ömlött be az eső. A készlet egy része elázott, a cég vagyona a készletben volt, így menteni kellett ahogy csak lehetett. Túlélték.
1996-ban belevágtak a helyi kirendeltségek, üzletek nyitásába. Első üzletük Pécsett volt, és annyira bejött, hogy még abban az évben Kaposvár és Debrecen követte.
1998 -ban első külföldi kirendeltségüket megnyitották, vagyis elindult a külföldi terjeszkedés, Romániában, Kolozsváron, majd ezután még további 6 üzletet nyitottak néhány éven belül.
1999-ben megújították a brandet, a logót, a márka megjelenését. Addig több változatát is használták például a logónak és nem volt következetes a színhasználat sem, sőt ekkor hagyták el a sárga színt is a logóból. Itt megjegyzem, hogy ekkor volt a cég árbevétele 2 milliárd forint.
Online katalógus, ekkor már kezdetleges online is elérhető, kereshető termékkatalógusuk volt. Ez a piacon újdonság is volt, de több év előnyük volt a piaccal szemben. Míg a konkurencia legyintett rá, addig ők kiemelten fókuszáltak az onlinera és a digitalizációra.
2000-2002 körül egyrészt a vevőélményre fókuszáltak, például a Hungaroringre vitték el élményvezetésre a kiemelt partnereket, ügyfeleket. És ekkor már több száz fősre bővült a cég, így szükség volt a szervezetfejlesztésre. Közben folytatódott a terjeszkedés.
Túl szép, hogy igaz legyen? 2006-os évről Zombori Antal nyilatkozta ezt a cég weboldalán: „Akadtak problémák bőven, például a versenytársak választékban utol értek minket, rendszeresen bicsaklott a szállításunk, kollégáink sok esetben nem voltak a toppon, rengeteg kiszolgálási panaszt kaptunk.”
Ekkor már egy beruházási hullámot kezdtek és kiderítettek minden problémát (annak okozóját, eredőjét), amit próbáltak rendszerszinten is kezelni. Ennek egyik mérföldköve volt például a saját belsős képzési rendszer kialakítása, ez lett az Unix Akadémia.
Ugrunk egyet 2008-ra, ami a világban és Magyarországon is a válságról szólt. Az Unix nem behúzta a kéziféket, hanem beruházásba kezdett, és több mint kétmilliárd forintból megépítették új logisztikai központjukat, fejlesztették járműparkjukat. A válságban az emberek a nagy nevű márkaszervizek helyett a független szervizeket választották, ami pont a Unix vevőköre volt. Mivel erre erősítettek rá, a válságból nemcsak győztesen jöttek ki, hanempiacot szereztek. 20%-ról a piaci részesedésük duplájára emelkedett, 40%-ra.
Bár erről még nem esett szó, a UNIX Autókártyát miután sikeresen bevezették (természetesen kellett kampányolni rá) 2007-ben, ez 2010-ben újabb mérföldkőhöz érkezett. UNIX Partnerszerviz és kártya elfogadó-pontbeváltó hálózattal bővültek. Itt ez azért fontos a cég életében, mert ilyen nagy ügyfélállománynál már a hűségprogramoknak megnő a létjogosultsága.
Tudod, a hűséget díjaznod kell.
Az üzleti sztorijukból kifejezetten tetszik, amikor 2012-ben egységes termékcsoportként kiválasztották a legjobb termékeket, és elnevezték A.Z. Meisterteile -nak, amit márkásítottak is. A legjobb ár-érték arányú termékeket tették bele ebbe a kategóriába, és így is reklámozták. Ezzel megkönnyítve az ügyfeleik dolgát, mondván nem kell megjegyezni ebből vagy abból a márkából melyik fék, vagy lengéscsillapító, motorolaj jó ár/érték arányú, ezek mind azonos minőséget képviseltek. Ez azért is volt fontos, mert mindig jó újdonsággal előállni, ezzel az értékesítőket is támogatjuk.
Ugrunk egy nagyot, 2019-ben megnyitott a 100. magyarországi kirendeltségük, továbbá belevágtak kereskedőcégként egy gyár építésébe.
2021-ben a céget hackertámadás érte, ami teljesen megbénította a cég működését. Mindez húsvét előtt történt, jól időzítve, hogy nehezebb legyen a dolguk. A cégnél fel voltak készülve egy esetleges hasonló támadásra, de a katonai szintű támadásra egy rendszer sem tud felkészülni. Minden egy linkkel kezdődött egy hamis banki e-mail linkre kattintott egy munkatárs, ami ezután szépen fájlokat hozott létre a szervereiken, gépeiken. Április 30-án aztán megbénították a rendszert és 2,7 millió dollárt követeltek és ha 5 napon belül nem fizetnek akkor ez duplájára nő. Ismert hackercsoport áldozatai voltak, de nem adták meg magukat, biztonsági mentésekből kezdték el felépíteni újra a cég IT infrastruktúráját, sőt minden számítógépet újra is kellett telepíteni. 4 napot voltak zárva az üzletek és 1,3 millárd forint forgalomkiesést szenvedtek el ezen időszak alatt, az alapító számításai alapján közel 2 milliárdos volt a kár a helyreállítást is beleszámítva. Ha fizettek volna 1 milliárd forint alatt megállt volna, de nem bánja, hogy nem álltak kötélnek. Apró kitekintő: később a hackercsapatot elfogták.
Nézzük a számokat!
Mitől ilyen sikeres a cég? Mi az esszenciája?
- A cég alapítója sváb származású, ami szerinte jól jött a cégépítésben. Rendszer-gondolkodása a cégben is megmutatkozik, ha valahol felmerül egy probléma akkor azt nem csak megoldják, hanem kialakítanak rá egy rendszert, hogyha újra felmerül akkor az már meg legyen oldva.
- Tudtad, hogy a McKinsey adatai alapján a gyorsan növekvő cégek (vagyis a top 25%) a forgalmának 36%-át, és a profitjának 31%-át teszi ki új termékek bevezetése! Itt az Unix például az AZ. Meisterteile varázslattal lényegében új terméket hozott létre egy egységes csomagolással.
- Az innováció a cég életét végigkísérte. Tudod ez nem azt jelenti, hogy mindenféle digitalizációs ugrás történik a cégben, hanem az, hogy folyamatosan újítasz a vállalkozásban valamit, legyen az szervezetfejlesztést, legyen az egységes munkaruha, legyen az délelőtti kiszállítás. Továbbá Antal szerint egyik fontos attitűd a cégnél, hogy figyelnek a részletekre, amire más piaci szereplő csak legyint, ők próbálnak megoldást találni rá, beépíteni a cég életébe.
A cikksorozat további részei
- Mi a titkuk a gyorsan növekvő cégeknek? Hogyan kell áttörni a növekedést gátló plafont? 1. rész
- Hogyan elemezzem a cégem? Így derítsd ki, hogy mit kell változtatni. Gyorsan növekvő cégek 2. rész
- BioTechUSA: Ez a magyar cég milliárdossá gyúrta magát. – Sikeres cégek 3. rész
- Lipóti Pékség: Hogyan tudnak eladni heti 1,5 millió darab nosztalgia kiflit? – Sikeres cégek 4. rész
Forrás:
https://www.unixauto.hu/cegunkrol/tortenelmunk
https://www.unixauto.hu/hirlevel/hackertamadas
https://www.bet.hu/Kibocsatok/bet50/2016/BET50-vallalatok-2016/Garazsbol-a-piac-elere-unix