$$$ 300 forint lesz 1 dollár? $$$

Dátum

Megosztás

Több gazdasági esemény, ok miatt akár 300 forint is lehet egy dollár. Ez nagyrészt azért is lehetséges, mert a dollár az euróval szemben már 1,1785-ös szinten van. A Goldman Sachs elemzői szerint 2015 végére 1,08 dollár lesz egy euró, majd 2016 végére paritásba került a két deviza, azaz 1 dollár 1 euró lesz.

Innen már nem nehéz levonni a konklúziót a dollár/forint és az euro/forint közel kerülnek egymáshoz, és az áruk megegyezik majd. Jelenleg 270 forint 1 dollár!

Miért erősödik a dollár az euróval szemben?

  1. A FED (amerikai jegybank) nem is olyan régen hagyta abba, a kötvényvásárlási programját, míg az Európai Központi Bank még csak most kezdi a körvényvásárlási programot. (erről itt olvashatsz)
  2. Szorosan az előzővel összefügg, hogy a FED hamarosan kezdheti a kamat emelést (jelenleg 0,25% a kamat náluk), ami dollár erősödéshez vezet, a piac már ezt is reagálja az erősödő dollárral.
  3. Az EU gazdasága nem stabil, a munkanélküliség magas a defláció miatt sem valószínű, hogy erősödne az euró

Az amerikaiak még jól is jönnek ki ebből. Olcsóbb lesz ide utazniuk, ez viszont jó lesz az EU turizmusának is. Hiszen a leglátogatottabb turista helyszínek Európában találhatóak, pl Franciaország. (Kattints ide, erről itt írtunk)

Olvasd el ezt a cikkünket is, szorosan kapcsolódik ehhez a témához:
Mikor vegyek eurót? Mikor váltsak eurót?

 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!