A Microsoft lett a világ legértékesebb cége. Hogyan jutottak el idáig?

Dátum

Megosztás

Bill Gates, a Microsoft egyik alapítója, a világ egyik leggazdagabb embere. Sokáig. vezette is a ranglistát, talán akkor égett be a neve mindenki fejébe. Sokszor volt már temetve a Microsoft, ám ők sikeresen túlélték saját válságukat is, amiből a több évtized alatt több is volt. Nézzük, hogyan jutott el idáig az egyik legnagyobb techóriás, és hogy mi a titkuk.

Honnan indult a Microsoft? 

A Microsoft 1975-ben indult el útjára, Bill Gates és Paul Allen jóvoltából, ők alapították a céget. Eredetileg egy programozásinyelv-fordítót árultak, fejlesztettek, majd később, 1976-ban a Microsoft nevet védjegyezteték. 1981-től pedig megalakult egy felvásárlást követően az MS-DOS, ami már a Windows elődje volt az operációs rendszer piacon. Ebből lett sok újítással mára a Windows 11. Ez a MacOS-sel és Linux-szal a három legnépszerűbb operációs rendszer egyike.

2002-ben a Microsoft 7 üzleti egységre bontotta a fejlesztéseit, pénzügyeit, ezek a következők: 

  • Windows ügyfél (Windows ügyfél-, kiszolgáló- és beágyazott operációs rendszerek)
  • Információmunkás (irodai szoftvertermékek)
  • Microsoft üzleti megoldások (üzleti szolgáltatások és folyamatalkalmazások)
  • Kiszolgáló és eszközök (fejlesztői eszközök és integrált kiszolgálói szoftverek)
  • Mobil- és beágyazott eszközök (kézi és telefonos eszközök)
  • MSN (webalapú szolgáltatások)
  • Otthon és szórakoztatás (otthoni felhasználói hardver és szoftver)

Persze, ez most a 2000-es évek elejét mutatja, viszont ez nem volt fenntartható a tech világban, így a termékeik folyamatosan fejlődtek, kicserélődtek. A következő bekezdésekben ezekről az újításokról lesz szó. 

De mi is vezette őket a ma ismert magasságokba? 

A Microsoft mára a legértékesebb vállalat lett a világon a Windowscentral szerint. A cég részvénypiaci értéke pénteken (2024.01.19-én) 2021 óta először zárt magasabb kereskedést, mint az Apple, ezzel a világ legértékesebb vállalata lett. Az okostelefonok iránti kereslet miatti aggodalmak miatt az Apple részvényei 2024-ben 3%-kal csökkentek a tavalyi 48%-os emelkedés után, míg a Microsoft 2023-ban 57%-kal nőtt az előző évhez képest. Ez részben a generatív mesterséges intelligencia terén elért vezető pozíciójának köszönhető a ChatGPT-t gyártó OpenAI-ba való befektetés révén.

Kép forrása: Economyapp

A világ legértékesebb cégeiről ebben a hírszemlében már beszéltünk: Ezek a világ legértékesebb márkái – Megéri Európában árulni – Itt a digitális smink – Hírszemle

Milyen fő üzletágak hoznak bevételt a Microsoftnak?

A fő bevételi forrása nem is biztos, hogy az, amire gondolsz elsőre. Én is a cikk írása előtt, ahogy utánajártam a témának döbbentem rá, hogy nem a Windows már a legtöbbet hozó fejőstehene a Microsoftnak. Ez a termék, amiből csak úgy ömlik a bevétel és a profit, a Microsoft Azure. Nagyjából olyan, mint az Amazon Web Services, vagy a Google Cloud, tehát felhőalapú szervereket biztosít a felhasználóknak. 

Korábban a cégeknek mind saját szervereik voltak, amik fizikailag is náluk helyezkedtek el. Erről már áttértek olyan cloud-based megoldásokra, mint amit a Microsoft Azure is kínál. Sokkal költséghatékonyabb megoldás, sőt sokkal jobban skálázható, így a cégek IT háttérrendszere. Persze, nagy a verseny ezen a piacon is, de a Microsoftnak olyan szervezeteket sikerült megcsípnie, mint a Pentagon, vagy olyan cégeket, mint a Samsung, Pixar, vagy éppen az eBay. Egy felmérés szerint jelenleg 722,22 millió felhasználója van az Azure-nak.  

Emellett az Office teljes üzleti modell váltása is hasonlóan jól sült el, ez volt a második legtöbbet hozó terméke a Microsoftnak. Korábban meg tudtad vásárolni az Office csomagot, és onnantól rendelkeztél egy termékkulccsal, amivel teljes hozzáférésed volt a szoftverhez. 2013-ban vezette be a Microsoft a 365 nevű termékcsaládját, ami az akkori “éves számozású” Office-t hivatott leváltani. Persze nem ment egyből, és sokan meghökkenve álltak a dolog előtt, hogy mi is ez az előfizetés, mivel addig meg tudták venni a teljes programot, ami onnantól az övék volt. Ezzel szemben a 365 merőben más lett, mint a korábbi modell. Ebben már nem csak az Office programokat kapod meg, mint a Word vagy az Excel, amire a legtöbb ember gondol, hanem felhőalapú szolgáltatásokat is, mint például a fájlmegosztást szintén a felhőben, emellett az Office Suite-ot is. Ez egy többplatformos irodai csomag gyakorlatilag, ami lehetővé teszi a legtöbbet használt fájltípusok használatát. 

A termékfejlesztésen túl nem szabad elmennünk a felvásárlások mellett sem. A Microsoft rengeteg akvizíciót bonyolított le az elmúlt években, sőt, aktívan vásárol fel cégeket a kezdetektől fogva. Legutóbb, amiről rengeteg hírportál beszámolt, az az Activision felvásárlása volt, emellett korábban a GitHubot, a Nokiát, és a LinkedIn-t is megszerezte a tech-óriás. Emlékszel, 2013 környékén rengeteg Windows mobil látott napvilágot, új piaci szereplőként a Microsoft betört a mobiltelefon-piacra. Ez mondjuk pont nem volt annyira hosszú életű, mint elsőre várták, viszont a mai napig gyártanak telefonokat – igaz, már Android rendszerrel.

Üzleti modell váltás? 

A Microsoft abban a szektorban, ahol a legnagyobb a verseny váltott üzleti modellt, ami előre tudta vinni a céget. Persze, rá kellett jönniük arra is, hogy az egyszeri 30 ezer forintos Office csomag helyett havi előfizetésre át tudnak az emberek váltani, így az egyszeri fizetések összege lecsökkent, de a visszatérő vásárlások száma nőtt. Ettől függetlenül mertek lépni, és a piaci trendekhez alkalmazkodni, amivel mára látod hova jutottak. Lehet ez neked is egy tanulság: lehet, hogy van egy jó terméked, viszont lehet nem hoz eleget a konyhára, létezhet más üzleti modell, lehet váltani célcsoportot is (lásd Azure – nemcsak célcsoportban új, hanem termékben is).

Hasonló tartalmakat keresel?

Kiemelt kép: Canva

Tóth Levente
Tóth Levente
Tóth Levente vagyok, a Minner csapat negyedik tagja, tartalomgyártó. A tartalmak közül legszívesebben a technológiai újítások és az AI köt le, tőlem ezekről fogtok leginkább olvasni.