Az eredeti iPhone 2G drágább most, mint az iPhone 7 – megérte befektetni, és nem használni az akkori készüléket?

Dátum

Megosztás

Elvileg a tech készülékek ára folyamatosan csökken, minél jobban múlik az idő. Erre rácáfolnak az iPhone régi szériái. A 2007-ben kiadott iPhone 2G-t több ezer dollárért lehet megvenni ma a legnagyobb aukciós portálon, az Ebay-en. Néhány példa:

iphone2g
Apple iPhone 2G aukció Forrás: Ebay
iphone2gebay2
Apple iPhone 2G aukció Forrás: Ebay

Ez tudod mit jelent? Hogy az iPhone még befektetésnek is jó volt. 2G-s telefonból 6,13 millió darabot adott el az Apple. Utána egy negyedév alatt adtak el ugyanennyit az új szériából, válság ide vagy oda. Tehát ezért is értékes a 2G. Főleg gyűjtőknek, nagy Apple fanoknak. Milyen érdekes, hogy a válság kitörése után tudta ezt elérni az Apple. Na, de most nem is ez a lényeg. Kép alatt folytatom! Az alábbi képen negyedévenkénti iPhone eladási számokat látjátok (millió darab).

iphoneeladosk

Apple részvény vs iPhone 2G befektetés (bontatlan csomagolás)
Az Apple 2007 márciusában 13 dolláron állt (közben volt splitelés… most ezzel ne törődj), most 112 dolláron áll.
A 2G -s széria 599 dollárba került, melyet most bontatlan csomagolásban 4-9 ezer dollárért lehet eladni.
Ki se kell számolnom, majdhogynem hasonlóak a %-ok, hozamok.

Ehhez kapcsolódó vállalkozás ötletek a Minnneren:
Indíts vállalkozást: 46. vállalkozás ötlet – Antik nepper online
Indíts vállalkozást: 69. ötlet – Érme bróker, érme vaterázás

Jah igen, és beleillik a cserélős ötletbe isÍgy lesz egy gémkapocsból ház, vagy egy tragacsból luxusautó. Vaterázás felsőfokon

Érdemes most venni Apple részvényt? Olvasd el ezt a cikket, megkapod rá a választ: Mikor vegyél Apple részvényt? Érdemes venni?

Szép utat járt be az utóbbi időben az Apple. És most újra lendületet vehet. A fent belinkelt cikket olvasd el mindenképpen!

apple201609

Forrás: DailyDot

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!