Azzal riogattak, hogy nőni fog a reggeli kávé ára, erre ez történt…

Március elején sok helyről lehetett hallani, hogy nőni fog a reggeli kávénk ára. Mi le is írtuk akkor egy cikkben, hogy ez téves hír, és a média csak felkapta. Abban a hónapban a kávé világpiaci ára a 200-as szinten mozgott kontraktusonként, és a média azért kezdte fel, mert előtte 100-ről emelkedett fel 200-ig. Csak azt felejtették el megemlíteni, hogy 2011-ben ez volt 300-is. Tehát még attól az ártól lejjebb is van. És azóta mi történt? Gondolhatod, hogy csökkent 🙂 Olvasd tovább a cikket, mert kiderül, egyáltalán drágább lehet e a reggeli kávén ára az elkövetkező időszakban.

[sam_ad id=”74″ codes=”true”]
Hirdetés

Érdemes megnézni az akkor elemzésünket, alatta pedig az újabb eseményeket:

És akkor nézzünk rá erre a grafikonra, mert ebbe bent van minden, amit fent említettem.
Először is 2011-ben volt az 300-is, azóta lejjebb van! (baloldali piros karika).  Nem meglepő, de az árfolyamok mozognak.
Másodszor, a jobb oldali piros karikában szemléltetem, hogy a forgalmazók (egyes termelők) (zöld vonal) szintje már a 0 szint alatt van, ez azt jelenti már védik magukat az árfolyam kilengéstől!
További szép reggeleket! És ha drágább kávét akar rájuk sózni az eladó, vagy pincér, mutassák meg a cikket neki!
Most itt nem a kávé árfolyamáról van szó, ez nem elemzés. A fogyasztói árról szól a cikk.kave

Az árfolyam azóta 167-es szinten van, tehát nem, hogy nőtt volna, azóta csökkent is.  Ez várható is volt, mivel a COT adatokból látszott, hogy fordulhat (az ábrán az alsó kis rész). A további mozgások inkább az oldalazás irányában mutatnak, de most már mindenki tudhatja, ezeken a szinteken még nem kell attól félni, hogy magasabb lesz a reggeli kávénk ára.

kave_juni

 

Forrás: finviz.com

2021 -es vállalkozási ötletek! Neked is hasznos, nem csak kezdőknek!

Iratkozz fel, hogy előbb megkapd! Kattints ide! Működő cégek is inspirációt merítenek új termékekhez, szolgáltatásokhoz, üzleti modellhez, vagy éppen marketing ötletet találnak. Újaknak pedig egyenesen kötelező! Tovább a Minner 2021- es ötletekre!!

Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartom a lelkesedésed!. 6 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások üzleti modelljét alakítom át, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked is a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!