Belehúzott Zuckerberg. Több mint 500 millió dollár értékben adott el már Facebook részvényeket 2018-ban

Dátum

Megosztás

Vajon miért adja el Mark Zuckerberg a részvényeit? Semmi pánik, nem a Facebook botrányok miatt, más dolog van a háttérben. Pár napja éppen azt kerestem, hogy az amerikai cégek tulajdonosai mennyire adják/veszik a saját részvényeiket, és ekkor lettem figyelmes a sok-sok FB részvény tranzakcióra. Februárban 500 millió dollár értékben adott el FB részvényeket Mark, majd márciusban tovább folytatta az eladásokat, sőt áprilisban is. Ezt látod az alábbi ábrán, táblázatban. (Alatta folytatom)

Mark Zuckerberg Facebook részvény tranzakciói – finviz.com

Miért adja el Mark Zuckerberg a Facebook részvényeit?

Ha mögénézünk a kis trükknek, akkor valójában csak egyik zsebéből átteszi a másikba, és még profitál is belőle. Emlékszel még 2015 decemberében arra a hírre, hogy a FB vezére a részvényeinek 99%-át eladományozza egy alapítványon keresztül? Nos éppen ezen ügyködik. Ahogyan akkor is leírtam egy cikkben, a jótékonykodáson túl adóoptimalizálásra is használják.

Zuckerberg akkor bejelentette, hogy az elkövetkező 3 év mindegyikében  (2016-2019) 1 milliárd dollár értékű részvénycsomagot adományoz a létrehozott alapítványnak, tehát nem egyszerre fogja a részvényeit “eljótékonykodni”. Ez mind szép és jó, persze azt is tudni kell, hogy nem nonprofit szervezetet hoztak létre, hanem egy LLC-t, vagyis KFT-t. Ezen a KFT-én keresztül a részvények felett ugyanúgy rendelkeznek. Az adóoptimalizálás miatt is jó az LLC, mivel 1 milliárd értékű jótékonykodás után 333 millió adólevonást vehet igénybe Mark. Tehát Zuckerberg nem 100%-ban akar jótékonykodni, de ez nem is baj. Az is jó, hogy egyre több tőkét fektet a közjóba, mellette legalább ő is jól jár. És amúgy is, ki fog emlékezni erre? Az emberek többségében az marad meg, hogy rengeteg pénzt adományoz, semmi más, nem az adóoptimalizálás…

Kevesebb részvényt kell eladnia, mert…

2015 decemberében jelentette be, hogy folyamatosan átadja a részvényeit az alapítványnak, és mivel azóta az árfolyam folyamatosan emelkedett, sőt az akkor 80 dollárról megduplázta az árát, így máris kevesebb részvény kell ahhoz, hogy tartsa az éves 1 milliárd dolláros összeget. A részvény árfolyamát nem befolyásolják ezek a tranzakciók, mert valójában Zuckerberg így csak egyik zsebéből a másikba teszi át a részvényeit. Még így is 17%-a a FB részvényeknek Zuckerbergé, így nem kell félni attól, hogy elfogy, illetve ahogyan írtam is, egyik zsebéből a másikba.

A Facebook részvényhez kapcsolódó további hírHogyan hat ki a Facebook botrány a részvényekre? Bíznak még benne a befektetők?
Facebook marketinghez kapcsolódó cikk: Facebook-marketing 2018. Változások, lehetőségek, ötletek

Forrás: Reuters
Fotó: Official White House Photo by Pete Souza

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!