Az utóbbi 1 hónapban több negatív hír is érkezezett a Facebook háza tájáról. A média is felkapta az eseteket, így a botrány bizony kihatott már a részvény árfolyamára is. Először is két Facebookhoz kapcsolódó, az ő adatbázisát használó cégről derült ki, hogy visszaéltek az adatokkal, és a közösségi oldal felfüggesztette az adatszolgáltatást, aztán Elon Musk törölte magát és a Teslat az oldalról, most pedig kiderült, hogy az android alkalmazásuk a híváslistákat is rögzítette, sőt még a beszélgetések időtartamát is. Mit szólnak ehhez a befektetők? Mi lesz a részvénnyel?
Mi történik egy részvénnyel a botrányok közben, után?
Emlékszel még a következő botrányokra?
- BP olajcég elöntötte a Mexikói-öböl térségét olajjal
- Lululemon jóganacit gyártó cég vezetője azt mondta, hogy úgy látszik néhány nő túl kövér ahhoz, hogy az ő terméküket, ruhájukat hordja, miután kiderült, hogy a jógaruháik olyan vékonyak, hogy ha a nők előrehajolnak, az úgy megfeszül, hogy átlátszó lesz a fenekükön a ruha. Ez még nem is lett volna baj, ha a cég kezeli a problémát, de…
- Volkswagen dízelbotrány
Mi a közös mindegyikben?
- Hogy a botrány természetesen kihatott a részvényárfolyamukra.
- A média felkapta őket, ettől is lett botrány az esetekből.
- Az első hetekben 20-70%-ot estek a részvényeik árai.
- Majd az a furcsa dolog állt elő, hogy bizony a részvények ára a botrány kirobbanása utáni minimum árhoz képest mind-mind felülteljesített, vagyis magasabb áron voltak. Sőt a Lululemon cégnél például meg is duplázódott az árfolyam, mondjuk nem is volt akkora.
- Fontos! A befektetők ilyenkor végre tényleg tudják, hogy mi az, ami miatt csökkent az árfolyam. Majdhogynem egy nagy segítség nekik.
Egy jó példa a Volkswagen botrány, amiről ide kattintva olvashatsz többet. Nézd csak meg az árfolyam változását. 2015 ősszel volt a botrány (már előtte egyébként csökkent a részvény árfolyama). A botrány kirobbanásánál volt egy minimum ár, és azóta valójában oldalazik és kicsit emelkedik.
Mi várható a Facebook részvénynél?
Ahogy látod, már régóta emelkedő trendben volt, sőt már-már ideje volt egy korrekciónak, amit a botrány el is intézett. 190 dollárról 150 dollárig száguldott az árfolyam. Abban biztosak lehetünk, hogy mivel erős cég, nagy bevételekkel ez a botrány nem fogja két vállra fektetni. Én mint Facebook részvényes úgy gondolom, hogy továbbra is tartom a részvényeket, sőt ez most egy jó beszálló is lehet a vételi oldalon.
Annyit még hozzátennék, természetesen csak óvatosan és nem a FB botrány miatt, hanem egyébként is benne van most egy kis oldalazás és árfolyamcsökkenés az amerikai részvényekben. 1-4 éves távlatban mindenképpen további emelkedés várható és a botrány a jelenlegi.
Ehhez kapcsolódó cikk: Meddig lesz még népszerű a Facebook? A botrányok ártanak neki?
A Facebook legfrissebb részvény árfolyamgörbéje:
Kapcsolódó anyagok, hasonló cikkek: Ők mind feltámadtak:
Fotó: Official White House Photo
by Lawrence Jackson