Mind a hárman dollármilliárdosok. Bill Gates sokáig vezette a leggazdagabbak listáját, és valójában a neve szinte már összeforrt azzal, hogy gazdagság. Korábban írtam egy cikket arról (link a cikk végén), hogy egy kutató a gazdagok szokásait vizsgálva rájött, hogy a sikereik egyik kulcseleme az, hogy heti legalább 5 órát foglalkoznak vagy könyvek olvasásával, saját maguk képzésével vagy szimplán csak gondolkodással. Érdemes azt a cikket is elolvasni, de most a következő fontos tényezőt hozom példaként. A gazdagodásuk következő eleme a részvény, na de nem akárhogyan!
Részvényük van, tulajdonosok
A „Mennyi év alatt lehet elérni 10 milliós, 100 milliós vagy 1 milliárdos vagyont? Meg lehet gyorsítani a folyamatokat?” című cikkben az 1 milliárdos határ elérésénél (forintban) írtam, hogy azt főleg részvény-kibocsátással lehet elérni nagyon gyorsan. A fent felsorolt milliárdosok szintén ezzel érték el azt, hogy gyorsabban nőjön a vagyonuk. Ők vannak a kirakatban, ám valójában a cégeik további vezetőik, vagy akik részt vettek anno a részvény-kibocsátásokban (IPO), szintén nagy vagyonra tehettek szert. Mennyire gyorsan nőtt a pénzük? Az alábbi részben azt láthatod, hogyha valaki 1000 dollárt fektetett volna be a részvények kibocsátásakor, akkor mennyi pénze lenne most. De gondolj bele, hogy akik a cégben már tulajdonosok voltak, a kibocsátási ár töredékéért „szerezték” meg a részvényeiket. Ha például Mark Zuckerberg-et nézzük, akkor ő a május 18-i részvénykibocsátás előtt (ettől a naptól már te is kereskedhettél a FB részvénnyel) már több száz millió részvény tulajdonosa volt. És azóta csak tovább nőtt a részvény ára.
Hányszorosára nőttek a részvények a kibocsátásuk óta?
A BusinessInsider összegyűjtött néhány részvényt és egy elméleti 1000 dolláros befektetéshez viszonyítva nézte meg, hogy mennyit érne most a befektetés 2018-ban. Fontos! A milliárdosoknak már birtokukban volt a részvény, ők nem ilyen áron fektettek be, sőt még ennél is olcsóbban szerezték meg a részvényeiket a kibocsátás előtt.
A Facebook részvény a 2012-es május 18-i kibocsátása óta. Egy 1000 dolláros befektetés most 5200 dollárt ér.

Az Apple részvénybe való befektetett 1000 dollár az 1980. decemberi kibocsátáskor most 8 millió dollárt ér.

A Microsoft részvénybe befektetett 1000 dollár az 1986-os részvénykibocsátás óta 1,4 millió dollárra nőtt.

A Tesla 2010. júniusi részvénykibocsátásakor befektetett 1000 dollár ma 13 000 dollárt ér.

Az Amazon részvénybe befektetett 1000 dollár az 1997-es részvénykibocsátás óta 865 000 dollárt ér most.
További hasonló ábrák még a Business Insider cikkében.
Megéri részvény tulajdonosnak lenni
A hosszú táv mellettünk áll. A részvényekből nem olyan nehéz kiválasztani azokat, amik jól teljesítenek. Sőt, amelyik rosszul, azt hamar ki tudjuk gyomlálni a portfóliónkból. Ha egy cégnek a részvényét megveszed, akkor te tulajdonosa leszel annak a vállalatnak. Például nekem van Facebook részvényem, így bizony Mark Zuckerberg tulajdonostársa vagyok. A részvényekről rengeteg adat áll rendelkezésünkre, így könnyebb döntést hoznunk. Melyik részvényt érdemes venni? Kövesd a tőzsde rovatot! Rengeteg cikk szól erről!
A fent említett cikk, amit még el kell olvasnod: A milliárdosok napi 1 órát foglalkoznak ezzel, és szerintük ez a sikerük egyik kulcsa
Fotó: Steve Jurvetson/Flickr