Cápák között 4. évad 2. rész elemzés, véleményezés. A Cápák a Marsra tartanak!

Dátum

Megosztás

Most csak 3 projekt mutatkozott be a Cápák előtt, de a 3. szereplő elvitte a show-t, így nehezen fért volna be mellé még egy. Érdekes adás volt, mert a befektetők most annyi pénzt tettek bele egy cégbe (vagyis még csak ajánlat), amennyi még a nemzetközi műsorokban is nagy összegnek számít. Egészen pontosan 2 millió eurós deal született az adásban. Érdemes tehát alámerülni ennek a résznek!

A műsort, vagyis a 4. évad 2. részt ide kattintva éred el az RTL Most-on. A cikkben mi beletesszük a szereplők, vállalkozók bemutatkozóját, vagyis pitch-ét, és leírjuk mi történt az adásban, továbbá mi mit gondolunk az adott projektről.

Cápák között 4. évad 2. rész ötletei

Vegán „sonka” 

  • Az ötlet röviden: Vegán éttermet nyitottak még korábban, de a covid elvitte. A konyha megmaradt, és úgy döndöttek, hogy az étteremben népszerű vegán kötözött sonkát értékesítik külön termékként. A termék bekerült már néhány boltba és ez okozott is problémát, mert feljelentették őket, hogy használják a sonka kifejezést (majd látod lejjebb ez miért gond).
  • 20 millió forintot kértek 15%-os tulajdonrészért cserébe
  • A Cápák nagy problémát láttak a jogi részében, hogy sonkának nevezik a terméket, miközben ezt így ebben a formában nem lehet. Ez nagyrészt azért van így mert ez még nem szabályozott, a Magyar Élelmiszerkönyvben még nincsen benne a növényi alapanyagú termékek, és nem is lehet használni így a sonka kifejezést. Megtévesztő az emberek szemében. De ez csak indok volt, hogy elutasítsák, megmagyarázzák miért nem fektetnek be, valahogy egyikük sem rezgett rá a projektre.
  • Weboldal: https://827market.hu/

András reakciója a vegán sonkára

Minner elemzés:

A vegán piac nagyon izgalmas most. Elfogadott, már eléggé mainstream annyira, hogy érdemes erre a piacra terméket fejleszteni. Az alábbi ábrán azt látod, hogy havonta átlagosan 75 ezren keresnek rá a vegán szóra valamilyen szókapcsolattal a Google-ben. Ez már jó! Mutatja, hogy van piac. (Az ábrán a Google kulcsszótervezőből látsz képernyőfotót – itt az ingyenes tananyag első videójában mutatom be mi ez).

Az étkezés körüli gondolatok a Cápákat is megosztja, látható volt a műsorban is, ki is ment András műsorból, amikor a Cápák csak maguk vitáztak a hús-egészség tengelyen. Ez egyébként számomra tartalomkészítőként jelenti azt, hogy igazán jó terület, lehet ezekről jó kontentet gyártani, lehet Minner után újabb oldalt indítok? 🙂 Egészséges étkezés, tabuk, tévhitek… Pörögne a látogatottságszámláló.

Apropó! Nekünk van egy vegánséfünk, mármint Minner vállalkozó, akiről beszélgettünk erről a piacról. Itt éred el: Marketingesből vegán privátséf. Bálint megtalálta miben tud kiteljesedni? [podcast]

A Cápák nem értettek egyet az egészséges étkezésben. Összevesztek.

Robokaland

Háttértörténet + videó a Robokalandról

A pitch, rövid bemutatója az ötletüknek:

  • Röviden az ötlet, vállalkozás: Egy olyan edukációs tábor, ahol használt eszközökből építenek a gyerekek új elektronikai megoldásokat, például robotokat. Egy alkotóműhelyt üzemeltetne Békéscsabán. A berendezéseket, elektronikai eszközöket nagyrészt ingyen adják oda nekik az emberek, környékbeliek. Gyerekcipőben jár még a projekt, haszon minimális, bevétel már azért van. 19 000 forintba kerül egy hét/gyerek.
  • 10 milió forintot kértek 15%-os részesedésért cserébe.
  • A Cápák úgy látták, hogy ez főleg karitatív tevékenység. Amit mindegyik felajánlott, hogy támogatják őket.
  • Weboldal: http://robokaland.eu/

Minner elemzés

A társadalmi vállalkozások az európai és amerikai startup cégeknél is fontos terület volt az elmúlt néhány évben, már majdnem berobbant a piac, ám jött a covid és elvitte a fókuszt, elvitte ezeket a projekteket. Először azt gondoltam Petya ráharap, hiszen a Logiscool projektjébe beleillik, ahol ő mint befektető részt vesz és diákokat oktatnak programozásra.

Ez egy nehéz projekt, főleg erre tőkét szerezni. Amit én a helyükben csinálnék, hogy a vállalatok CSR keretére ugranék rá. Például K&H Bank esetében láthattuk, hogy milyen jól beindították a Start it KH startup inkubációs programot, ami szintén CSR tevékenységnek indult. Szóval amolyan félhibrid üzlet lenne, nemcsak profitorientált vállalkozás, valódi társadalmi projekt. Egyetértek Péterrel, hogy profi üzletet jelenleg profitorientáltan lehet igazán csinálni, mert az hajtja előre a vállalkozást, a növekedést, ami kell hozzá, hogy kitermeljen annyit, hogy a későbbi hullám-völgyeket átélje a projekt. Azt gondolom, hogy a CSR keretek megadnák a jó alapot a cégnek, de ettől még profitorientáltan kell működniük. A vállalkozásnak ez lesz a nehézsége ebben a kapitalizált világban, de egyre több ilyen cég jön létre, és valljuk be elég sok tehetség is születhet a fiatalokból, ez a terület pedig eléggé munkaerőhiányos, szóval akár még HR projekt is lehet. Apropó felnőttképzést is el lehet képzelni, én is szíesen IoT-znék.

Korábbi projekt életútja: ChiliYard

Kaptunk ismét egy kis videós összefoglalót egy korábbi projektről.

Genesis Sustainable Future LtD

  • Az ötlet röviden: A cél, hogy terraformálják a Marsot, és közben olyan termékek, megoldások születnek, amit a földön is hasznosítani tudnak. Az ötletgazda fiatal zseni, 32 éves, 8 kutatólabort igazgatott korábban, most itthon saját projektbe vágott. Nézd meg a videót!
  • 2 millió euró tőkéért jött, 10%-os részesedésért.
  • Balogh Levente, Balogh Petya és Moldván András is 500 000 euró befektetést ajánlott fel, továbbá abba egyeztek meg, hogy még szereznek egy 500 000 eurós befektetőt. 15%-os részesedésben egyeztek meg.
  • Weboldal: genesissus.eu/

Minner elemzés

Igazán izgalmas projekt. Ugye azt tudnod kell, hogy a befektetők mindig emberbe fektetnek. Volt már néhány ötletgazda, aki úgy gondolta valódi zseni, feltaláló, de mégis valahol elbuktak a Cápák előtt . Nos, Bence ezt túl tudta szárnyalni, és abszolút látszott, hogy meggyőzte a befektetőket arról, hogy ez komoly, és magas szinten van a tudásszintje, sőt üzleti tudása is. Tomán Szabina is mondta, hogy nagyon jó, hogy így összeköti az üzletet, a jövőt, a tudást, magyarán jó az üzleti modell.

Egy csepp vér. A műsort nézve azonnal a Theranos botrány jutott eszembe, pont most ítélték el a csepp vérből analizálunk ötletgazdáját Elizabeth Holmest. A Cápák közül Lakatos István rá is kérdezett erre, nem is kaptunk erre választ, hogy mi a különbség. 10 ezer négyzetméteres napelemparkja van, amivel kriptovalutát bányásznak, de kutatási támogatásokat is tudnak szerezni a cégbe. Egy kezdő vállalkozásnál egyébként elfogadható, hogy ahonnan csak tud, amiből csak tud pénzt szerez. Sokszor nem ugyanazzal foglalkozik egy startup az első éveiben, mint amivel sikeres lesz, vagy átmeneti időszakban a források megszerzésére a saját erőforrásait másra is használja. Balogh Leventének volt egy Starship-es elszólása, hogy nem tudja mi az. Nem védeni akarom, de annyi minden történik a világban, elhiszem, hogy nehéz mindent követnie, mikor milliárdos cégét egyengeti. Ajánlom figyelmébe a Minner hétfői hírlevelét és nektek is (pont ezért küldjük, képbe hoz, kattint ide!).

6 éven belül 20-as szorzó. Na ez kicsit erős volt, itt azért azt mondtam, jó a projekt, egyben van, de ilyet soha ne ajánljunk. Bár tény, hogy eléggé magabiztos, de tudjátok mindig meg lehet botlani!

A 1,5 millió eurónyi befektetésről videó

A korábbi adások elemzése itt érhető el

Kattints ide és itt éred el a friss évad és a korábbi évad elemzéseit, sőt hasonló módon a videós pitcheit is eléred.

Mi történt a Cápák között korábbi évek projektjeivel? 

Tettem fel magamban a kérdést, ami valószínűleg benned is felmerült. Fogtam magam és utána néztem, sőt még Balogh Petya is jelentkezett, hogy szívesen leírja az ő Cápás projetjeiről mit kell most tudni, mi történt az adást követően. 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!