Egy titkos Minner projekt, amihez 20 céget keresünk – Extrém szakaszba értünk!

Már többször készítettem gerillamarketing kampányt a Minner-rel kapcsolatban, most egy olyat találtam ki, amibe több céget is bevonok, és nem a Minner-é lesz a főszerep, hanem a tiéd. A projekt első szakaszában 20 céget keresek, akik a titkos projekt első részében részt vehetnek.

Amire szükséged lesz

  • minimum 30 000 forint vagy maximum 90 000 forint, de valójában már 30 000 forinttól részt tudsz venni a projektben
  • türelem (több hónapos projektről van szó), már ez nem kell, mert 29 cég jelentkezett az első felhívásra, így felgyorsultak az események (az első körben így megegyezés szerint 40 céget engedünk be).
  • bankkártya

Mit ad a Minner?

  • Egy klassz gerillamarketing kampányban vehetsz részt már az elejétől fogva
  • A kreatív gerilla akcióban 1 millió forintot költünk el online marketingre
  • A céged külön is megjelenik, de együtt leszünk igazán ütősek.
  • Több tízezer ember találkozik a cégeddel, márkáddal. Úgy, hogy annak értéke is lesz, és át tudod adni a márkád üzenetét, vagy a sajátodat. Majd meglátod, hogy mire is célzok.

Friss információ: Az első felhívásban 29 cég jelentkezett, melyeknek a 90%-a jelezte, hogy részt szeretne venni a projektben. Még az előszakaszban beengedünk néhány céget. Jelentkezz minél előbb!

Meg mered csinálni? Bele mersz vágni?
3 nap múlva élő adásban fogom leleplezni a gerillamarketing akciómat. Már jött elég cég, akikkel együtt csináljuk, de gondoltam, kicsit megbolondítom még a projektet. Van céged? Akkor el mersz küldeni 30 000 forintot úgy, hogy nem tudod mire küldöd, csak azt, hogy egy gerillamarketing akcióra? Igen, az eddigi jelentkezők mind tudták, mire küldték, de gondoltam kipróbálom ezt is, hogy érdekes legyen a projekt. Természetesen, aki így küld pénzt, azok kapnak valami extrát is. (Viszont így csak 5 cég küldhet pénzt.)

Töltsd ki az űrlapot és válaszlevélben megkapod az utalási adatokat, mikor beérkezett az összeg, már hívlak is és elmondom a részleteket. Ne felejts el megadni számlázási adatokat! Figyelem! Maximum június 14-ig fogadok így be jelentkezőket.

[contact-form-7 404 "Not Found"]

Fotót: Themeplus/Flickr