Indíts vállalkozást! Könnyen kivitelezhető, alacsony költségvetésű vállalkozás ötletek

Dátum

Megosztás

Nem is gondolnád, de nagyon sok olyan vállalkozás ötlet létezik már, ami kis költségvetéssel, kevés pénzből is megvalósítható, akár tőke nélkül. Azért, azt valljuk be, a pénz megléte előrébb segít minket a sikerben és könnyebben elindulhat egy üzleti ötlet. Amennyiben nem rendelkezünk nagyobb kezdőtőkével, abban az esetben a következő cikksorozatunk segítségedre lehet, persze ha van tőkéd fel is gyorsítod a sikert.

Olyan könnyen kivitelezhető vállalkozási ötleteket mutatunk be, amit te saját magad is könnyen meg tudsz csinálni. Persze az ötlet semmi, a megvalósítás a minden. Tehát csak rajtad múlik, hogy az ötletből ki tudsz e hozni valami jót.

A cikksorozat már elindult. Külön kategóriában is eléred: Vállalkozás ötletek menüpontban.
Az ötletek mellett tanácsokat is olvashatsz.  Sikeres vállalkozás ötleteket, sőt példákat is találsz a cikkekben.

Itt egy kis tartalomjegyzék, mert a poszt megírása óta már közel 200 vállalkozás ötlet található az oldalon:

Magyarázat: A megnézem őket feliratra kattintva mindig az adott lista jön be, vagy másik megoldásban alul láthatod, a cikkcímekre kattintva az adott tartalmat látod.

169 db üzleti ötlet a vállalkozási ötlet rovatban – Megnézem őket!

Ezek a bevezetőben említett számozott ötletek. Többségében kevés pénzből megvalósíthatóakat találsz itt, illetve több olyan ötlet is van, amiben több verziót is felvázolok, így egy ötletben akár többet is találsz.

13 db (számozott) startup ötlet –  Megnézem őket!

Ezek a startup rovatban találhatóak, a megnézem őket feliratra kattintva oda jutsz, ahol már ezeket látod. Érdemes átnézned őket, mert az ötletek tartalmaznak egy rövid pitch részt, amiből akár tanulhatsz is. Ez egy olyan mini üzleti terv, aminek használatával te is könnyen össze tudod szedni a gondolataidat a saját ötleteddel kapcsolatban.

Hogyan indítanék be ….. startupot – cikksorozat – Megnézem őket!

Itt már 5 olyan startup ötlet van, amit úgy dolgoztam ki, hogy azok először nem biztos, hogy startupként indulnak el. Érdemes követni a gondolatmenetemet bennük, amit te is át tudsz könnyen ültetni a sajátodba. Vigyázz! Mert hosszúak a tartalmak.

11 db Startup kudarc leírása – Megnézem őket!

Itt hazai és nemzetközi startupok kudarcáról számolok be, és azokhoz esetleges ötleteket adok, hogy lehetett volna jobban csinálni.  Tudod, néha a másik kudarcából tanulunk.

Gyűjtemények, listák, rövid ötletek

Ezeket ide fogom belinkelni. Több olyan ötlet is van, ami új, és csak ide írtam le őket, illetve több olyan is van, amiket belinkeltem a gyűjteményekbe, miközben bemutattam valamelyiket.

Megvalósításhoz segítségek, egyéb információk, linkek:

Egyéb, amit még érdemes megnézned:

 

Miért teszem fel ezeket az ötleteket?

Én most milyen vállalkozást indítanék? Itt egy videóinterjúban elmondom.

[adrotate banner=”5″]

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!