A lakásodban található tárgyak, eszközök, amikkel pénzt is tudsz keresni

Dátum

Megosztás

Ott vannak melletted, használod őket nap mint nap. Ha már úgy is megvetted, akkor miért ne kereshetnél vele pénzt? Akár mellékesként, otthon végezhető munkaként, vagy éppen pont az új vállalkozásodat alapozná meg. Az az ötletem támadt, hogy összegyűjtöm azokat a tárgyakat, amikkel pénzt tudsz keresni, sőt, még ötleteket is adok arra, hogy ezt miként tudod megtenni. Ha csak egy is megtetszik, és elgondolkozol rajta, már megérte elolvasnod a listát és az ötleteket. Vágjunk is bele!

Üzlet a lakásban?

Először is nézzük meg, hogy mit tudsz kezdeni magával a lakással:

  • Airbnb, rövid távú lakáskiadás
    Leírom, mert a legnépszerűbb pénzkeresési forma. Viszont a saját lakásnál ez akkor jó, ha nem vagy otthon hétvégén, vagy elutazol, vagy csak egy szobát adsz ki.
  • Lakásétterem, lakáskávézó, evőeszközök, edények, asztal
    Máris több dolgot is használunk a lakásban. Nem kell hozzá bonyolult engedélyeztetés, hogy lakáséttermünk legyen, sőt, még végzettség sem kell hozzá, csak be kell tartanunk a NÉBIH előírásait. Továbbá fontos, hogy naponta egy alkalommal összesen legfeljebb 14 vendég szolgálható ki. Ehhez hozzá tudunk kapcsolni még egyéb dolgokat is. Erről itt írtam: 121. ötlet – 5 dolog, amiért megéri lakáséttermet üzemeltetni
  • Ruhák – lakásbutik
    Itt én azonnal az egyedi ruhatervezőket, készítőket céloznám meg. Természtesen másban is gondolkodhatsz, akár egy bolt elindítását is megalapozhatod otthon. Vagy éppen külföldi ruhákat rendelsz, vagy segítesz és átvevő pont leszel… 111. ötlet – lakásbutik
  • Lakásszínház, humorest
    Nekem ez tetszik a legjobban, mert összeköthető a lakásétteremmel. Képzeld el, hogy jön egy humorista, 14 vendég, szórakoztatás is megvan… mi kell még? Egyébként már egyre többször láttam lakásszínház hirdetést is.

Tudom, mire gondolsz! Vajon elég nagy a lakásod, nem kellene felújítani ehhez? Nézd meg milyen hitellehetőségeid vannak a Bankkalkulator.hu -n. A cikk megjelenését ők támogatják. Jöjjön a többi tipp!

Könyvek

Nem is annyira általános tipp lesz, mint gondolnád. Azonnal több ötletem is támadt a felhasználásából.

  • Karriermenedzsment, fiatalok oktatása, fiatalok karrierjének elindítása, karriertréner
    Ez az ötlet fent van már a Minneren, itt egy kis részlet belőle:
    Sok szülő szeretné, ha gyermekük sikeres lenne, ezért ölnek bele több milliót a taníttatásukba. De van amit az egyetem, főiskola se tanít meg: az önmenedzselést. 16-18 éves korban már teljesen körvonalazódik a fiatalokban, hogy milyen területen indulnak el. Erre már lehet építeni. Az ötlet tehát az, hogy a szülők fizetnek neked azért, hogy a gyermekük minél tájékozottabb legyen, vagy pl. a LinkedIn profilját te elkészíted, menedzseled, sőt, a karrier jobb beindítása miatt együtt szakmai anyagokat készítetek, blogot írtok. Ez sokat dob a későbbi karrierje szempontjából. A másik pedig, hogy önfejlesztő könyveket olvastok, illetve az adott szakterülethez kapcsolódó szakmai anyagok jobb feldolgozásában segítesz. – Továbbiak: Indíts vállalkozást: 4. ötlet – Karriermenedzsment, fiatalok oktatása, fiatalok karrierjének elindítása
  • Könyvszobor
    Az alábbi videóban is látható könyvszobrokat a meglévő könyveidből is el tudod készíteni, vagy veszel régi könyveket antikváriumból. Kik fogják megvenni? Általában valamilyen jeles ünnepre, ajándékként veszik az emberek. Születésnap, évforduló… Jól mutat a lakásban is.
    Hol tudod árulni? Pl. Saját weboldal, Vatera, Etsy, Meska

Kamera, Xbox…

  • Van egy jó DSLR kamerád? Szuper! Ötletek:
  • Új generációs játékterem a lakásban
    Látod, hogy a gyermeked folyton az Xboxon, számítógépen lóg? Képzeld el, mennyi gyerek teszi még ezt. Mi lenne, ha feltuningolnád, vennél virtuálisvalóság-szemüveget, hozzá játékokat, és természetesen erősebb gépet, majd kiadnád? Kalkulálj csak! Egy óra egy ilyen játékkal kb. 5-8000 Ft-ba kerül/játékos (VR játék esetén), vagyis ennyit fizetnek neked majd, akik nálad játszanak. Még az ára is hamar megtérül, ha tételezzük fel, hogy több százezerbe is kerülnének az eszközök, akkor is 100 óra alatt bejött az ára, és azalatt nem amortizálják le. Aztán lehet tovább menni, akár valós üzletet nyitni.  Kapcsolódó ötletek:

  • Telefon, mobiltelefon – Hát meg fogsz lepődni, hogy mit csinálnék először:
    • Hideghívásra használnám. Keresnék egy céget, és annak a szolgáltatását kezdeném el értékesíteni, aki vagy a legtöbbet adja jutalékban, vagy a legtöbbet adja egy tárgyalásegyeztetésre. Ha csak az átlagosnál picit több, vagy napi 5 óra aktív telefonálással 15-40 000 forintot lehet keresni. 
    • Van egy nagyon jó piac, méghozzá a mobilapplikációk tesztelése. A mobilapplikációk marketingje nagyon nehéz, mármint a fejlesztők oldaláról nézve.  Erre itt írtam részletesebben: 71. ötlet – Szórakozz a mobilappokkal és közben keress pénzt

Barkácseszközök, szerszámok

Fent a könyvszobor ötletnél már láthattál ötletet, hogy hol lehet eladni például kézműves termékeket. Ez arra is vonatkozik, ha például más dolgot, tárgyat csinálsz saját magad, és azt eladod. De azt is csinálhatod, hogy meglévő tárgyakból csinálsz újakat. Szárnyaljon a fantáziád, és tényleg bármiből tudsz olyan tárgyat, ruhát… készíteni, amire vevők lesznek az emberek. Próbálj arra törekedni, hogy ingyen be tudd szerezni az “alapanyagokat”. És még azt is mondhatjuk, hogy óvod a környezetet, sőt, a terméked mellé még a kézműves szót is hozzábiggyesztheted (bár nem mindig előnyös).

Lecserélnéd az eszközeid, vagy újat vennél? Gondolj bele, hogy ezekből az ötletekből kiindulva nem csak használod őket, de még akár meg is térülhet a megvásárlásuk. A cikk megjelenését támogató Bankkalkulátor.hu oldalon érdemes körülnézned, hogy most milyen hitelkonstrukciókkal juthatsz hozzá szabad felhasználású hitelhez.

[adrotate banner=”5″]

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!