Keressük az ország legjobb marketingesét! Kreatív verseny a Minneren – Változott a kiírás!

Dátum

Megosztás

Egy olyan versenyt találtunk ki, amivel mindenki nyerhet. A versenyzők hírnevet szerezhetnek, sőt mi is megismerhetünk tehetséges marketingeseket, a nézők megtalálhatják álmaik marketingesét (videóra vesszük). Az sem utolsó szempont, hogy mindannyian tanulhatunk a megmérettetés feladványaiból, marketingötleteket, tippeket kaphatnak a nézők és maguk a résztvevők is. Ez most még a versenyfelhívás, amire várjuk a jelentkezőket, és a várható indulásról szeretnék megosztani veletek néhány információt. Na, de miért is jött ez létre? Kezdjük azzal!

Hol van az az átütő kreativitás? Keressük a legjobb marketingest!

Kezdjük már azzal a jelenséggel, hogy sok vállalkozó panaszkodik arról, hogy már az 5. vagy 6. marketingest fogyasztja (ezzel egyébként nem lenne gond, idő míg hozzánk passzoló marketing csapatot, marketingest találunk).

Aztán ott van az, hogy elvárhatjuk-e a marketingestől, hogy ő maga találjon ki kampányokat, koncepciókat? Voltak isteni jelek, hogy ezt meg kell csinálnunk! Egy hete egy táplálékkiegészítőket értékesítő e-kereskedő panaszkodott arra, hogy egyszerűen a marketingesek (bármennyit is próbáltak) nem dolgoztak önállóan. Próbáltam megvédeni a marketingeseket, sőt megnézni a másik oldalt (jó brief, cégvezető sem engedheti el a marketinget teljesen…), aztán másnap egy nagyvállalat (300 mrd forgalom) marketingcsapata is ugyanezt mondta. Közben én sok marketingessel dolgoztam együtt, és már sok e-mailt küldtem ki azzal, hogy gratuláljak egy-egy koncepcióhoz, kampányhoz.

Vannak itthon jó marketingesek! Találjuk meg őket!

Sőt magam is voltam marketinges, szóval tudom, hogy mindkét szereplőn múlik a siker. Így egy olyan vetélkedőt raktunk össze, ami bár főleg a marketingesek kreatívitásának, marketing ismeretének összemérésére szolgál, de közben lesznek olyan feladatok, ahol a vállalkozói oldalán lévő teendőket is jobban megismerhetitek, tanulhattok belőle. Kampányokat tervezünk, hirdetéseket, marketing koncepciókat! Alig várom!

Mikor és hol lesz a verseny? Hol lehet nézni?

A nézőknek, vállalkozóknak fontos információk:

  • A Minner Youtube csatornáján lesznek a részek. Kövess be már most minket, hogy értesítést kapj! Kattints ide!
  • Azért, hogy élvezzétek, élőben nem lesz nézhető, hanem csak felvételről. Időtöket sem akarjuk rabolni, így pörgős műsort szeretnénk elétek tárni.
  • 3 marketinges versenyzik egy adásban, vagyis 3-an mutatkoznak be. Az első körben minden adásban 1 jut tovább az egyenes kieséses rendszerben.
  • December 20-i hét után kezdjük feltölteni az epizódokat. Pontos dátumot akkor tudok mondani, ha december elején sikerül az első epizód felvétele.
  • Terveink szerint 10 rész lesz, benne változatos feladatok. Élvezhetően összevágva.
  • Az izgalmak fokozása és a legjobbak kiválasztása érdekében a versenyt kiesős rendszerben valósítjuk meg, mint egy tévés vetélkedőben.

Résztvevő lennél? Kit keresünk? Mit kell tudni?

  • Lehetsz grafikus, szövegíró, PPC-s, marketing projektvezető…. vagy dolgozz a marketing bármilyen területén is, akkor is várunk téged. Nem a versenyen kell konkrétan kivitelezni majd, hanem mi itt marketing kampányokat fogunk tervezni, néha csak koncepció szintjén.
    Dolgozhatsz ügynökségnél, vagy szabadúszó is lehetsz, bárki szívesen várunk. Bármilyen területen is dolgozz a marketingen, amiről a verseny szól, ahhoz konyítanod kell, ha jól ki akarod szolgálni az ügyfelet.
  • Mindenki egyénileg versenyzik, de megjelölheti a céget, ahol dolgozik!*
  • Az első fordulókban 3-3 versenyző méri össze tudását, amelyből 1 jut tovább a következő fordulóra, ahol egyenes kiesési rendszerben derül majd ki kik lesznek a top marketingesek a versenyünkben. Nagyjából így 3 fordulóban kell majd részt vennie egy marketingesnek.
  • A cél, ahogy látod így, hogy jobban megismerjenek a nézők.
  • NEM az a cél, hogy beégessünk! A jelentkezés során egyébként is felmérjük tudásodat. A videókban a cél, hogy izgalmas megközelítéseket találjunk, hogy megteremtsük azt, hogy merjen mindenki ötlettel előállni. Egy elvetemült koncepcióból is ki lehet indulni!
  • A részvétel ingyenes! Mivel újragondoltuk a marketinges visszajelzések alapján a versenyt, így ingyenes a részvétel. Fenn tartjuk a jogot, hogy a kiválasztásnál figyelembe vegyük, hogy a versenyzőnek már van marketinges tapasztalata, van ellenőrizhető referencia, amit fel tud mutatni. Tehát a jelentkezéssel még nem 100%-os a részvételed a műsorban.
  • Jelentkezési határidő: december 31.
  • Max létszám (érdemes időben jelentkezni): 35 fő
  • Első felvétel várható dátuma: december 9-20 között lesz.
  • A személyes márkaépítést elősegítjük a műsorban mini interjúkkal, továbbá egyéb közösségi média támogatással.
  • Zsűri és pontozás: A Minner csapata és minden részben egy külsős vállalkozó lesz a zsűri. Tehát Sólyom Eszter, Mándó Milán, Nyiri Donát és egy-egy vállalkozó adásonként.
  • Nyeremények:
    • Top 10 helyezett: Hangoskönyv előfizetés (még tárgyalás alatt), Minner Előny előfizetés 1 évig
    • Top 3 helyezett fix nyeremény: Bemutatkozás a Minneren, nagy podcast interjú (csak te szerepelsz). Könyvnyeremények (egész évben lesz mit olvasnod).
    • Első helyezett: Kiemelt Minner státusz, közös marketing kampány, (szabadúszó-ügynökség oldalán) közös landing. És még ide gyűjtünk nyereményt, legalább lesz meglepetés.

További részletek az egyeztetés után! Jelentkezz!

Az említett adatkezelési tájékoztató

*Marketing ügynökség esetében, egy cégtől 2 ember jöhet csak. Vagyis 2 ember nevét tesszük csak ki, hogy ő XY cégnél dolgozik.

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Tűnj ki a tömegből kézművesként! Kézműves vállalkozó marketing tippek

Kézművesként nem könnyű kitűnni sok száz másik alkotó közül. Főleg, hogy nem is csak velük, de még a tömeggyártott alternatívákkal is versenyzel a lehetséges...

Ajándékozz olyat, ami hasznot termel és az inflációt is kiröhögi

Az ünnepi időszakban is érdemes felnézned a MinnerAkadémiára, mert már ajándékba is vehetsz online üzleti képzést. Garantáljuk, hogy ez az ajándék nem végzi a...

Innovációs csapat létrehozása. Gyorsan növekvő cégek 6. rész

Ha gyorsabban akarunk növekedni, akkor ide bizony új eszközkészlet, új rutinok, új dolgok kellenek. Ehhez elengedhetetlen, sőt már-már magával értetődő, hogy bevonjuk a csapatunkat....

Ezért nem működik a homeoffice? Tesla Cybertruck – beperelnek, ha eladod? Üzleti könyvajánló

A LIDL és a Rossmann bejelentette, hogy a dolgozóknak a december 24-i napot megadja szabadnapnak. Ez az új dolgozói juttatás? Milyen a hazai homeoffice...

Így dolgozz sikeresen a Z generációval!

Tudtad, hogy 4-ből 3 vezető szerint a Z generáció képviselőivel kifejezetten nehéz együttdolgozni? Hogy a Z generáció tagjait sűrűbben szokták elbocsátani, mint a...

„Ebből meg lehet élni?” „Miért nem keresel egy rendes munkát?” – Miért van ez a jelenség?

Az emberek 99%-a ma is hülyének nézne, ha azzal állnék elő, hogy el fogok indítani egy médiaoldalt, méghozzá üzleti témában. Nem bíztatnának, sőt mondhatni...

Big Ben pufferdzsekiben? – A nagy CGI gerillamarketing

Ha használod a TikTokot, és te is azok közé tartozol, akik még “csak ezt az egy videót megnézik”, akkor biztos szembejött a Big Ben...

Értékesíts ajándékkártyát! 20-30%-kal növelheti a forgalmad! + üzleti ötlet

Igazi magas labda, amit le kell tudnod csapni! Az ajándékkártya bevezetése egy vállalkozásba igencsak gyorsan megtörténhet, és ünnepi időszak (de ezen kívüli is) alatt...

Gyereknevelésben segít az AI? Alza előfizetés. A Youtube blokkolja a hirdetés blokkolókat. Könyvajánló

Megjelent az Alza+ előfizetés, amivel ingyenes szállítást biztosítanak csomagpontra és partnerpontra. Alza+ az új Amazon Prime? Vajon ki nyeri meg a hazai e-kereskedelmi piacot?...