KezdőlapGazdaság és üzletKreatív módon növeli profitját a legnagyobb közösségi háló

Kreatív módon növeli profitját a legnagyobb közösségi háló

-

Profit növekedést érhetsz el olyan apróságokkal is már, mint hogy a weboldalad egyik elemét áthelyezed egyik helyről a másikra. A vevőt, a felhasználót irányítani is tudod. Így az egyes módosításokkal akár több százalékkal is megnövelheted a bevételed. Erre hoztunk is egy példát. A Facebook folyamatosan változtatja a hirdetés feladásnál az egyes típusok sorrendjét, persze ez egyrészt betudható a fejlesztéseknek is. Véleményem szerint azt is letesztelték, mikor mennyien kattintanak a sorrend megváltoztatásánál.

Az alábbi képen látható, hogy a Kattintások weboldalra opciót felülre tették, mivel ez jelent kattintásonként nagyobb profitot a Facebooknak (tapasztalataink szerint). Ezzel a döntéssel akár pár tized százalék profit növekedést is elérhetnek, ami dollárban már nem is tűnik kevésnek. Ezt könnyen le is tudták tesztelni pár felhasználónál, és máris alkalmazták mindenkinél.

facebook_cel_trukk

Tehát tanulhatunk a nagyoktól. A weboldalainkon teszteljük le, hogy ha egy elemet máshová teszünk, milyen eredményt hoz. Persze nem mindenkit lehet befolyásolni, de a sok kicsi sokra megy.

Üzleti képzések - Tudásrészvény

Fektess a tudásba a MinnerAkadémia üzleti képzésein keresztül! Azonnal használható tudást adunk a kezedbe videókon és letölthető útmutatókon keresztül. Megnézed és használod. És így lesz a tudásból profit.

Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 7 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Hol tart a vállalkozásod?

További friss cikkek