Legyél drogbáró legálisan – Ez az! Azok lettünk! Köszi Kalifornia! Köszi Kanada!

Dátum

Megosztás

2014. márciusa óta írom ezt a drogbárós, tőzsdés, marihuánás részvényekkel kapcsolatos cikksorozatot. Sokat tanulmányoztam ezt a piacot, és nem véletlen, hogy tavaly óta ugrott meg a legjobban az amerikai marihuánás részvények árfolyama. 2014-ben még kezdetleges volt a legálisan, boltokban is megvehető marihuána piaca, sok hiba volt a rendszerben, de azóta szépen kiépült. Egyébként a boltok hasonlóan működnek ott, mint nálunk a Nemzeti Dohányboltok, tehát koncessziót kell váltani, ezért is szépen lassan nyílnak még csak az államokban a boltok. Mi történt most, hogy megírtam ezt a cikket?

2018 év elejétől Kaliforniában is engedélyezett a rekreációs célú marihuána árusítása. Tudod a várakozások mozgatják a piacot! Szóval eddigi emelkedés főleg a várakozásnak tudható be, most viszont itt van a tény, hogy az évben még további államokban, sőt, Kanadában is legális lesz a marihuána. Elemzők szerint az elkövetkező 3-5 évben éves 26%-kal fog bővülni ez a piac.

Jó ez? Marihuána? Legálisan bárki hozzáférhet…?

Nyugi! Nem csak benned merülnek fel ezek a kérdések. Statisztikák szerint nem lett több a marihuána fogyasztó, hanem az változott, hogy kitől szerzik be a füvet. Nem a dílerektől, hanem a boltokból. Sőt, ezzel még adó is befolyik az államoknak, amivel fedezni tudják az erősebb drogot fogyasztókkal kapcsolatos egészségügyi kiadásokat. Egyébként annyira nem lehet rossz piac, ha a Microsoft is beszállt ebbe a szektorba.

Bejött a Minner számítása

Már az utóbbi években is szép hozamokat lehetett elérni a marihuánás részvényekkel, és most a tavaly debütáló marihuánás befektetési alap (ETF) is hozta a várakozásokat. Alig 8 hónap alatt duplájára nőtt az árfolyam. A befektetési alap megvásárlásával 14 részvénybe tudunk befektetni  (a legtöbb hazai brókercégnél elérjük). A marihuánás ETF neve: Horizons Medical Marijuana Life Sciences ETF (TSE: HMMJ). Az alábbi 14 részvényt tartalmazza (torontói tőzsdén érhető el):

  • Canopy Growth Corp. (NASDAQOTH:TWMJF): 9.95%
  • Scotts Miracle-Gro (NYSE:SMG): 9.95%
  • INSYS Therapeutics (NASDAQ:INSY): 9.95% (ezt a részvényt én is preferálom)
  • Aurora Cannabis: 9.95%
  • Aphria (NASDAQOTH:APHQF): 9.95%
  • GW Pharmaceuticals (NASDAQ:GWPH): 9.89% (szintén egy olyan részvény, ami ott van a portfóliómban)
  • Zynerba Pharmaceuticals: 8.45%
  • Cronos Group: 8.02%
  • Cannimed Therapeutics: 5.56%
  • Organigram Holdings: 5.38%
  • Supreme Pharmaceuticals: 4.70%
  • Emblem Corp.: 3.79%
  • Emerald Health Therapeutics: 2.31%
  • ICC International Cannabis: 2.10%
Marihuána befektetései alap –
HMMJ.TO_YahooFinanceChart

Hogyan döntöd el, hogy mikor szállj be egy-egy részvénybe?

Egyrészt ebben segít az adott brókercégnél a kapcsolattartód, a brókered. Lehet tőle kérdezni, megvitatni a részvényeket. Segíteni fog benne. Továbbá a brókercégek folyamatosan adnak ki elemzéseket, hogy mibe érdemes éppen fektetni. Másik megoldás, hogy a segítség mellé saját magad is kutatómunkát végzel, és így könnyebben meg is érted, hogy a bróker miről beszél. Ebben segít a MinnerAkadémia videós tőzsdeoktatása. Videókon keresztül megtanítalak a tőzsde, a részvénykereskedelem és a devizakereskedelem mikéntjére. Vagyis az oktatás után tudni fogod, hogy: mikor, miért és mibe fektess. Kattints ide, és kerülj te is a tanítványok közé!

Ehhez kapcsolódó cikkek:

Fotó: Rick Obst/Flickr

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!