Levél minden Minner olvasónak

Dátum

Megosztás

Kedves Olvasóm!

Örülök, hogy követed a Minnert! Azért írom most ezeket a sorokat, mert szeretném, hogy teljesen tudd mi ez az oldal, mi a Minner.hu.

4 évvel ezelőtt decemberben jött a Minner ötlete. Vagyis még csak az első felvillanás, mert utána 3 hónapot kellett várni, amíg teljesen elindult (2014. február 25.). No igen, én is tologattam. Első félévben főleg tőzsde cikkek voltak rajta, illetve egyre több gazdasági és üzleti cikk. Majd 2015. márciusában elkezdtem írni a vállalkozás ötleteket, ami végül új irányba terelte a Minner.hu -t. Miért írom?

“A Minnert azért indítottam el, mert egy olyan üzleti blogot akartam, amit én is szívesen olvasnék. Olyat, ami a cikkeken keresztül átadja azt a megmagyarázhatatlan vállalkozói, startupos életérzést, amit én is éreztem a külföldi lapok, médiaoldalak olvasásánál. Vagy amikor hallottam valahol a startupos történeteket, vagy olvastam róla a könyvekben. Ha régóta olvasod az oldalt, akkor tudod mire gondolok. Egy olyan brandet, online magazint akartam alkotni, amiről ha baráti, vagy bármilyen társaságban beszélnek, azonnal valami trendi dolog jusson eszükbe. Sőt, na ezen nevetni fogsz, egy olyat, aminek a logóját rátesszük egy párnára, akkor az odafér egy startup, vagy IT cég, vagy bármilyen vállalkozásnál a kanapéra a Youtube, Facebook, Google párnák mellé, vagy matricaként ott fityeg egy startupper laptopján. Továbbá átadni a motiváltságomat, lelkesedésemet.” – Mándó Milán

Röviden ennyi, és most pontokba szedem, hogy mit is kell tudnod az oldalról:

  • Napi 1-3 új üzleti témájú cikk jelenik meg a Minneren. Továbbá nagyon aktív a Facebook oldal is. Naponta átlagosan 7-8 ezren olvassátok a cikkeket.
  • Miért olvasnak az emberek? A visszajelzések szerint azért, mert lelkesen és következetesen csinálom a Minnert. Cikkeim motiválják őket, rámutatnak arra, hogy csak tényleg csinálni kell. Tippeket, gyakorlatias ötleteket adok, és mindezt szórakoztatóan.
  • Aktív Facebook oldal: Már 27 000 követő előtt osztok meg a Minnerhez kapcsolódó üzleti tartalmakat. Kövess te is! 
  • 150-nél több vállalkozás ötlet és 10-nél több startup ötlet található az oldalon. Ezeket főleg azért írom, hogy inspiráljalak téged a vállalkozás indításra, és továbbgondold a leírt ötleteket. Külön tartalmat is készítettem, hogy használd az ötleteket: Így használd a Minner vállalkozás ötleteit
  • Megvalósította már valaki valamelyik vállalkozás ötletet?
    Igen! Csak azzal nem akarom elvenni senki kedvét, hogy leírom. Tudjátok, mindenki máshogy valósítja meg az ötleteket, és ismerlek titeket, hogyha látnátok, hogy valaki már elkezdte, akkor nem vágnátok bele.
  • A tőzsde rovatban könnyen emészthető tőzsdei cikkeket olvashatsz. Úgy írom a cikkeket, hogy tanulj is az elemzésekből, tartalmakból, ha mégsem használnád fel őket.
  • Minden hétfőn kerül kiküldésre a Minner hírlevél. Ebben 5 üzleti, gazdasági hír összefoglalóját olvashatod (nem csak Minner tartalmak). Ha még nem iratkoztál fel, ide kattintva megteheted.
  • Üzenet a Minnernek – Szeretik az olvasóim, hogy bármivel kapcsolatban rám írhatnak (főleg a Minner Facebook chatjén keresztül). Ezt már többen megtették (napi 1-3 új üzenetet kapok), te is bátran írj rám! Ehhez kapcsolódó tartalom: Ismerőseid nem hallgatnak meg a vállalkozás ötleteddel kapcsolatban? Vagy nincs kinek elmondani?
  • 1-3 havonta szervezek Minner olvasói találkozót, előadásokat, amiről a Facebookon is értesülhetsz. A menüben van külön események fül.
  • Cikksorozatok: A nagyobb lélegzetvételű tartalmakat külön cikksorozatokba teszem. Ezeknek a gyűjteményét itt éred el: Cikksorozatok (menüben is bent van)
  • „Hé ez a Minner mindenhez ért?”: Megfogalmazódott már ez benned? Itt van temérdek cikk, vállalkozás ötlet…. Akkor hogy is van ez? Kérdezheted magadban, ki ez a Mándó Milán, aki itt csinálja a Minner.hu -t, hogy érthet mindenhez? Dehogyis értek. Egyszerűen kutatok, kérdezek, amihez nem értek, bevonok külsős embert. És ha tudnád, mennyi mindenről nem írok, amihez nem értek. Tudnod kell, hogy az emberek szeretnek segíteni, de még mennyire. Továbbá 10 éve tőzsdézek, és annyira belemélyedtem a vállalkozások (részvénytársaságok) különböző üzleti modelljeibe, marketing stratégiáiba, hogy csak úgy ragadt rám az információ.
    Értelemszerűen, ami a minneren van, ahhoz sokat kutattam, olvastam…. Ami pedig nincs az oldalon (ami szerintem a többség), ahhoz brutálul hülye vagyok. Ugye, ami nincs, arról nehéz is véleményt írni.  Köszi, hogy olvasol!
  • Tudom mire gondolsz!
    Mit hablatyol nekem a légkondis irodából/szobából ez a blogger. Lehet, hogy több területen dolgoztam már, mint te. Nem csak irodában…. Családi vállalkozásunkban többször is végeztem fizikai (kétkezi) munkát is, pl. csemetekertben (akácfa ültetés, válogatás, „csomagolás”), de zsákoltam és tisztítottam már fenyőtobozt (nem is gondolnád mekkora biznisz), voltam pultos is (besegítettem). Így megtapasztaltam elég sok területet az irodán kívül is, és többet fel se soroltam, mert lehet, hogy megdöbbennél 😛
  • Újdonság 2018 
    • Megszerveztem az első Befektetőkereső showt!!! >>> Befektetőkereső show by Minner S1E1
    • Elindult a MinnerInstant: A Minner főoldalán találod, ahová rövid posztokat, statisztikákat, tippeket és érdekességeket teszek fel. Ezt akkor érdemes olvasni, mikor csak 5 perced van, és szeretnéd elütni az időt. Akár Minner belső hírfolyamnak is hívhatjuk. >>> https://minner.hu/instant
    • Zárt csoport: A Minner Extra nevű Facebook csoportba bárkit várok, aki szeretne még jobban beletartozni a Minner közösségbe és még extra tartalmakat is készítek oda.
  • Miből van a bevételem?
    Többször, többen is kérdeztétek már. Szögezzük le, én ebből élek, ez a főállásom, vagyis a Minner egy eszköz hozzá:

    • Egyrészt a szponzorált cikkekből. Ez, ami közvetlen Minnerből származó bevétel.
    • Másrészt több cégnek készítek online kampány terveket
    • Továbbá tanácsadói óráim is vannak, többen igénybe vették már.
    • Elindítottam a www.minnerakademia.hu oldalt. Már több mint 1000 tanítvány található van.
    • Láthatod, hogy az oldal részben egy dobbantó a többi szolgáltatásom értékesítésére. Jó alapot ad.
  • Érdemes elolvasnod: Így lettem sikeres blogger, és építettem köré egy vállalkozást – A Minner-sztori – [Esettanulmány)
  • Tervek. Mi lesz még? (rövid távon 1-2 éven belül)
    Igen, tervek vannak, nem is kevés:

    • vállalkozói tudástár, vállalkozó wiki oldal elindítása a Minneren belül
    • alkalmazott felvétele
    • kijavítani a helyesírási hibákat, elírásokat a cikkekben 😛 – Igen megvalósult! Van korrektúrázóm!
    • több ingyenes rendezvény szervezése – Pipa! Megvalósult!
    • elérni, hogy napi 3 cikk fixen kikerüljön mindennap az oldalra – Rájöttem felesleges 3, legyen napi átlag 1-2.
    • podcastok elindítása (interjúk, egyéb anyagok, érdekességek hangfelvételének elkészítése). – elindult
    • …. és még sorolhatnám, lesznek újdonságok, látni fogod (nem mindent írok le 🙂 )!!!
  • Blog? Portál? Mi ez?
    Bár jelenleg egyedül írom, vannak segítőim, főleg ismerőseim segítenek be egy-egy projektbe. Mivel ennyi minden kapcsolódik az oldalhoz, a rendezvényektől elkezdve egyéb dolgok, így az oldal már túlmutat egy átlagos blogon. Valahol a blog és a portál között van.
  • És már bizony elindultak a média szerepléseim is: Itt gyűjtöm, hogy TV-ben, rádióban, nagyobb portálokon mikor szerepelek, vagy a Minner >>> Minner a médiában

Köszönöm, hogy olvasol! Ígérem, egyre több inspiráló tartalmat készítek! Nézz fel minél többször az oldalra!

Üdvözlettel:

Mándó Milán
A minner.hu bloggere, tulajdonosa

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!