Több olyan cégvezetővel, de fiatal új vállalkozóval is találkoztam már (sőt, lehet, hogy jómagam is hasonló vagyok), akiknek valamiért nem akaródzott egy-egy publikus megjelenésen, vagy épp a social médián, magára és így a cégére irányítani a figyelmet. Tipikus ilyen nézőpont a beszéljen helyettem a cég (nem akarom, hogy ez rólam szóljon) stb…
Bennünk él a reflex, hogy a láthatóság öncélú magamutogatás, a csendes munka pedig az alázat jele.
Amikor az emberek közel 70%-a úgy gondolja, hogy az üzleti vezetők szándékosan félrevezetik a nyilvánosságot, a hitelesség igenis valuta. Olyan korban vezetünk cégeket, ahol a csendet közönynek, a láthatóságot pedig hiúságnak vélik. Ez a feszültség bénító lehet, szeretnénk jól csinálni, de taszít az „influenszer-vállalkozó” címke. De nem kell, hogy így legyen!
Lépj ki a céged mögül, és állj mellé
Ma az emberek talán jobban keresik az embert a logó mögött mint valaha. Az Edelman tavalyi Trust Barometer kutatása szerint, bár az üzleti szféra maradt a legmegbízhatóbb intézmény (megelőzve a kormányokat és a médiát), ez a bizalom ma már közvetlenül a vezetők személyéhez kötődik. Ugyanakkor riasztó adat, hogy a válaszadók 68%-a bizalmatlan a cégvezetőkkel szemben, és úgy véli, szándékosan félrevezetik őket.
A láthatóság nem az egóról szól. Amikor a nevedet adod a küldetésedhez, azzal azt üzened a munkavállalóidnak és a vevőidnek: hiszek ebben, így személyesen is képviselem.
Határozd meg a „vezetői DNS-ed”, mielőtt stratégiát alkotsz.
Ki vagy te azon kívül, hogy vezérigazgató vagy alapító vagy?
Paige Velasquez, a témában megjelent könyv (The Strategic Business Influencer) szerzője szerint ezt a kérdést általában hosszú csend követi. Tapasztalata alapján a legtöbben gyorsabban sorolják a negyedéves célokat, mint a személyes meggyőződéseiket. Pedig, hogy képes vagy-e megfogalmazni, ki vagy, az alapjaiban határozza meg, bíznak-e abban, amit eladsz.
Ezt nevezi ő Influence ID-nak. Ez az értékek, tapasztalatok és erősségek egyedi keveréke, ami megkülönböztet téged az iparágad többi vezetőjétől. Ez az iránytűd. Készségek, sztorik, ügyek vagy szenvedélyek, amik meghatároznak. Figyeld meg, hol fedik át egymást! Lehet, hogy a pénzügyi fegyelmed táplálja azt a vágyadat, hogy átláthatóbbá tedd a kkv-szektort? Vagy a gyerekek edzése iránti szereteted tükröződik abban, ahogy a csapatodat vezeted? Ezek a metszéspontok adják a hiteles narratívádat.
Kezdd kicsiben! Írj heti egy LinkedIn posztot, ami összeköti a vezetői értékeidet azzal, amit a csapatod épít. Ossz meg egy sztorit a tárgyaló asztal mögül, egy nehéz döntést, egy tanulságot, vagy akár egy hibát, ami tisztázta a prioritásaidat (lehet ezt őszintén, nem LinkedIn hypeot keríteni mögé). A cél az, hogy a céged mellett állj. De ha tényleg nagyon bizonytalannak érzed magad, akkor ajánlom ezt a cikkünket: Cégfejlesztési ötletek 27.: Nem elég a tehetség. Így építhetsz sikeres személyes márkát
A láthatóság legyen a bizalom motorja
Nem feltétlenül a leghangosabb vezetők nyernek. De a legmegbízhatóbbak biztos.
A bizalom hiányának korában a kommunikációnak át kell térnie a promócióról az edukációra. A ma bizalmat szerző vezetők kevésbé viselkednek hirdetőként, és inkább oktatóként lépnek fel.
Milyen értéket ad ez a közönségemnek?
Használd a 3:1 szabályt: három értékes gondolat vagy forrás jusson minden egyes céges vagy termékpromócióra. Ez az arány rákényszerít, hogy jóindulat-tőkét halmozz fel, mielőtt figyelmet kérnél. Idővel a következetesség hitelességgé érik és az emberek szakértőként tekintenek rád.
#minner Nem is kell olyan messze menni példáért. Balogh Tamás (LifeTilt, Tiian) kommunikációs stratégiájában azt vizsgáltuk (emeltük ki), hogy a hiteles – olykor megosztó – vezetői jelenlét konkrét forintokra váltható. Egy Minner elemzésben kiszámoltuk: nála egyetlen lájk 4000-6000 forint bevételt ér. Nem hirdetésből, tisztán abból, hogy a követői őt, az embert és a sztoriját követik (nem egy logót). Nem kell mindenkinek megosztónak lennie, de a tudatos jelenlétet érdemes lemásolni/tanulni belőle. Olvasd el a teljes elemzést itt!
Ha pedig nem csak a kommunikációs készséget nézzük, de magát a kiállást és karizmát, akkor (Milán szerint is) érdemes itt megemlíteni Sárospataki Albertet (Billingo). Ő lett a cég arca, és tudatosan vállalta a „frontember” szerepét. Rengeteg interjút ad, előadásokat tart, és a LinkedIn-en is aktív tábora van. Nála ez nem öncélú: ez klasszikus alapító vezérelt értékesítés, építkezés. Kellett is ez az alapítói hit és személyes kiállás, hogy átvigye a céget azon az időszakon is, amikor tudatosan veszteségesek voltak a piacszerzés érdekében. Ha ő nincs ott személyesen, és nem áll bele teljes mellszélességgel, nehezebb lett volna eladni a víziót. A Billingo sztoriról és Albert szerepéről itt írtunk bővebben.
Üzleti eszköz, nem hobbi
A legtöbb B2B szervezetnél a valódi döntéshozók nem azok, akik az értékesítési megbeszéléseken ülnek (duh!). Az Edelman és a LinkedIn B2B jelentése rejtett vevőknek hívja őket. Akik mélyen utánaolvasnak a dolgoknak, kritikusan gondolkodnak, és a minőségi szakmai tartalmak alapján döntik el, kiben bízzanak.
Ez azt jelenti, hogy minden cikk, amit publikálsz, több mint tartalom. Fedezet is.
Auditáld a digitális jelenlétedet. Tedd fel magadnak a kérdést:
- Látható a szakértelmed ott, ahol ezek a rejtett vevők kutatnak?
- A meglátásaid megkérdőjelezik a feltételezéseket, vagy csak visszhangozzák a trendeket?
- A hangnemed párbeszédre hív, vagy csak figyelmet követel?
Milán a Minnernél ugyanezt az utat járja. Oké, médiaoldal, kell is jelen legyen, de mindent a személyes brandjével kiegészítve pörget. Minner Extrába is válaszol, segít, jelen van (jobban is mint mi, a csapat többi tagja). LinkedIn profilja és a hírlevelek is arról szólnak, hogy folyamatosan értéket ad és edukál. Nem bújik el a brand mögé, hanem arcot ad neki, így a bizalom a személyén keresztül (is) áramlik a csapatunkba.
Modern bizalmi egyenlet
Nem kellenek milliók ahhoz, hogy befolyásos legyél. Elég az a megfelelő 500 ember, aki a célcsoportodba tartozik, és elhiszi, hogy valami valódi dolog mellett állsz ki, aztán ez úgyis nőni fog.
A vezetői láthatóság arról szól, hogy a figyelmet egy olyan küldetésre irányítod, ami számít. A szkeptikusok mindig megkérdezik: „Nem vezethetnének a CEO-k csak csendben?” Dehogynem. De a csendes vezetés ma láthatatlan vezetés. A láthatatlan vezetés pedig már nem épít bizalmat.
Szóval állj a céged mellé. Publikálj céllal.
Ha pedig érdekel a téma, ajánljuk a könyvet:
https://www.paigevelasquezbudde.com/the-strategic-business-influencer/
Kapcsolódó cikkeink
- A naplóírás miatt lesz sikeres egy cégvezető, vállalkozó? Részben!
- Minner CEO napló – Így fejlesztem a cégem. Nézz bele a cégvezetői naplómba!
- Lóugrással szeretnék haladni! Nem totyorgok! Hogyan? Minner Kedd
- A magyar KKV-k nagy tévedése, nem a gazdaság fogja vissza a növekedést
Forrás:
FastCompany, Edelman Trust Barometer, Leadership Impact, Minner
Fotó:
Envato License









