További rubel gyengülés várható, megszólalt az orosz pénzügyminiszter

Dátum

Megosztás

Az orosz pénzügyminiszter beismerte, hogy a szankciók miatt több milliárd dolláros veszteségük van.. A tőkekiáramlás is nagymértékben rontja a kilátásaikat. Megközelítőleg 130-140 milliárd dollár kára keletkezett eddig a szankciókból és a tőkekiáramlásból Oroszországnak. Ez ellent mond annak a ténynek is, hogy Putyin azt nyilatkozta a nyugati országoknak jobban fájnak a szankciók, ezt úgy látszik megcáfolta a pénzügyminisztere.

Ahogy már említettük, az oroszok 100 dolláros olajárral számolták a költségvetésüket is, így a mostani alacsony olajár sem jó nekik. Az elemzők arra számítanak, hogy csökkenteni fogják a termelést, így felhajtva az árakat, és az OPEC tagokat is erre ösztönzik (egyik félnek sem jó az alacsony olajár). Amennyiben november 27-i ülésen nem döntenek a kitermelés csökkentésén, akár 60 dollárig is lecsökkenhet az olajár, ez veszélyesen érintené az oroszokat.

A rubel a héten kicsit beerősödött, egy természetes korrekciót láthattunk, de ez a hír után biztosan újra gyengülő pályára áll. Újra 46,00-os szint fölé gyengülhet a dollárral szemben.

rubel_nov25

 

Forrás: cnn

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!