Vedd komolyan az AI forradalmat, mert nemsokára nagyon fájhat a hátrány

Dátum

Megosztás

Ebből óriási hátrány keletkezhet a KKV szektornak! Még mindig utolsók között vagyunk mi magyarok a mesterséges intelligenciát használók listáján (az Eurostat adatai szerint)! 2023-ban a magyar cégek mindössze 3,7 százaléka, 2024-ben 7,4 %-a használta, ami elég vérszegény statisztika összehasonlítva Dániával ahol minden 4. vállalkozás alkalmazza. A szomorú ebben az, hogy talán nem is tudják a cégek, hogy mekkorát bukhatnak, ha most hátradőlnek, mégpedig rövid időn belül. 

Hol fogod érezni?

Most még csak ott tartunk, hogy a cégek játszadoznak a mesterséges intelligenciával: optimalizálnak pár folyamatot, próbálgatják, tanítgatják a munkatársakat. Ez még nem túl látványos. Ám felesleges áltatni magunkat, hamarosan eljön az a pont, amikor beüt a nagy változás, és sokkal komolyabb előnyre tesznek szert, mint hinnéd. Ezekkel a rendszerekkel órákat spórolnak meg naponta, vagy akár egy teljes pozíciót is kiváltanak. És közben az MI olyan egyedi ajánlatokat dob össze, hogy az ügyfelek kapkodnak érte, a bevételek meg kilőnek. 

Tehát kevesebb emberrel, gyorsabban dolgoznak majd, versenyképesebb árakon. 

De hozok neked más megközelítést, volt aki a saját termékét sem féltette eléggé.

Van aki ráfázott, azt hitte van ideje

A korábbi cikkünkből ismert Chegg nevű cég például nagyon sikeres volt az online oktatás területén – tankönyvek bérbeadásával és tanulást segítő szolgáltatásokkal foglalkozott. Aztán jött a ChatGPT, és teljesen felforgatta a piacot. Gondolj bele, a diákok most már egyetlen kérdésre azonnal választ kapnak, ráadásul ingyen. Emiatt a Chegg előfizetői száma brutálisan visszaesett, röpke idő alatt 99%-kal csökkent az értéke.

A tanulság? Nem szabad alábecsülni a piaci belépőket, mert bármikor jöhet egy ilyen diszruptív innováció, ami felborítja az egész játékszabályt. A ChatGPT eleinte csak egy ártatlan chatbotnak tűnt, de mostanra alapjaiban változtatta meg, hogy az emberek hogyan tanulnak. Szóval járj mindig nyitott szemmel, kísérletezz, fejlessz, mert aki nem mozdul, az süllyed. 

Előbb-utóbb úgyis használniuk kell a munkavállalóknak, jobb, ha most túlesnek rajta

Tudom kényelmetlen, új, és az idősebb kollégák kifejezetten óckodnak tőle. De vállalkozóként ez a küldetésed, hogy meggyőzd őket és kedvet csinálj hozzá. Ha semmi nem működik (bár nem szeretnélek érzelmi zsarolásra ösztönözni) akkor kénytelen vagy hatni az érzéseikre. Hisz hány helyen halljuk: Az MI megváltoztatja a munkaerőpiacot. Olyan emberekre lesz majd szükség, akik az MI-t tudják irányítani, használni, és emiatt egy csomó jelenleg létező munkakör feledésbe vész majd. Tehát mégha ellenérzésük is van, sajnos ezt a békát le kell nyelni, és haladni az árral. 

#Tipp: Ha épp a képzésre szánt keretet osztod szét vásárolj a csapatnak MI témában oktatást. De csapaton belül is megoldható: Minden cégben van legalább egy valaki, aki nyitott az MI-re, kérd fel, hogy ássa bele magát és tartson kedvcsináló előadást a témában!

Ne gondold, hogy ez csak a multik kiváltsága! 

Ma már rengeteg egyszerű, de baromi hasznos megoldás létezik, amit bármelyik vállalkozás simán be tud építeni. Ott vannak például a prediktív modellek, amik segítenek előre jelezni a piaci keresletet vagy épp a pénzügyi folyamatokat. A képfelismerő rendszerek diagnosztikában csodát tesznek, de akár gyártásban is ellenőrzik a hibákat. Az ajánlórendszerek az e-kereskedelemben pörgetik fel az eladásokat, mert mindig azt ajánlják, amit a vevő szívesen megvenne. Ezek nem óriási befektetések, de ha okosan használod pénzt és időt spórolhatsz velük!

MI-re fel!

Nem kell rögtön fejest ugrani a legbonyolultabb MI-fejlesztésekbe. Kezdd kicsiben! Léteznek ingyenes, vagy nagyon olcsó megoldások is, ám ha lendületben vagy egy chatbot az ügyfélszolgálaton már az első naptól leveszi a terhet a kollégák válláról. Egy egyszerű ajánlórendszer az e-mail kampányaidat teheti hatékonyabbá. Az adataid elemzése pedig segít a legjobb döntések meghozatalában. Ha nincs saját csapatod erre, bérelj fel egy szakértőt, aki segít elindulni!

Az MI inkább lehetőséget ad arra, hogy a kollégák az igazán fontos feladatokra koncentráljanak. Az adminisztratív, monoton feladatokat simán átadhatod az MI-nek, és a csapatod kreatívabb, értékteremtő munkára fordíthatja az idejét. Hajrá!

Egy extra útravaló: Használd Milán trükkjét ha új ismeret megszerzéséről van szó

Heti 2-3 alkalommal este 9 és 11 között kutass a weben, olvass cikkeket a témában, vagy hallgass podcasteket arról, hogy ki mire és hogyan használja az AI-t. Néhány hét után már sokkal nagyobb képed lesz róla, hogy mire lehet használni, és bátrabban nyúlsz majd ilyen eszközökhöz a cégen belül is.

Ez tetszett, olvasnék még:

Az AI-tól a vállalati költségvetésekig: befektetők jóslatai 2025-re | Minner
GenZ: Miért és hogyan használják munkájuk során az AI-t | Minner

A Canva AI funkciói. Így használd őket | Minner

Tanuljak AI-t? Prompt engineering, mint munka, karrier | Minner

Forrás:

https://g7.hu/tech/20250127/keves-magyar-ceg-hasznal-mesterseges-intelligenciat

kép: Canva

Pál Bettina
Pál Bettina
Fellobbantom benned a vállalkozói tüzet! Az üzleti világ legizgalmasabb történéseit kutatom, hogy megmutassam, mit tanulhatunk belőlük – és hogyan fordíthatjuk őket a vállalkozásod javára. Különösen akkor érzem magam elememben, ha a szervezetfejlesztés, a pszichológia és a filozófia találkozási pontjairól beszélhetek. Hiszem, hogy a siker kulcsa az új perspektívák felfedezése – és ebben én leszek az iránytűd!