Lehet profitálni becsületkasszával? A kőszegieknek ez sikerült. Sőt még adómentes jövedelem is.

Lehet profitálni becsületkasszával? A kőszegieknek ez sikerült. Sőt még adómentes jövedelem is.

Egyik olvasóm adatokat és információkat küldött a Kőszegen működő becsületkasszás megoldásokról, ami később kiderült, hogy nem teljesen úgy van, ahogy ő leírta. Lelkesen olvastam, mert mindig is érdekelt ez a megoldás, maga a pszichológiája. És bocsássatok meg, de mivel üzleti blogról van szó, így nem a termékek minőségéről, hanem üzleti modell oldaláról lesz szó. Na és persze az is, hogy nem lopják el, biztos megfelelő összeget tesznek-e bele…? Persze egyből az ember a negatív oldalt is nézi. Na lássuk is miről van szó!

A kőszegi becsületkassza

Ez a cikk már egy második verzió. Az elsőt módosítani kellett, mert az olvasók és a kőszegiek visszajelzése alapján túlságosan is üzleti oldaláról mutatta be a kőszegi becsületkasszázást, illetve az akkor közölt olvasói levélben túlzónak érezték a számokat. Igen, a Minner hibázott, hogy lehozott egy olvasói levelet csak úgy, mindenesetre lett pozitív hozadéka is. A kőszegiek egyként álltak ki a hagyományukért.

Nézzük is, hogy mit tudunk a kőszegi módszerről: 

  • Több évtizedes hagyománya van már becsületkasszázásnak a térségben
  • A kőszegi és a környéki falvak lakói a felesleges, vagy eladásra szánt gyümölcsöket, zöldségeket, virágokat kihelyezik egy asztalra, mellé tesznek egy edényt, ládát vagy perselyt (néha ki is kötözik), amibe a pénzt rakhatják azok, akik elvesznek valamit a “pultról”.
  • A sajátossága az, hogy magukra is hagyják a termékeket, bárki bármikor odamenet elvehet valamit és érte annyit fizet, amennyit ő jónak lát.
  • Mivel ez egy turista-vonzó látványosság, tradicionális szokás, így teljesen megengedett, s nem is adókötelezett tevékenység, 2000 forintot kell egy évre befizetni, aztán mehet is a dolog, konkrétan még éljenzi is a városvezetés azokat, akik foglalkoznak ezzel.
  • Egyébként a helyi lakosok is szeretik és természetesen ők is “vásárolnak” ilyen módon, nem csak a túristák
  • Nem lopják el? Ritka eset. A Nyugat.hu ír a lopásokról is. Ahogy olvasóm is leírta, nagyon ritka esetekben előfordul. Ezért is újabban már lakatot kapnak a becsületkasszák, sőt némelyiket még a fához is kötik.

Most akkor ez üzlet vagy nem üzlet?

Egy tény, egy átlagos kőszegi nyugdíjasnak nem üzlet. Ő a hagyományt viszi tovább. Természetesen nem mindenki így gondolja ezt és felütötte már a fejét az üzletszerűség is. Ahogy a Nyugat.hu is írja több korábbi cikkében is, egyre több környező faluban, vagy éppen a 87-es úton is megjelentek az ilyen “árusok”. Persze a kőszegieknél többségében idősebbek, nyugdíjasok nem üzletszerű tevékenysége, de tudjátok, ahol van lehetőség felüti a fejét az üzlet is.

Hol láthatunk még példát becsületkasszázásra?

  • A Bajnok palacsintázó már 2014 óta becsületkasszával működteti a palacsintázóját. http://www.bajnokpalacsinta.hu/
  • A MagNetbanknál az egyik bankszámla típusnál van lehetőséged arra, hogy annyit fizetsz a bankszámlavezetésért, amennyit te szeretnél

Mire tudnád használni te a becsületkassza ötletet?

Több külföldi hotel is csinált már ilyen időszakos kampányt, amit nem másért, mint marketing miatt. Tehát ha igazán bevállalós vagy, akkor egy időszakos kampányt lehet rá csinálnod.

A Nyugat.hu -n megjelent a cikk ennek a tartalom az első verziójáról. Igen, ahogy írtam, az kicsit félre ment.

Fotó: Tánczos Mihály/Nyugat.hu