5 üzleti hír áprilisból: negatív GDP, munkanélküliség, kiadó üzlethelyiségek még a West Endben is

Dátum

Megosztás

Az áprilisban küldött 20 hírből választottam ki az 5 legfontosabbat, ezeket kapták a Minner hírlevél feliratkozói.

Miután kedvet kaptál a hírszemléhez, iratkozz fel és hétfőnként reggel te is kapsz 5 válogatott üzleti hírt! Kattints ide!

Visszatér a kényszervállakozók kora Magyarországon? – Napi.hu
Márciusban 2488 céget alapítottak Magyarországon, ez a szám a 2019-es havi átlagot is meghaladja. Az Opten céginformációs szolgáltató szerint a koronavírus-járvány hatása folyamatosan gyűrűzik majd be a statisztikákba, de azt is megjegyzik, hogy a cégalapítások magas száma a 2008-2009-es válság alatt is jellemző volt, sok munkáját vesztett alkalmazott döntött kényszerűségből vállalkozás indítása mellett. Ugyanakkor a 2010-es évek elejére jellemző tömeges felszámolási és kényszertörlési számok azt mutatták, hogy sok vállalkozás hullott el az alapítást követő években. A 2008-ban alapított cégeknek csupán 48 százaléka érte el a 10 éves kort, ami a rendszerváltás óta mért leggyengébb 10 éves túlélési ráta – állapította meg a céginformációs szolgáltató.

A kínai GDP 6,8%-kal csökkent az első negyedévben! – Minner
A kínai bruttó hazai termék (GDP) az idei év első három hónapjában első alkalommal zsugorodott azóta, hogy 1992 első negyedévében elkezdték jelenteni Kínában a hivatalos negyedéves GDP-adatokat. A vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal csökkent a kínai gazdaság az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest az új koronavírus-járvány megfékezését célzó, széleskörű korlátozások következtében – jelentette be pénteken Pekingben a kínai statisztikai hivatal. Ez az időszak volt, amikor főleg tombolt a vírus Kínában, azon belül is Hupej tartományban.
Csak egy kis összehasonlítás: 
– Az USA-ban, 2008-as GDP változása volt -0,1%, 2009-ben az adat -2,5%.
– Magyarország 2008-as GDP változása 1,1%-os növekedés volt, 2009-ben -6,7% csökkenés.

Miért emelkedett ennyit a tőzsde a márciusi zuhanást követően? Mi lesz most? – Minner
Még a taxis is részvény vásárlásról beszélt az utóbbi hetekben. Nem csoda, hogy recesszió ide vagy oda, az árfolyam emelkedett. De ugyanez történt anno 1929-ben is, sőt 2008-ban is, a zuhanás után emelkedett a tőzsde. Jelenleg olyan árszinten van, hogy alig 10-15%-ra vagyunk a korábbi év eleji rekord csúcstól. Túl drágák tehát a részvények a gazdaság állapotához képest. Zuhanó dologba nem szállunk be, főleg nem ilyen gazdasági adatok mellett!  Olvasd csak el a következő bekezdést, hírt! Ami elsőre logikusnak tűnhet, az nem biztos hogy annyira pozitív. 

Az MNB koronavírus-járvány gazdasági hatásait vizsgáló vállalati felmérésének eredményei – MNB
 A válaszadók 44 százaléka szerint legalább fél évre lesz szükség ahhoz, hogy a bevételek újra elérjék a válság előtti szintet. A kitöltők 55 százaléka a foglalkoztatotti létszám megtartásában gondolkodik, de a válság előtti létszámot csak legfeljebb 2 hónapig tartják fenntarthatónak. A járvány miatt a válaszadók felénél likviditási problémák is felmerültek, leginkább a közterhek és a bérek fizetése okoz problémát. A kérdést megválaszoló vállalatok fele legfeljebb 1 hónapig képes fenntartani a fizetőképességét, ha nincs árbevétele. A kérdésre válaszolók 40 százaléka tervez hitelt felvenni a következő negyedévben a bérek finanszírozására, jellemzően 3 havi bérköltség fedezésére.

Csökkenő bérleti díjak, sok új kiadó üzlethelyiség. Még a West End-ben is – Minner
Egyik napról a másikra 6 új kiadó West End üzlethelyiség került fel az ingatlaportálokra. Már ez is jelzi az üzlethelyiség piacon a változást, továbbá a cégek csődközeli helyzetét. Míg tavaly 10 000 Ft / m2 havi bérleti díjért volt egy átlagos Budapest belvárosi üzlethelyiség, kicsit kijjebb 7-8000 Ft/m2/hó volt, kisebb 10-25 m2-es utcafronti üzletek pedig 5-7000 m2/hó bérleti díjért kivehetőek voltak, addig már most láthatóan 20-30%kal olcsóbban adják őket. Természetesen még sok a korábbról fennmaradt hirdetés az ingatlanportálokon. 

Kattints ide és iratkozz fel a hírlevélre!

Áprilisi hírlevelek:

Fotó: Markus Winkler / Unsplash

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig

Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek...

„Nem merek külföldön értékesíteni, még nem tartok ott” – De miért is nem?

Egy ideje téma már a Minneren, hogy az export nem egy megugorhatatlan dolog egy kisebb cégnek sem. Nem akarunk köntörfalazni, az Everigo szponzori partner...

Hol fogunk a jövőben bankolni? Adócsalásért kapott bírságot az Airbnb. Sminkfilter, mint marketing eszköz? Könyvajánló

A BigTech hozhatja el a pénzügyi forradalmat? A nagy bankok versenytársa a Google és a Microsoft, legalábbis ezt gondolja a bankok 40%-a. 779,5 millió...

Erre a tudásra vágysz szabadúszóként, még ha nem is tudsz róla! A T-típusú vállalkozók

Manapság egyre több olyan munkavállalót keresnek a cégek, akik T-típusúak. Van egy skill, amiben kifejezetten expertek, viszont nem csak abban járatosak, hanem picit mindenhez...

A LifeTILT dráma vagy egy új kezdet? Exkluzív beszélgetés Balogh Tamással

A napokban belefutottam a LifeTILT legfrissebb posztjába, amiben az új márkatulajdonos leírja, hogy szeretnének visszatérni a LifeTILT korábbi szellemiségéhez, látványvilágához. Nos a kommentelők és úgy...

Tűnj ki a tömegből kézművesként! Kézműves vállalkozó marketing tippek

Kézművesként nem könnyű kitűnni sok száz másik alkotó közül. Főleg, hogy nem is csak velük, de még a tömeggyártott alternatívákkal is versenyzel a lehetséges...

Ajándékozz olyat, ami hasznot termel és az inflációt is kiröhögi

Az ünnepi időszakban is érdemes felnézned a MinnerAkadémiára, mert már ajándékba is vehetsz online üzleti képzést. Garantáljuk, hogy ez az ajándék nem végzi a...

Innovációs csapat létrehozása. Gyorsan növekvő cégek 6. rész

Ha gyorsabban akarunk növekedni, akkor ide bizony új eszközkészlet, új rutinok, új dolgok kellenek. Ehhez elengedhetetlen, sőt már-már magával értetődő, hogy bevonjuk a csapatunkat....

Ezért nem működik a homeoffice? Tesla Cybertruck – beperelnek, ha eladod? Üzleti könyvajánló

A LIDL és a Rossmann bejelentette, hogy a dolgozóknak a december 24-i napot megadja szabadnapnak. Ez az új dolgozói juttatás? Milyen a hazai homeoffice...