Annyira leállt a gazdaság, hogy szinte minden a koronavírusról szól. Azért a Minner hétfői hírszemléjébe belekerültek más tartalmak is, a kiküldött 20 márciusi hírből választottam ki az 5 legfontosabbat. Miután kedvet kaptál a hírszemléhez, iratkozz fel és hétfőnként reggel te is kapsz 5 válogatott üzleti hírt! Kattints ide!
Március 2-án indult az azonnali átutalás, de egy fontos dolog kimaradt belőle – HVG
Az év minden napján, 0-24 órában minden átutalás 5 másodpercen belül teljesülni fog. Sőt, a bankszámlaszámra sincs szükség, hiszen másodlagos azonosítónak meg lehet adni a bankunknál az e-mail-címünket, a telefonszámunkat, esetleg adószámunkat, így azokra is lehet majd 10 millió forintig pénzutalást indítani.
Hadigazdaságra vált a világ a járvány elleni háború miatt – G7
Szerdán szintén a BBC írt arról, hogy angliai ginfőzdék arra készülnek – vagy már meg is tették -, hogy nagy tisztaságú alkoholból fertőtlenítőszereket állítsanak elő.
A PKN Orlen lengyel olajtársaság március 4-én jelentette be, hogy kenőanyaggyártó üzemeiben kézfertőtlenítők gyártásába kezd, amelyek két hét múlva kerülhetnek piacra – vagyis nagyjából ezekben a napokban, ha sikerült tartani a menetrendet. A General Motors kínai partnerével 2 milliót gyárt, az eddig telefonok és egyéb kütyük összeszerelőjeként ismert Foxconn pedig maszkok mellett védőruházatokat is előállít átalakított gyártósorain.
Ehhez plusz információ (Minner cikk): Kínai import most: Maszkok, gyorsteszt, kézfertőtlenítő, szállítási díjak
Mibe érdemes fektetni a 2020-as tőzsdekrach után, közben? – Minner
Egy hónap alatt 30%-ot estek a tőzsdék. Óriási leárazás van. Persze van még tér az eséshez, de a spekulánsok már most kacérkodnak a vételi oldalon. Igazából mi is.
„Akkor vásárolj, amikor vér folyik az utcán” – Nathan Rotschild (kb. 300 éve)
Most minden tényleg diszkont áron van, még olyan területek is, amik kisebb növekedést tudnak egyébként elérni a koronavírusból. Tehát először ezeket fogjuk keresni. Mint a digitalizáció megoldás, home office-hoz tartozó cégek (tőzsdén lévő cégek), de olyan cégek is, mint online póker, vagy éppen az olyan gamer piaci szereplők, mint az Activision Blizzard. Amit biztosan figyelni fogok, a Peloton, akik otthoni kardio edzéseket adnak el és szobabiciklit, futópadot, és hozzá online edzéseket (utóbbin a lényeg, és szerencsére már tőzsdén van a cég). Illetve természetesen az e-kereskedelem, fent már említettem a Shopify-t, akik webáruház platformot adnak cégeknek, de ott az Amazon.com is, akik biztosan bent lesznek a portfólióban. Ők lesznek, akik elsőként érik és haladják meg újra a régi szintet. Tehát először őket pécézzük ki. Lesz még erről szó a tőzsderovatban.
+ A tőzsde oktatás bővült a 2020-as tőszdekrach stratégiával (MinnerAkadémia). Ha már korábban megvetted a képzést akkor is megkapod ezt az új anyagot.
Az Apple 207 milliárd dollárral vészeli át a válságot. Több mint 1 évre elegendő…- Minner
Most a saját bőrünkön is érezzük, hogy tényleg mennyit számít, hogy egy cég mennyi ideig húzza, ha nincs bevétel, vagy egyenlő a 0-val. Az olyan nagy cégek, mint az Apple, Microsoft, vagy a Google rengeteg készpénzzel rendelkeznek. Az Apple-nek több mint egy évig, a Microsoftnak több mint 3 évig elég lenne és fedezné a kiadásait 0 bevétel mellett. Wow! A Microsoft az igazán figyelemre méltó, sőt valószínűleg kihasználják most az időszakot és lesznek felvásárlásaik. Utóbbira teszem le a voksomat, a részvényéből venni fogok. Olvasd el a cikket és nézd meg a benne lévő ábrákat és statisztikákat is!
Szakácsként 800 ezret keresett, most örül, hogy elmehetett futárnak minimálbérért – G7
A koronavírus miatt lényegében néhány nap alatt omlott össze számos olyan iparág piaca, mint a vendéglátás, a szórakozóipar vagy a rendezvényszervezés. A kormány sok százezer munkanélkülivel számol, egyelőre azonban nem jelent meg hivatalos adat arról, hogy hány ember vesztette el az állását. „Most mindenki kivár, abban reménykedik, hogy hamar le fog menni ez az egész” – mondta Hamrák Viktor, az egyik legnagyobb munkaerő-kölcsönző, a Trenkwalder industrial igazgatója. Szerinte a munkaerő megtartása amiatt is fontos a cégeknek, hogy a járvány elmúltával teljes erővel tudjanak ismét termelni, illetve az újrafelvétel és a betanítás akár drágább is lehet számukra, mint amennyit az átmeneti bércsökkentéssel nyerhetnének.
Kattints ide és iratkozz fel a hírlevélre!
Márciusi hírlevelek:
- Nekik most 20-szoros a bevételük – Minner Hírlevél – 2020. 03. 30.
- 20%-a a cégeknek becsődölhet – Minner Hírlevél – 2020. 03. 23.
- A koronavírus térdre kényszeríti a magyar gazdaságot – Minner Hírlevél – 2020. 03. 16.
- Duplájára emelte a fizetéseket, 3-szorosára nőtt a cége. Minner Hírlevél – 2020. 03. 09.
- Utalásod érkezett. 5 másodperc elég lesz ehhez. – Minner Hírlevél – 2020. 03. 02
Fotó: Patrice CALATAYU / Fickr