Valamelyik nap egy Alex Hormozi shortot néztem, amit aztán be is küldtem a csoportba. Lényegében csak 1-1 rövid beszélgetést emel ezekben ki, vállalkozók egy, ott elmondott problémájára reagál. Ebben pont az volt a téma (ami egyébként minneren is általánosan előjön), hogy a különböző platformok folyamatosan kihúzzák az emberke vállalkozása alól a talajt. Algoritmusváltozások, eléréscsökkenés, új szabályok, ami tegnap működött, ma már nem hoz eredményt (350k elérésről 100k). 

Hormozi válasza rövid, amúgy sem szokott hosszan magyarázni, csak rámutat a táblára és kérdez kettőt, már tudod is a választ magadtól:

„Van egy jó playbookod? Jót futott? Király. De menni kell tovább.”

Itt hagyom a videót is, ha valakit érdekel:

Milán egyébként a legutóbbi podcastjában a Magyar cégek elakadásai 2. részében írt az elengedéshez kapcsolódó kognitív torzításról. Amibe időt, pénzt energiát fektettünk, azt nehezen engedjük el. 

Hogy jön ide a sajt?

Na, ha már ott voltam bele is néztem a kommentekbe, ilyenkor mindig érdekes, ki hogyan reagál ezekre a szitukra és jól is tettem, mert ott találkoztam egy említett könyvvel: “Who moved my cheese?” Spencer Johnsontól. (Van magyar fordítása is!) Elvileg illene ismernem a könyvet, nem is hosszú, cserébe rövid és sokáig az üzleti bestsellerek körében volt, illetve bármennyire is régi vagy változott azóta a világ, igenis tud újat (vagy maradandót?) mondani.

A történet egyszerű, arról szól, hogyan reagálunk a változásokra. Illetve nekem kicsit arról is, hogy a való életben mi is csak tesztalanyok vagyunk, egyszerűbb és gyorsabb, ha ezt el is fogadjuk. 

A felütés? Négy karakter él egy labirintusban és sajtot keres: két egér (Sniff és Scurry) és két emberke (Hem és Haw). Amikor egy nap a megszokott sajtállomásuk kiürül, az egerek nem gondolkodnak sokat, hanem azonnal új sajt után indulnak. Hem és Haw viszont dühöngenek, tagadnak és napokig visszajárnak az üres állomásra, remélve, hogy valaki visszateszi a sajtot.

Ismerős?
(Igen, ez te vagy, vagy voltál legalább egyszer az életedben!)

Ha tagja vagy a Minner Extra csoportnak (de ha még nem is, csak máshol), láthattál olyan posztokat, hogy a Facebook „elvette” az organikus elérésemet, a Google „tönkretette” az SEO-stratégiámat, vagy a TikTok algoritmus „megint megváltozott”. Igen, ezek a posztok onnan az üres sajtállomásról születtek.

#kutatás A McKinseynek van egy elemzése, miszerint a ’90-es évek óta a vezető vállalatok közel fele kiesett a toplista első tizedéből egyik üzleti ciklusról a másikra, és kétötödük egyenesen az utolsó tizedbe zuhant. A digitalizáció csak tovább szélesítette a szakadékot az alkalmazkodók és a lemaradók között.

Miért ragaszkodunk a régi “sajthoz”?

A könyv szerint sem maga a változás a legnagyobb ellenségünk, sokkal inkább a változástól való félelem. Hem, a karakter, annyira ragaszkodik a „régi sajtjához”, hogy inkább éhezik, minthogy kilépjen a komfortzónájából. Azt mondogatja: „Mi jogosultak vagyunk erre a sajtra” és „Nem mi okoztuk ezt a problémát.” Dühöngenek, tagadnak, visszajárnak az üres helyre, és azon vitáznak, hogy kinek a hibája. A másik végül nekivág, legyőzi a félelmét, és nemcsak új sajtot talál, hanem jobbat, nagyobbat.

Vállalkozóként pontosan ezt látjuk nap mint nap. Azokat a mondatokat, hogy „de ez mindig működött”, „a régi rendszer jobb volt” vagy „miért kell nekem alkalmazkodni, ha mások rontották el?”. 

A válasz sajnos egyszerű: mert a sajt mindig mozog. A piac mindig változik. Az algoritmusok mindig frissülnek. És ahogy a könyv fogalmaz, ha nem változol, kihalásra ítéltetsz. (Itt nem tudom pontosan miért, de eszembe jutott egy idézet a Hamletből: “„A világ szétesett; átok ül rajtam, mert én kellek hozzá, hogy összerakjam.” – Nádasdy fordítás. Talán bennetek is elindít valamit.)

Grow or die: 70/20/10

Kicsit térjünk most vissza Alex Hormozira. Neki az egyik visszatérő gondolata, hogy minden szervezet vagy növekszik, vagy haldoklik. A karbantartás nem létezik, csak illúzió. Ha te ugyanazt csinálod, mint tavaly, valójában nem egy helyben állsz, hanem relatíve hátrafele mész, mert mindenki más előrébb lépett.

A Minneren is számtalanszor beszéltünk arról, hogy a digitális marketing nem egy „beállítom és elfelejthetjük” rendszer. De Hormozi hozzátesz egy fontos árnyalatot: a növekedés nem egyenlő a folyamatos újítással. Van egy lényeges különbség az adaptálódás és az állandó kapkodás között.

Hormozi a $100M-os Scaling Workshopján egy nagyon praktikus keretet ad erre. A 70/20/10 szabály lényege:

• ha valami működik, az időd és erőforrásaid 70%-ában csináld azt tovább, de hangosabban, konzisztensebben, nagyobb volumenben.
• 20%-ban variálj: ugyanaz az alapüzenet, más hook, más kreatív, más szög.
• És csak 10%-ban kísérletezz teljesen újjal.

Azt mondják a legtöbb vállalkozó fordítva csinálja, és hát, abból amit én a Minnernél láttam, a legtöbb vállalkozó sehogy sem csinálja, vagy legalábbis ennyire strukturáltan biztos nem gondolkodik a stratégiájáról. Amint valami elkezd működni, már unja, és átugrik a következő „nagy dobásra”. Közben az, ami működött, soha nem éri el a teljes potenciálját, mert nem kapta meg a kellő repetíciót. Hormozi szerint a legtöbb cégnek nem újdonságra van szüksége, hanem arra, hogy a MÁR működő dolgot futtassa tovább, hangosabban és fegyelmezettebben.

A változás ára

Van itt még egy szám, amit érdemes fejben tartani. Hormozi szerint minden stratégiaváltásnál kalkulálj azzal, hogy az új irány indulásnál 20%-os teljesítménycsökkenést hoz. Tanulási görbe van, azért. A csapatnak is, a rendszernek is, neked is. Ez azt jelenti, hogy egy új iránynak papíron legalább 40%-kal jobbnak kell tűnnie, mint a jelenlegi, hogy egyáltalán megérje a váltás.

Tehát pánikból ne változz

Ne azért írd újra a teljes playbookod, mert egy hónapja csökken az elérés. Nézz rá a számokra, értsd meg, mi változott, és aztán döntsd el, hogy a 70%-os „csináld jobban, amit csinálsz” kategóriába esik a probléma, vagy tényleg a 10%-os „ideje valami teljesen újat próbálni” kategóriába.

“Imperfect action beats perfect hesitation”

Ez Hormozi egyik legtöbbet idézett mondata.

Magyarul valahogy így szól: „A tökéletlen cselekvés veri a tökéletes tétlenséget.”

A könyvben is ez történt nem? Elindulás után rájöttünk, hogy a félelem sokkal rosszabb volt mint maga az út. Na de elég a könyvklubból.

A tartalomnál is ez a logika érvényes. Hormozi modellje a „create once, repurpose forever”: egy hosszabb videóból 30+ darab rövid tartalmat gyárt, és ezzel árasztja el a platformokat. Nem vár arra, hogy minden egyes poszt tökéletes legyen. Volumenben gondolkodik, mér, és az adatok alapján iterál…

Elolvasnád esetleg a könyvet te magad is? Feljebb tettem egy Libris linket, de amúgy elérhető az Internet Archivesban is.

Nem akarod elolvasni? Akkor nézd meg ezt a rövid kis videót:

Olvasnál még a témában?

• A lassú digitalizáció égeti a cég pénzét, miközben a konkurencia röhögve fejleszt – Oriana
• Hirdetésre, marketingesre milliók, eredmény nulla. Magyar cégek elakadásai 1. rész
• A cégek időhiány valójában árbevétel és profit hiány
• Ismertség-befektetés, amibe a legtöbb magyar cég NEM fektet be – Minner KEDD
  

Forrás:
Spencer Johnson: Who Moved My Cheese?, Alex Hormozi, Minner

Fotó:
Canva, Flow