Van egy villanyszerelő ismerősöd. Tele a naptára három hétre előre, munkákat mond vissza, este nyolckor számláz a konyhaasztalnál. Talán még 8-as klub tag is itt a minneren. Megkérdezed tőle, miért nem vesz fel valakit, miért nem automatizálja az ajánlatkérést, szervezi ki a telefonálást, az adminisztrációt…

Legyint: „Á, nekem ennyi elég.”

Hányszor hallottad már ezt a mondatot? És hányszor mondtad ki te magad? Vagy ennek amúgy bármilyen verzióját… jólvanezígy, elvagyunk, minek?, hova?, megvan a mi kis betevőnk. Miért?

Ha kicsit sarkítunk, ez kétfélét jelenthet. Az egyik, hogy leültél, kiszámoltad, és így döntöttél. Mert mondjuk neked nem éri meg, nem akarsz több emberrel foglalkozni, megégetted már magad… De legalább tudod, hogy mennyit hagysz az asztalon a biztonságodért, vagy komfortodért cserébe. A másik, hogy soha nem számoltál ki semmit, csak ez maradt. Ez az állapot, amiben ez épp jó, mert elúszik vele az ember, de egyébként abszolút nem tudatos döntés volt, csak hát, nem volt hova előre…

Pedig mindig van! Te melyik vagy?

Itt tényleg mindenki kisvállalkozó

Nézzük, hol állunk. A KSH szerint 933 764 működő vállalkozás van az országban. Ebből 632 563 egyfős. A nulla és kilenc fő közötti sávban összesen 894 472 cég.

Tízből majdnem tíz! Hoppá. Ezek szerint, ha valaha úgy érezted, hogy te vagy a kicsi a nagyok között, rossz hírem van: te vagy a fősodor. Milán a 1,7 milliós csapdás cikkében ezt már körbejárta a teljes regisztrált cégállománnyal. Ott a gazdaságról volt szó. Itt most kicsit más irányt veszünk és rólad, vagy mondjuk rólunk beszélünk.

Tudod, mi a vicces? Amikor legközelebb valaki felolvassa neked, hogy a cégek hány X százaléka növekszik, kérdezz vissza, hogy kiket mértek. Az OECD friss növekedési elemzése a 10 fő feletti cégeket vizsgálja. A magyar munkaerőpiaci prognózis a legalább kétfőseket. A 632 ezer egyfős magyar vállalkozás egyik statisztikában sem szerepel…

Miért nem veszel fel embert? Na, persze.

Na, miért, na miért? Egyfős vállalkozóként van egy fegyvered, amit senki nem tud elvenni: az ár. Alanyi adómentesen számlázol, nincs rajtad áfa, olcsóbb vagy bárkinél. Ez működik, és ezt te is tudod.

De ha felveszel egy embert? Máris jön a matek. Fizetés, járulék, munkaruha, telefon, autó, adminisztráció. Emelned kell az árakon. Ha emelsz, lehet a vevő már nemet mond, el sem hiszed, hogy fizetnének többet érte az emberek (pedig!!. Plusz könnyen átléped az alanyi adómentesség határát, ami 2026-ban 20 millió forint. A NAV már kihirdette, hogy 2027-től 22, 2028-tól 24 millió lesz. Amint átlépted, áfás vagy. A lakossági ügyfeled szemében pedig egyik napról a másikra 27 százalékkal drágultál… Pedig ugyanaz a munka. Ugyanaz a minőség.

Aki egyedül dolgozik, az árelőnyben van. Aki nőni kezd, az elveszíti ezt a könnyebséget. 

(Persze ezt máshol be lehetne hozni, ugye? Plusz van aki idáig sem jut el, csak annyit lát hogy na “több marad nekem”… Persze igaza van, de mennyit hagy az asztalon?)

Jól választottál akkor, amikor elindultál?

Behozok most egy másik kutatást, csak hogy láss egy kicsit szélesebb kontextust. Van egy amerikai kutatás, ami az ottani teljes cégregisztert nézte végig 1979-től 2012-ig. Több mint harminc év, minden munkaadó cég. Arra voltak kíváncsiak, honnan jönnek a cégek közötti méretkülönbségek: abból, ami a cég életében később történik, vagy abból, amivel elindult. Tehát determinált-e valamilyen módon az, hogy egy cég kicsi marad-e, és ha igen, miért?

A különbségek nagyobbik részét már az induláskori különbségek magyarázzák.

Az, hogy hol tartasz nyolc év után, jórészt azon a néhány döntésen múlik, amit az első hónapban (vagy még azelőtt a tervezési fázisban)  hoztál. Hogy szolgáltatást adsz vagy terméket. Hogy lakosságnak dolgozol vagy cégeknek. Hogy egyedül kezdted vagy ketten. Hogy hoztál-e magaddal ügyfélkört, vagy nulláról építetted…

És most tényleg gondolj erre vissza: ezek döntések voltak akkor? Vagy egyszerűen az történt, hogy (esetleg felmondtál), kellett a pénz, volt egy “szerszámosládád” meg három ismerősöd, akinek épp kellett valami, és onnantól ez lett a cég? Persze ez nem jelenti azt, hogy ennek az egész vállalkozói életutadat meg kell hogy határozza, viszont a kutatás szerint bizony a mai körülményeid nagyobbik része már az induláskori adottságokból következik!

Teher ez a válladról? Talán nem, hiába ad egy kis magyarázatot legalább. Viszont a felismeréssel lehet mit kezdeni! Kezdésnek egy kérdés: ha ma kezdenéd, ugyanezt a céget építenéd fel?

Milán is kérdezte már ezt tőletek! Olvassatok bele abba, hogy mit írtatok erről: itt!

Miért vágtál bele?

Ugyanez a kutatói kör 1214 induló vállalkozót kérdezett meg. A válaszadók 75,7 százaléka azt mondta, hogy a cégét magánál vagy néhány kulcsemberénél tartaná. Amikor pedig azt kérdezték, miért vágtak bele? 

• 35,3 százalék első helyen a függetlenséget és a rugalmasságot jelölte meg. 
• Pénzt mindössze 19,5 százalék.

Szabadságprojekt akkor? Nem akarunk főnököt? Nem akarunk alkalmazottak lenni! Plusz hiszünk abba, hogy amit csinálunk abban van érték és jó esetben mi tudjuk ezt a legjobban csinálni! Na, ez ismerős? Csakhogy a szabadságot huszonX évesen akartad, gyerek nélkül, albérletben, amikor a legrosszabb forgatókönyv az volt, hogy visszamész alkalmazottnak. Most harmincnyolc vagy. Van hitel, van két gyerek… Új helyzetbe kerültél, lehet új megoldások kellenek?

A Minner oldalon a minap valami ilyesmit írt erről a Milán: “nem akartunk senki alkalmazottjai lenni, közben az ügyfeleink lettek a főnökeink, és egy főnök helyett lett tizenöt.”

Szóval a kérdés nem az, hogy jó okból indultál-e el. Az ok jó volt (nyilván). A kérdés az, hogy az a cég, amit a szabadságért építettél, ma is szabadságot ad-e. Vagy közben átalakult egy olyan munkahellyé, ahonnan nem lehet felmondani.

Ha lehet jól csinálni, ne csináljuk már szarul

Mert amúgy, ha felmondani nem lehet, akkor csinálhatnánk jól is, hogy nem hagyunk pénzt meg időt meg potenciált az asztalon… Na, de mennyi ez az annyi, mennyit hagyunk ott? Kiszámoltad ezt már valaha? Hogy mennyi munkát mondasz le vagy nem vállalsz el? Még akkor is, ha tele a naptárad!

És mennyi? 

(Picit visszakanyarodva és élve a munkaerőfelvétel korábbi példájával, de használhatod ezt a logikát más növekedési motorra is.) Egy szakmunkás 2026-ban a garantált bérminimum szerint bruttó 373 200 forint. Erre jön 13 százalék szociális hozzájárulási adó, tehát nagyjából 422 ezer forint havonta, ami évi 5,1 millió. Csakhogy jó szakembert ennyiért nem kapsz, reálisan bruttó félmillió környékén vagy, ami járulékkal együtt havi 565 ezer, évi majdnem 6,8 millió. Erre jön a munkaruha, a szerszám stb… Lehet, hogy most jöttél rá, hogy eddig miért nem vettél fel új embert! Nem olcsó, főleg ha ez az összeg több, mint amennyi munkát nem vállalsz el. Nade!

Az az ember nem csak a visszamondott munkákat csinálná meg. Felszabadítja azokat az órákat is, amiket most te töltesz kábelhúzással, miközben az irodádban egy másik munka árajánlata áll félkészen stb. Tehát ez nem csak kvázi egy “kitermeli-e” kérdés, de, hogy mit csinálnál azzal a húsz órával, amit felszabadít. Te tudod-e a saját növekedésedre használni?

Persze, ha a válasz az, hogy nem, akkor tényleg ne vegyél fel senkit, és ezzel le is zártuk az ügyet. Ha viszont az a válasz, hogy n+1 nagyobb munkát vinnél helyette, akkor most már tudod, mennyit hagysz az asztalon. 

Itt meg akkor bejön egy másik félelem: csak akkor te mit fogsz csinálni? Azért csinálod azt amit csinálsz, mert szereted. Nem azért, hogy árajánlatot írj, beosztást csinálj, kintlévőséget hajkurássz stb… Nyilván ezeket eddig is csináltad, de mi lesz később, a növekedés után? Ha felveszel valakit, a szereped elkezd átalakulni. Lassan, észrevétlenül, de biztosan. Milán ezt számokra is tudta fordítani: kisebb cégnél a cégvezető a munkaideje 95 százalékát napi teendőkkel tölti. Aki viszont kijön a kilencfős halálvölgyből, annál ez átrendeződik: 68 százalék operatív irányítás, 32 százalék tervezés és stratégia. És igen, ez teljesen jogos ok arra, hogy azt mondd: nekem ennyi elég. De akkor ez a te döntésed, nem a piacé.

Aki nőni kezdett

Nehogy azt hidd, hogy ez most a növekedés reklámja!

A Minneren négy éve megjelent A növekedés átka a Kauffman Alapítvány kutatására hivatkozva azt írtuk, hogy a leggyorsabban növekvő cégek kétharmada 5-8 év múlva kisebbre zsugorodott, eladódott vagy csődbe ment. Kétharmada!

A növekedésnek ára van, és ezt az árat te fizeted meg! Először idővel, aztán kontrollal, végül idegekkel. De ezt jelenti vállalkozónak lenni, nem? Rizikó.

Akkor most mi a baj?

Ha “nekem ennyi elég”, akkor mi a baj? Nincs baj. Csak sok embernél ez nem döntés kérdése volt ezidáig. Belecsúsztak, benne maradtak, leültek. Vagy csak nem volt elég kapaszkodójuk kinőni.

Erre van egy egyszerű teszt: ha tényleg eldöntötted, hogy kicsi maradsz, annak látszania kell a naptáradon… 

Ha viszont az látszik, hogy hárman toljátok egy tizenöt fős cég munkáját, hogy vasárnap este számlázol, és van olyan hét, amikor legszívesebben felgyújtanád az egészet, akkor nem a „nekem elég” döntést hoztad meg. Csak elmaradt egy másik.

Mit utasítottál vissza azért, hogy ez így maradjon?

Egy ügyfelet, akit nem vállaltál el. Egy telephelyet, amit meg sem néztél. Egy embert, akit nem vettél fel.

Ha van rá válaszod, és tudod mellé a számot is, akkor döntöttél. Nyugodtan mondhatod bárkinek, hogy neked ennyi elég, és ez egy üzleti döntés lesz, nem kifogás. Ha nincs, akkor a „nekem elég” nem döntés. Csak a jelenlegi állapot neve.

Mit gondolsz, érdemes ezzel tovább foglalkozni? Tudunk neked adni kapaszkodókat, tudunk segíteni. De érdemes?

Olvass tovább!

• Csináltam magamnak egy állást. Magyar cégek elakadásai 2.
• „Nincs időm, kiégek és megutál a családom.” Magyar cégek elakadásai 3. rész
• Ezzel küzdenek a megtorpant magyar cégek – Magyar cégek elakadásai 4
• Mit és hogyan? Kulcstényezők a növekedéshez. Gyorsan növekvő cégek 4. rész

Forrás:
KSH, American Economic Review, OECD, Minner

Fotó:
Google, Flow