Rendhagyó módon mutatkozik be IT vonalunk a héten, ugyanis kigondoltuk, hogy a különböző rendszereket egyszerű, közérthető nyelven leírva. Tapasztalataink szerint a vállalkozók jelentős része még csak nem is tud ezekről, legyen szó akár a minőségirányításról, vagy éppen a környezetközpontú irányítási rendszerekről.

A cikket vendégszerző írta. A Mav-IT Kft a rendszerek szakértője. Informatikai és a vállalatirányítási rendszerek működtetésében segítik a vállalatokat. 

Az ISO 27001, azaz az IBIR

Az Információbiztonsági Irányítási Rendszer pár szóval: mindenkinek ismernie kellene, de a „kockáknak” mindenképp. Tudod, azokra gondolunk, akik mindenféle IT megoldásokban vannak otthon, karbantartanak, és kívül-belül ismerik a rendszereket, és adatokkal dolgoznak. Mert itt gyakorlatilag minden van, ami a rendszert érinti. Az olyan tanúsítványokkal, mint az ISO 9001, azaz a minőségirányítási, valamint az ISO 14001, a környezetirányítási rendszerekkel együtt az ISO 27001 a kötelező hab a tortán.

Az információbiztonságról alkotott tanúsítványt egyből két nemzetközi szervezet dolgozta ki, az Nemzetközi Szabványosítási Szervezet (ISO), valamint a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC). Nem véletlenül, hiszen gondolj csak bele: GDPR óta különösen fontosak az adatok védelme és sértetlenségének biztosítása, amelyhez hozzátartozik a rendszerek karbantartása, de a létrehozása, az átláthatósága, és igazolhatósága egyaránt. Őszintén reméljük, a GDPR megemlítése megtette hatását, ugyanis az ISO 27001 tanúsítvány tartalmazza azon előírásokat, amelyekkel „GDPR kompatibilis” tudsz lenni, ha esetleg még ezzel gondjaid akadnának.

Az IBIR tanúsítvány megszerzése nem kis dolog (gondolj csak bele, neked mennyit számítana, ha egyszer csak napvilágra kerülnének, egyébként titkos adataid), viszont az a jó benne, hogy bármekkora és bármilyen vállalat számára fontos, tehát nem egyetlen iparághoz kötődik. Márpedig minden egyes cég adatokkal foglalkozik. Rögzíti a vásárlókat, az érdeklődőket, az eszközöket, a termékeket.

A tanúsítás egyszerre hoz létre, üzemben tartja a rendszereket, biztonságban az információkat, és egyúttal csökkenti ezek bukásának veszélyeit. Ettől pedig egyúttal költséghatékonyabbá is válik a vállalkozás, és megbízhatóbbá is.

IBIR tanácsadás

Az IBIR tanúsítása során mi a tanácsadásban állunk rendelkezésedre. A tanúsítványt csak tanúsító tudja elvégezni, ám annak kiválasztásában, ajánlásában is bátran fordulhattok hozzánk.

Miért szerezd meg az ISO/IEC 27001 tanúsítványt?

Mert konkrétumokat tartalmaz. Nem kell agyalnod, hogy hol rossz, mert az audit során már ránézünk minden rendszerre, hiszen tudjuk, hol lehetnek veszélyforrások, ismerjük a rendszerek sérülékenységét, és tudunk segíteni, hogy hogyan tudod mindezt kiiktatni az adatok és információk biztonságához. Egyedül nehéz mindenre gondolni, itt viszont komplett szabványt kapsz, magas kritériumokkal, úgyhogy ha valami kimaradt, akkor az nagyon gyorsan ki fog derülni. Ebben az a jó, hogy legalább már tudni fogsz róla, és változtathatsz. Ha meg rendben van minden, akkor ezen a lépésen gyorsan átesel.

Minden erőforrásod szintén átnézésre kerül, így tudni fogod, hogyan használd még jobban a rendszereid, esetleg mit érdemes lecserélned. Ugyanez igaz a munkatársaidra is, hiszen kiemelten fontos, hogy ki-mit kezel, milyen hatásköre van, milyen adatokhoz fér hozzá, stb.

Üzleti előny: Nagyon nem kell ecsetelnünk, hogy egy ISO 27001 tanúsítással igazolod, hogy te bizony profi vagy, aki mindenre odafigyel, és nálad már előre fel vagy készülve még az információk esetleges veszélyeztetésére is, ezért aztán minden további nélkül tudod ezt kommunikálni, és meglátod, sokkal hamarabb fognak a te cégednek bizalmat szavazni egy tárgyalás során (ha minden egyéb is rendben van persze), mint másoknak. Bizony, lehet döntő érv.

Vedd fel velünk a kapcsolatot! A Mav-IT Kft szolgáltatásai a kis és középvállalkozásoknál szükséges informatikai és a vállalatirányítási terület jelentős részét lefedik. Látogass el a weboldalunkra most!

Kapcsolódó cikkek:

Fotó: imgix / Unsplash