A kreatív magyar szürkeállománynak párja nincs! Ezt már régóta tudjuk, és még talán egy kicsit túl is értékeljük, de hát ez természetes! Új neveket, új találmányokat kell megtanulunk, amiről még talán nem is hallottál, pedig nemzetközi szinten is labdába rúgunk velünk, és tovább öregbítik a magyar szürkeállomány jó hírét. Nemzetközileg ismert cégek, innovátorok. Na lássuk!
Az új magyar találmányok, amiről tudnod kell
Fizikai dolgot egyre nehezebb feltalálni és annak is biztosan köze lesz a technológiához. Így az újgenerációs magyar innovátorok, főleg a technológiai, online megoldásokban tettek le maradandót és több száz millió ember használja nap mint nap találmányaikat, megoldásaikat.
Prezi – Ustream – Logmein a három magyar muskétás
Úgy is hívhatjuk őket, hogy a 3 nagy öreg. Sokáig őket említették szinte minden hazai innovációs rendezvényen, ők tudtak letenni az utóbbi 10 évben akkorát, hogy arra nemzetközi szinten is nagyon büszkék lehetünk, de láthatod a listában, hogy nem csak ők vannak. Persze Gattyán György cégét nem szeretjük belevenni, mert erotika piacon nyújtott kiemelkedőt. Pedig ő is odakerülhetne a 3 nagy név mellé.
Startupként indultak – ha ma innovációról beszélünk, akkor legtöbbször startup szó is előkerül. A startupok olyan innovatív vállalkozások, akik gyors növekedéssel szeretnék meghódítani a nemzetközi piacot. Van egy jó ötletük, megvalósítják, alakítják és megpróbálják sikerre vinni. A kockázat nagy, de ha bejön, akkor olyan cégek lesznek, mint:
Prezi – Pont most lett 10 éves cég. Olyan prezentációs eszközt találtak ki, ami méltó ellenfele lett a Microsoft PowerPoint szoftverének. Több városban is jelen vannak, több millióan használják előadásaikon, rendezvényeiken a prezentációs szoftverjüket. Sőt 2 évvel ezelőtt ők maguk vásároltak fel egy másik nemzetközi startupot az Infogramot. Érdemes figyelni őket, mert újabb innováció várható tőlük.
Ne felejtsd el megosztani a cikket, hogy mindenki megismerje őket!
Ustream – Az élő videós közvetítés piacon ott voltak az elsők között, akik ilyen technológiát tudtak alkalmazni és a felhasználók könnyen használni tudták. Az egyik alapítót Fehér Gyulát láthattad is az RTL Klubon a Cápák között műsor befektetői között. A NASA előszeretettel használta közvetítésre már az legelső években is szoftverüket. Sőt annyira erőst technológiát készítettek, hogy 2016-ban felvásárolta őket az IBM 37,5 milliárd forintért.

Logmein – Egy kicsit szárazabb téma. Mint mondtam főleg IT piacon hozunk innovációt. Ők a számítógépek távoli elérésében hoztak innovációt. Például én belépek innen a te gépedbe, vagy mondjuk egy szerverre, akár a böngészőből is. Nos, a cég már 1110 milliárd forintot ér, az amerikai tőzsdén is kint van a vállalkozás, tehát kereskedni lehet a részvényével. Gondolj bele mennyi IT cég tudja kihasználni a megoldásukat! Úgy tudnak segíteni ügyfeleiknek, hogy nem kell odamenniük, hanem távolról elérnek mindent. Alapító Anka Márton.
Livejasmin – valamiért mindig kimarad a listából. Ami nem véletlen, nem biztos, hogy erre vagyunk a legbüszkébbek. De a felnőtt, +18-as sexchat (stream) piacot még mindig uraló LiveJasmin milliárdossá tette Gattyán Györgyöt (forintban, a leggazdagabb magyarok között van). György cégei az IT piacon is erős jelenlétet képviselnek (Docler Holding), de neki köszönhetően egy magyar találmány, a Teqball is egyre népszerűbb (befektetett a cégbe). Ezt látod az alábbi képen, ami egy görbített pingpong asztalhoz hasonlít, és lábbal/fejjel kell a labdát az ellenfél térfelére juttatni. A tőkének és Gattyán kapcsolatainak köszönhetően sok helyre bekerült a találmány és sikerült piacot találnia (értsd eladni).

Kürt: A szeptember 11-i terrortámadás után a világon csak egy cég volt képes visszaállítani a megrongálódott, megégett adathordozókból (számítógépek, laptopok, azok merevlemezéről…) az adatokat. Ez a Kürt Zrt. Az adatmentés, adatbiztonság területén ott van a Kürt Zrt. a világ élvonalában. Alapítója és máig vezetője: Kürti Sándor.
Graphisoft: 3D tervező szoftvereket készít, amelyet a világ szinte minden pontján használnak az építészek, belsőépítészek, városépítészek, tervezők. Több országban is van irodájuk, Brazília, Hong Kong, Mexikó… Alapító Bojár Gábor
És mi lesz az új innovációval? Kik jönnek? TE!
A fenti listába te is be tudsz kerülni! Ha utána nézel a sztorijuknak (például ebben a videógyűjteményben) láthatod, hogy ugyanolyan körülmények között indultak, mint amiben most te vagy. Ami kellett hozzá, persze egy üzleti ötlet (sőt elég a Minnert olvasnod, több mint 200-zat találsz), de az később változhat, nem kell rágörcsölnöd. Kitartás és tanulás. Hajrá!
Oszd meg a cikket, hogy minél több ember megismerje őket! Legyünk büszkék a magyarokra!