Hivatásomból adódóan általában akkor keresnek meg az ügyfelek, amikor valamilyen „helyzet van” és ebből kellene talpra állni. Biztosan minden szakembernek megvan a maga specialitása, nekem valahogy ez jutott, és mivel ezt elég kevés helyen tanítják jól, saját kutatómunkáim és nem utolsósorban önismereti mélybúvárkodásaim vezettek el oda, hogy azt merjem állítani: egy nagyon gazdag és mély, kincseket rejtő folyamat elé néz az a bátor illető, aki a talpra állását tudatosan szeretné végigcsinálni. A kincseket pedig nem csak a saját, hanem az általa működtetett szervezet számára is kamatoztatni tudja.

A cikket vendégszerző írta. Móricz Emese, executive coach a Budapesti Metropolitan Egyetem  Transformative Agile Leadership képzés alkotója.

És hogyan álljunk talpra, megerősödve, tettre készen az újabb kihívásokra?

Két szakember munkásságára támaszkodnék a témában, Brené Brown kutatónőre és Singer Magdolna, terapeutára és íróra.

Brené Brown, a „bátor talpra állás” folyamatával a Rising Strong (magyarul Bátraké az erő) könyvében foglalkozik, és a cikk adta lehetőségeken belül én most csak azzal foglalkoznék, amely számomra az egyik legnagyobb tanulságot jelentette, és amelyet akár Önök, bátor Olvasók maguk is ki tudnak próbálni.

Hogyan indul a történet? Megkapjuk a rossz hírt, és hirtelen elsötétül a világ… Majd egy erős belső monológ veszi kezdetét, szinte megállíthatatlan módon, újabb és újabb hullámokban tör ránk az önostorozás. Jellemzően ilyenkor nem is igazán mi beszélünk magunknak, hanem előjönnek a „régi programok”, amellyel csak még mélyebbre ássuk magunkat. Ez még általában mindenkinél egyformán működik.

És itt már tehetünk is egy bátor lépést, kifelé a megszokott sémáinkból. Fogjunk egy papírt és készítsük el az ESZV-nket (Első Szegényes Változat Brené megfogalmazásában), cenzúra nélkül írjunk le mindazt, ami akkor bennünk kavarog. De tényleg.

Ne mutassuk meg senkinek (ez parancs). Maximum a coachunknak.

Ez az apró, talán banálisnak tűnő gyakorlat miben segíthet nekünk? Az írás, mint mozdulat és tevékenység ki tud minket lökni a fuss/üss/dermedj le kezdeti stressz-reakcióból. Mindegy, hogy mit és hogyan vetünk a papírra, csak írjunk és írjunk és írjunk… Ez az első lépés.

A következő lépésekhez, ha még nem vagyunk kellően gyakorlottak és az önismeretünkben erősek, érdemes egy szakember segítségét igénybe venni. Ugyanis az ez után kezdődő folyamatban kerülnek a felszínre azok a kincsek amelyekről a cikk elején beszéltem. Itt következik az a belső munka, amellyel a veszteség mögé tudunk nézni, megnézzük az indulatok mögötti érzéseket, a ki nem elégített igényeket és megtervezzük a tudatos következő lépéseket.

Ez a folyamat nagyon egyszerűnek tűnik, de csak akkor működik jól, ha van egy szakember, aki képes a megélési szinteket felfejtve megtartani a klienst a legnehezebb pillanatokban is. Minden lefejtett hagymahéj mögött a személyiségünk egy újabb, sokszor elnyomott aspektusa kerül elő, amely így belső erőforrásunkká válik, amint visszaállítjuk a kapcsolatot vele. Ezek a belső erőforrások a „kincsek”, ezek révén válunk autentikus, belülről erős személyekké és vezetőkké.

Mi a veszélye annak, ha leragadunk az ESZV-nknél és nem kutatunk tovább, keresve a mélyebb megértéseket? Ahogy Brené mondja, a sebeinkből fogunk reagálni, tovább erősítve azt az ördögi kört, amelynek már így is a rabjai vagyunk vagy lehetünk. Egy előadásában így fogalmaz: „I want to meet leaders who lead from their hearts. Most of them lead from their hurts.” (Olyan vezetőkkel szeretnék találkozni, akik a szívükből vezetnek. Legtöbbjük a sebeikből vezet.)

Minden folyamat végén ránézünk az ESZV-re, a végeredményre és szemügyre vesszük a kettő közötti különbséget. Magukért beszélnek.

A téma másik, hazai szakértője Singer Magdolna író és terapeuta, akinek tavaly októberben jelent meg Magdolna Érző férfiak c. könyve, így ha valaki, akkor ő biztosan tudja, hogy ilyenkor a férfiak lelkében mi zajlik le, mire van igazán szükségük.

Beszélgetésünk során ő is megerősítette azt a társadalmi jelenséget, hogy „ma az az ember dívik, aki erős, aki túllép, aki feláll, aki mosolyog. És ezért nincs helye a veszteségek elgyászolásának, kezelésének. A férfiakat kifejezetten sújtja ez, mert mi nők, annak ellenére, hogy van egy ilyen társadalmi elvárás, ránk ez annyira nem hat. Egy nő gátlásoktól mentesen kipanaszkodhatja magát vagy sírhat, persze ő is megválasztja, hogy hol, mert nem a munkahelyén, de azért a barátnőinek, vagy ennek-annak, nem kell visszafognia magát. De egy férfi nem mutathatja ki az elesettségét, mert az a társadalmi elvárások, sztereotípiák mentén nem megengedhető. Egyáltalán „nem fest jól”, és sérül a férfi identitása.”

A könyvében így ír erről: „Az meri megengedni magának az együttérzés, gyengédség kifejeződését, aki belülről a legerősebb, aki kellő önbizalommal rendelkezik, aki nem kérdőjelezi meg a saját férfiasságát. Aki önazonos, hiteles, akinek nincs szüksége erőfitogtatásra, álarcok viselésére.”

Munkája révén és a könyve megjelenése előtt sok férfit meginterjúvolt így arról kérdeztem még, hogy általában a férfiak hogyan dolgozzák fel a veszteségeket és mi a különbözőség oka?

Magdolna szerint számos tényező határozza meg, hogy mikor áll fel valaki egy elszenvedett veszteség után. Milyen személyiségvonásokkal rendelkezik? Milyen az aktuális pszichés állapota?  Mik voltak a megelőző veszteségei, és hogyan küzdött meg azokkal? Elérhető-e számára a környezete által nyújtott társas támogatás? Az sem mindegy, hogy milyen szintű önismerettel rendelkeztek már akkor, amikor ezeket a veszteségeket elszenvedték. A veszteségek amúgy soha nem egyértelműen veszteségek, mert minden ilyen folyamatban benne van a poszttraumás növekedés esélye is. Az emberek többsége változik és fejlődik, csak nem mindegy, hogy mennyi idő alatt és milyen mélyre mer nézni magába.

És itt ér össze Brene Brown és Singer Magdolna üzenete: amíg nem ismerjük meg magunkat, addig a  régi sémáinkból reagálunk, kiszolgáltatottjai vagyunk a múltnak. Nem vagyunk bebiztosítva, mindannyiunkat érnek veszteségek, mert ez az életünk, munkánk szerves része. A talpra állás folyamatában mindig ott van a növekedés esélye, csak fel kell tudni dolgozni, ha kell, szakember segítségével. És aki már előrébb jár az önismeretben, az a kudarcon is hamarabb átlendül.

Ha többet szeretnél megtudni a cikkben felvetett témákról, akkor nézd meg a Budapesti Metropolitan Egyetem most induló miniMBA képzését! Kattints ide!

(a cikk eredetileg az ItBusiness Behavior Magazinban jelent meg, annak átdolgozott változata)

Kapcsolódó cikkek: 

• „Azok vagyunk, amit ismételten teszünk. A kiválóság ezért nem cselekedet, hanem szokás.” – Arisztotelész
• Aki megérti és követni tudja a technológiát nagyobb sikereket érhet el
• Mi a sikeres vezető titka?

Fotó: Justin Luebke / Unsplash