Álom állásinterjú? Ingyen ebéd, de közben történik a meghallgatás

Dátum

Megosztás

Egy friss startup (kezdő vállalkozás) érdekes új ötlettel állt elő az állásinterjúk, illetve álláskeresés területén. A Lunchcruit-ot az álláskeresők ingyen használhatják, sőt még ingyen ebédhez is jutnak az állásinterjúkon. A cégek, álláskínálók 200-1000 dollár közötti havidíj ellenében csatlakozhatnak a kezdeményezéshez. Egyre több amerikai nagyvárosban jelenik meg a fent említett startup szolgáltatása.

Tehát, ha álláskereső vagy, kiválasztod a kíván céget, pozíciót. Az álláskínálók előszűrnek, hogy akarnak e veled ebédelni, majd jeleznek, hol és mikor lesz az ebéd. És elindul a „kötetlen” beszélgetés, jobban megismernek téged is, és te is az adott céget.

Mi ebben az új?
Az, hogy picit lazább környezetben történik az első állásinterjú, első találkozás. A HR-esek is sokkal jobban megismerik a jelentkezőt, de sok esetben nem is a HR-es megy az ebédre, hanem az adott részleg vezetője… A Lunchcruit már 2000-nél is több ilyen ebédet szervezett.

Ez az ötlet megvalósítható itthon is?
A válasz igen, főleg a fővárosban lehetnek erre nyitottak a cégek, illetve az éttermek, hiszen belőlük is lehet profitálni.
Egy hátránya van, nem mindenki szeretné, hogy lássák, hogy eszik, nem biztos, hogy a legjobb formánkat hoznánk.

Ez az ötlet is bekerülhetne a Minner vállalkozás ötlet rovatába, ahová naponta egy új könnyen kivitelezhető üzleti ötlet kerül fel. Nézz rá! Lehet, hogy álmaid vállalkozását olvashatod az ötletek között.

Forrás: Lunchcruit, FastCompany
Fotó: sxc.hu

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!