Ez a tíz üzleti könyv megtámogatja a sikered. Sárospataki Albert (Billingo) könyvajánlója 

Dátum

Megosztás

Sárospataki Albert neve ismerős lehet számodra. 2024-ben befektetőként vett részt a Cápák között című műsorban, üzleti körökben pedig a Billingo vállalkozása révén ismerhettük meg. Emellett szakmai előadásokon és konferenciákon is találkozhattál vele. Igazi sorozatvállalkozó, aki már több vállalkozást is sikerre vitt. Az utóbbi években szinte falta az üzleti könyveket, és úgy gondolja, hogy az önképzés jelentősen hozzájárul a sikeréhez. Az üzleti és vállalkozói szemléletmódot folyamatosan csiszolni és fejleszteni kell, amihez az üzleti könyvek is kiváló eszközök.

Top 10 üzleti könyv Sárospataki Albert ajánlása alapján:

  • James Clear – Atomi szokások
  • Robin Sharma – Hajnali 5 óra klub
  • Grant Cordone – 10x
  • Simon Sinek – Kezdj a miérttel
  • Chris Voss – Tárgyalj úgy, mintha az életed múlna rajta
  • Dale Carnegie – Hogyan szerezzünk barátokat és bánjunk az emberekkel
  • Dale Carnegie – Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élni
  • Richard Branson – A Virgin sztori
  • Toni Hsieh – Boldogság mint cégkultúra
  • Simon Sinek – A jó vezetők esznek utoljára

Exta ajánlás, Minner kiegészítés a könyvekhez

Én is olvastam az összes könyvet, sőt, van, amit olvastam és hangoskönyv formában is meghallgattam. Egyetértek Alberttel: ezek a könyvek hatalmasat adhatnak az üzleti szemléletmódhoz. Fontos megjegyezni: nem mindegyiket tudod azonnal alkalmazni. Ez kicsit olyan, mint amikor folyamatosan edzel a konditeremben: olvasol, edzed az agyad, és 1-3 év múlva csak azt veszed észre, hogy teljesen máshogy gondolkodsz az üzletről. Azonnal viszont nem látod a változást, max apró aha élményekben, felismerésben. Ez egy folyamat! 

Most következzenek az én (Mándó Milán) gondolataim az egyes könyvekkel kapcsolatban: 

  • James Clear – Atomi szokások
    Két dologra biztosan rá fog világítani a könyv. A szokásaink, rutinjaink rabjai vagyunk, így érdemes tudatosan ezekkel foglalkozni. Apropó! Könnyű megváltoztatni is! A másik, hogy a középszerűségbe süllyedhetünk, ha nem figyelünk oda, hogy kikophatnak dolgok (amik miatt jól teljesítünk) csak azért, mert rutinszerűen kezdjük csinálni a dolgokat, ami egyenes út a középszerűség felé. 
  • Robin Sharma – Hajnali 5 óra klub
    A könyv a címével ellentétben nem arról szól, hogy kelj korán. Sokkal inkább megtanít, rávezet arra, hogyan és miért fókuszálj, hogy oszd be az idődet. 
  • Grant Cordone – 10x
    Ez a könyv érdekes! Sokaknak nem jöhet be, főleg akkor, amikor éppen ég a ház körülötted és nem a következő nagy ugrást tervezed. Igen ez azoknak szól, akik mernek nagyban gondolkodni. Nekem ez a könyv ott van a kiégés elleni csekklistámban, már amikor pislákolok csak beleolvasok és már megyek is előre, mint a tank. Vigyázz! Nem mindenkinek való ez a könyv! 
  • Simon Sinek – Kezdj a miérttel
    Ez egy agyalós könyv! Lehet extrém megközelítése és tanulságát írom le a könyvnek, de rávezet arra, hogy a te vállalkozásod ne legyen unalmas. Ha szeretnél egy erős márkát építeni, ha szeretnéd, hogy a munkatársak teljesen beleadjanak apait, anyait a munkába, akkor ez a könyv jó kiindulási pont lesz arra, hogy fejleszd a szemléletmódodat. 
  • Chris Voss – Tárgyalj úgy, mintha az életed múlna rajta
    Ex-értékesítőként izgalmas volt olvasni, hallgatni a könyvet. Képzeld el, hogy volt olyan fejezet, amit másnap már használtam is a cégben, sőt a termék / szolgáltatás leírásainknak az egyik blokkját mai napig az alapján készítjük. (lásd itt)
  • Dale Carnegie – Hogyan szerezzünk barátokat és bánjunk az emberekkel
    Ez egy kommunikációs kézikönyv! Szeretnél jó benyomást kelteni emberekben, szeretnéd jobban érvényesíteni érdekeidet, vagy pusztán jól és érdekesen kommunikálni? Ez a könyv egészen biztosan fejleszti ezt a soft skilledet. Megyek is és újra meg fogom hallgatni, kell most egy újabb löket ebből! 
  • Dale Carnegie – Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élni
    A napi stressz még inkább kihat egy vállalkozó teljesítményére. Nemcsak a felelősség miatt, hanem mert ezernyi feladatod van, és a stressz elvonhatja a figyelmed. A könyv engem is megtanított arra, hogy miként kezeljem az “aggódásom”. 
  • Richard Branson – A Virgin sztori
    A világ legnagyobb sorozatvállalkozójától tanulhatjuk meg azt, hogy olyan játszi könyedséggel lehet vállalkozásokat indítani, mint ahogy más társasjátékozik. Igen, ez neki egy igazi társasjáték. Fejleszti a kockázatvállalási hajlandóságod, tudatosságot. Richard Branson igazi csapatépítő, szervezetfejlesztő, tehát elleshetjük tőle azt, hogy milyen cégkultúrát építsünk. 
  • Toni Hsieh – Boldogság mint cégkultúra
    Folytatva a Branson könyv után, kapcsolódó könyv következik. A cégkultúra nehéz téma, mert megfoghatatlan és valójában nagyon nehéz megváltoztatni. Én mai napig félek, hogy elrontom és nehéz visszacsinálni. Ez a könyv támpontot adott nekem.  
  • Simon Sinek – A jó vezetők esznek utoljára
    Bízz az emberekben, adj nekik szabadságot (mármint a munkában)! Ez nehéz! Kell a könyv, hogy rávilágítson arra, hogy miként tudsz úgy viselkedni cégvezetőként, hogy a munkavállalók önállóan dolgozzanak, hogy felnézzenek rád, de közben nem vesznek hülyére. Nem kedvesnek kell lenned, hanem tudatosnak! 

66. piaci szereplőként indultak, mára a piacvezetők között vannak – Billingo sikersztori

Szeretném figyelmedbe ajánlani ezt a részletes beszámolót a Billingo 10 évéről. Albert 10 éve csatlakozott a Billingohoz, és akkor mindenki próbálta lebeszélni őt, mondván, hogy 66. számlázóként itt nem tudnak sikert elérni. Ma a piacvezetők között vannak, és erről a sikersztoriról egyenesen Albert mesél nekünk ebben a videóban. Kendőzetlen őszinteséget hallhatsz majd, amelyben szó lesz bukásokról is. Lépésről lépésre hallhatod, hogy egyes üzleti szituációkban hogyan reagált Albert vagy az egyre jobban bővülő csapata. Megtudhatod azt is, hogyan kaptak el egy-egy adódó lehetőséget.

Youtube-on itt éred el a videótSpotfy-on itt.

További könyvajánlók

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!