Te is láthattad a hírekben, hogy valaki meghackelte a Hollywood feliratot még január elején. A felirat a marihuána legalizálásra utalt. A betűket nem rongálták meg, hanem lepedőket használtak az o betűk e betűvé alakításához. Zach Fernandez végül „lebukott”, és kiderült, hogy ő volt az elkövető. Csak azért csinálta, hogy mosolyt csaljon az emberek arcára, na és még valamiért.
Közben elindította a webshopját, és akkora sikere lett egy instagram poszt után, hogy az első 24 órában 68 000 dollárt keresett rajta. Pedig a pólók nem olcsók, 100-150 dollárba (28-42 ezer forintba) kerül egy poló vagy pulóver. Azóta természetesen még tovább nőttek a bevételei. Továbbá több helyre hívták előadóként művészeti eseményekre (fizetett felkéréseket kapott). Most már csak rajta áll, hogy tovább mennyire tudja kihasználni a gerillamarketing ackiója utáni lehetőséget. A rendőrség nem nyomoz ellene már, mivel rongálás nem történt a Hollywood feliratnál.
A Minnernek is volt már két kisebb gerillamarketing akciója:
- Wifi a WestEndben – Ezt már régebben megírtam, így bemásolom mi is volt a projekt:
A gerillamarketinget nem kell senkinek sem bemutatnom. Jobbnál jobb ilyen „akciókat” láthattunk már kisebb-nagyobb cégektől. Sok ötletet összeírtam már én is, van külön gerillamarketing ötletbörze jegyzetem. 4 órán át meg is csináltam az egyiket.
A WestEnd bevásárlóközpontban egy free wifi hotspotot hoztam létre. Erre bárki rá tudott csatlakozni (aktív felhasználók száma limitálva volt 30 főre, mert így mindenki kellő sebességgel tudott netezni). Ha valaki rácsatlakozott a wifire, a Minner.hu kezdőlapja jelent meg.
Mit értem el 4 óra alatt?
– 654-en csatlakoztak a free wifire
– ebből 228-an nem hagyták el egyből a weboldalt, hanem cikkeket olvastak
– az aznapi direkt elérések növekedéséből arra is következtettem, többen be is írták utána is, hogy minner.hu, és több cikket is elolvastak a weboldalonLevonva a konklúziót, ezt a számot megfelelőnek találtuk, ennél több is lehetett volna, ha forgalmasabb időben megyünk ki. A képet mobilról fényképeztem ki, aznap sokan láthatták a mi wifinket.
A HVG.hu-n meg is jelent a cikk erről, tehát a médiába bekerültem: Zseniális trükkel pörgette fel weboldalának forgalmát egy blogger - Mindenhol otthagyom a Minner nyomát
A wifis ötletem persze nem volt új, a kritikák között egyetértünk azzal is, hogy sok free hotspot szolgáltató csinálja ezt. Mégis az volt az egyedi, hogy a portálomra irányítottam az embereket, és picit a Metropol újsághoz hasonlítva, én wifin keresztül adtam az ingyenes tartalmat az olvasó kezébe. És cserébe tovább internetezhetett ingyen. A hvg.hu-s cikk után persze többen megismerték a Minner.hu-t, az is hozzá segített engem a sikerhez. Na, de nézzük a következő gerillamarketing akciómat. Ennek még költsége sem volt, vagyis némi időráfordítást igényelt. Ismerős lehet, hogy az olyan boltokban, ahol telefont, tabletet, laptopot árulnak, általában ki lehet próbálni a kütyüket. Ez már jó kiindulási pont volt. Sajnos a laptopoknál abba ütköztem, hogy a legtöbb helyen nem lehet internetezni rajtuk. Maradtak tehát a mobilok és a tabletek. Több boltba is bementem, és közel 250 készüléken alkalmaztam az alul leírt kis ötletet. Ezt az ötletet régebben is elsütöttem (sőt most is többször, lásd felső képen), amikor ilyen bolt mellett mentem el. A gerillamarketing lépéseim a következők voltak:- bemenni az üzletbe, és keresni olyan mobilt, vagy tabletet, amit használni is tudok
- belépni a böngészőkbe (alapértelmezett, és pl Chrome, Mozzilla, Opera, ami éppen telepítve van)
- Beírni valamelyik ötletes Minner cikket, vagy pl céges kampányt :), néha cégvezetők is szórakoznak ott
- Ha van jegyzet, vagy bármi olyan app, oda beírni annyit, hogy „Minner.hu”, vagy „a Minner.hu-n láttam egy jó csajt”, „a Minner.hu király…..ehhez hasonlókat
- A végén pedig a böngészőt hagytam a képernyőn, és lezártam a billentyűzetet a kitett mobilon.
Videót is látsz alul a gerilla akcióról, igaz félve kameráztam a mobilom segítségével.
Persze, sokan átkattintanak egyből, és nézik, amit maguk szeretnének, de így is miután otthagytam a készülékeket, megfigyelhető volt, hogy kb. 30 fő tovább kattintott, vagy nézegetett több oldalt is a Minneren. Sőt egy érdeklődő jött is, aki reklámozni akar, és az egyik boltban látta a promóciót. Másrészt viszont a jegyzeteket megnézve, vagy a böngészőre rápillantva találkoztak már a minner.hu-val, ez is siker abban, hogy ha legközelebb találkozik vele, nem lesz annyira idegen számukra.
Persze az, hogy valaki érdeklődött a reklámozás után mázli is volt, azért ennek kicsi volt az esélye. Jelenleg ezzel az akcióval nem is az volt a célom, hogy rengeteg ember olvassa a Minnert, hanem hogy inkább bemutassam, mennyi ingyenes lehetőség van előttünk.
Van vállalkozásod? Éppen elmész egy mobil bolt mellett, lépj be, írd be a weboldalad, hagyd ott.
Oké-oké, ez mind szép és jó, de mire jó még?
Bármilyen céged is van, egy ilyen kis marketing hack arra tökéletes, hogy lezárd a még gondolkodó vevőidet. Tehát még mindig nem vásárolt tőled, na ezek után már fog. Eszébe jut, és még azt is érzékeli, hogy te igazán foglalkozol a marketinggel, kreatív vagy… Érdemes írni az akcióról blogbejegyzést, és azt bereklámozni, kiküldeni hírlevélben…
Új vevőket szerezz, vagyis inkább új érdeklődőket. Az első találkozást meg tudod adni a termékeddel, márkaneveddel, szolgáltatásoddal kapcsolatban. Utána már csak rajtad múlik, érdemes azért tervezni (pl. remarketing adatbázis gyűjtése…). Ez egy eszköz, hogy kicsit feldobd a marketinged.
Büszkeség. Én a mai napig sztorizok róla, mesélem ügyfeleknek, leendő ügyfeleknek, így egyben a bizalom kialakításához is vezethet egy régi kampány. Soha nem évül el 🙂
Hajrá! Kreatív kampányokat! Én már készítem a következőt! Ütős lesz!
Forrás: TMZ