Kedvenc Agyrémem

Dátum

Megosztás

Miért szoktam el a startup rendezvényektől? Meetupoktól? Azért, mert sokszor találkoztam olyan ellentmondásokkal, hogy rájöttem nem érdemes ilyenre járni, még csak kapcsolatok építésére sem. Kapcsolatok építését máshogy is meglehet oldani, az viszont tény, hogy több olyan startup palántával is találkoztam, akik azóta eltűntek, pedig nagy terveik voltak, betörni az USA piacra…

Aztán meglepődtem akkor, amikor ugyanezek, akik az USA-ba szeretnének betörni ott voltak azon a meetupon is, ahol főleg könyvelésről volt szó – még talán ez volt a legértelmesebb meetup – na szóval ott olyan kérdéseket feszegettek, tettek fel, amiből az jött ki, hogy hiába kapnak később rengeteg pénzt kockázati tőkésektől, üzleti angyaloktól, azt aztán biztos elszórják. Magyarán a legalapvetőbb kérdéseket feszegették. Felteszem én akkor a kérdést, ha ezekkel nincsenek tisztában, magával egy vállalkozás működtetésével, akkor mi az istent akarnak az USA-ban? Az aranyásók (ők a startupperek) segítői (ők startup a guruk) persze erre ösztönzik őket, mivel innen-onnan pénzt csípnek le.

Mi a kedvenc agyrémem?

Amikor a startup guruk azt mondják, indulj egyből külföldön, sőt az USA-ban. És akkor jön a magyarázat, hogy az amerikai piac más, mint a magyar, és amit itthon elkezdünk nehezebb adaptálni külföldön….

Na várjunk csak, sokan a magyar piacot sem ismerik, akkor mit kezdenek az USA-val? Elpuffogtatott dollárok bánják. Kudarcok, pedig lehet pofás kis vállalkozást üzemeltetnének, ha máshogy indultak volna el.
Mitől vállalkozó a vállalkozó?
Attól, hogy igazodik a piachoz. Na most én rengeteg halott startupot láttam, vagy olyat, ami csak szotyizgatott és érdemi lépést nem tudott tenni. Nem azt mondom, hogy ne indulj az USA-ban, hanem azt, hogy rengeteg ilyen kis startupper fellángolásnak először tisztában kéne lennie egy vállalkozás működésével, az emberekkel, a SALES -el. Jah, hogyha Mo.-n kívül akarsz terjeszkedni, akkor igazodni kell a piacodhoz, huhh hát ez nagy tanács nem? Evidens.

Mi van azzal, hogy ami működik itthon, az külföldön nem fog működni?
A startup guruk mindig azt mondják, hogy a kockázati tőkés nem az ötletbe fektet bele, hanem a csapatba. Az ötlet közben változhat… Na várjuk csak, ha itthon csinálnak egy nagyon jó terméket, itthon megy is, közben rájövünk, hogy külföldön nem fog menni… akkor mi lesz? Fejlesztünk mást, ami külföldre is jó, nem? Jah és közben megtanultuk mit is kell csinálni egy cégben? Nem attól vállalkozó (startupper is az), hogy a termékét igazítja a piachoz?

Öngyilkos faktor?
Hogy mire kimész te leszel a 100. hasonló vállalkozás, pedig ha előbb kimentél volna külföldi piacra, akkor nagy lehetőséged lett volna? Pl. elsőként lépsz be az ötleteddel az USA piacra.
A Facebook hányadik közösségi oldal volt? Ahha oké, szóval sokan voltak előtte. Nem kell, hogy első legyél!

Érdemes hallgatni a startup gurukra? Meetup szervezőkre? Varázslókra?
Ők belőled élnek, szóval mindent megtesznek azért, hogy elhidd azt, hogy ez az álom létezik, és fenntartsák az álmot. Néha szerveznek jó dolgokat, néha mondanak ellentmondásokat, egy kis kevés magnak segítenek is, de egyet ne felejts el, ők nem aranyat ásnak, ők segítenek csak aranyat ásni. A kockázat a tiéd, vagy lesz arany, vagy nem.

Jó, de mi van akkor, ha én nem akarok itthon elindulni, hanem egyből az USA-ban.
Tök jó, én szurkolok. Nagyobb piac, igen teljesen igazad van, ha kihagyod Magyarországot. Az a helyzet, hogy itthon 100 ötletből kb. 5-7-nek van relevanciája arra, hogy egyből az USA-ban induljon el. A többi? Hm igen, ráér itthon játszadozni először, míg akkora pofont kap, hogy egy életre elmegy a kedve a vállalkozástól. A kudarc benne van eleve. Tehát ez a tartalom nem annak az 5-7 cégnek szól, hanem annak a 93-97-nek, akik ráérnek később is kimenni a külföldi piacra. Ellőbb meg kéne tanulni vállalkozást működtetni…

Bármilyen ötletet meg tudsz valósítani! A te döntésed, hogy egyből külföldön indulsz el, de tudnod kell, hogy az a legfontosabb, hogy a vállalkozás sikeressége nem csak az ötlettől függ, hanem attól, hogy akik bent dolgoznak ők mennyire értenek a többi szegmenshez is.
És ezt felejtik el a a nagy startup guruk, hogy az ötlet semmi, a megvalósítás a valami, a lényeg!

A cikk az alábbi tartalomból indult ki:
http://startupdate.hu/kedvenc-agyremem/

Fotó: Valerie

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!