Ötlet: Csinálj marketing rendszereket és gyűjtsd be a vevőket!

Dátum

Megosztás

Gyorsan megtanulsz egy rendszert használni? Akkor ez a marketing terület igazán hozzád passzol. Persze kell egy minimális marketing tudás, de ezen a területen a hazai piacon kevés szakember van. Igazi rendszerépítő leszel! Az időzítés nem is lehetne jobb a mostani időszaknál, amikor is a szabadúszó piac éppen forr miután megszűnt a lehetőség KATA adónemben, így a piacon lesz több kieső szereplő, árak is emelkednek, de lesz aki megerősödik. Ez nem jelenti azt, hogy egy új szabadúszó ne tudna érvényesülni, csak kell egy jó alap (például a Minner). Közben a cégeknek is egyre hatékonyabb marketingre van szükség, mert éppen a gazdasági visszaesésbe léptünk bele. Úgy írom ezt a cikket, hogy magamra még mindig marketingesként is tekintek, sőt a Minner marketingjét aktívan én látom el. A hazai piacon bár a cégek már marketingbe bele-bele csípnek, de a rendszerépítés még csak most jön mindenkinél. Látjuk ez, heti legalább 5 vállalkozóval személyesen is találkozunk (nem csak online), és bizony sokan éppen most látnak lehetőséget abban, hogy igazán a lovak közé csapjanak a marketingben.

Olyan vállalkozást fogsz építeni, amelynek a marketingje ugyanúgy fog működni, mint amit az ügyfeleknek építesz. Hát mi más győzné meg a legjobban az ügyfeleket, ha nem ez?

Érdekel a marketing automatizáció építés? Építs marketing rendszereket cégeknek!

Az ötlet: Kézzelfogható marketingrendszeket fogsz építeni a cégeknek. Olyan e-mail marketingre és chatbot marketingre épülő vevőszerző rendszert csinálsz a megbízóidnak, ami óriási hatással lesz az eladásaikra, érdeklődő gyűjtésükre. Lényegében kiszámítható módon jönnek majd hozzájuk az érdeklődők, vevők, mindezt rendszeresen. E-mail marketing esetében különböző e-mail automatizmusokat fogsz használni (pl. ha megnyitották az e-mailt, akkor 1 nap múlva küld egy újabb automata e-mailt…). Chatbotnál termékválasztó kvízt, és további tartalomkvízeket. A működéshez hozzá tartozik az is, hogy a felépített rendszerekbe forgalmat (embereket, érdeklődőket) is terelsz, amit hirdetéskezeléssel fogtok megoldani.

Feltétel: Marketing alaptudásra mindenképpen szükséged lesz. Tehát tudd mi az a FB pixel, mi az a konverzió, mi az az űrlap, érdemes belecsípni kicsit a közösségi média marketingbe is… A további tudás is könnyen megszerezhető, ez pedig az, hogy meg kell tanulnod például kezelni akár több hírlevél rendszert, chatbot rendszert, CRM rendszereket (ezt később inkább).

Akár munka mellett is lehet ezt csinálni, belekezdeni. Legalábbis az első 3-4 partner esetében mindenképpen. Utána, mikor már bővül az ügyfélköröd azért lesz munka szóval teljes állású vállalkozóként kell majd csinálnod.

Szabadúszóként végzed majd a marketing-rendszerépítő munkát : A cégek külsősként fognak megbízni, így te magad szabhatod meg, mikor és hol dolgozol. Nehezen leszel helyettesíthető egyébként, hiszen te magad építed a rendszert.

Mennyit lehet ezért elkérni? Az elején lesz sok munka vele, persze utána is, de mindenképpen kell bevezetési ajánlat / díj és utána havi kezelésnek egy díjat megszabni. Nos ezt még gyúrni fogjuk (most a piac változik árakban). Ilyen területtel kevés szakember foglalkozik, mert egyrészt nem tud rendszerben gondolkodni, a másik pedig mert a szoftverek, digitális megoldások mellé le kell ülni és megtanulni használni. Egy automata rendszert egy adott folyamatra pl. e-mail marketing automatizációért kb. 180-290 000 forintot tudsz elkérni, amikor felépítesz egy 20+ e-mailből álló folyamatot, különböző elágazásokkal, szegmentálással. Chatbotnál is hasonlók. Árazásban és csomagok kialakításában segítünk majd.

Mennyibe kerül ezt elkezdeni? Képzésre mindenképpen szükséged lesz, de erre van megoldásunk. Továbbá weboldalra és majd reklámbüdzsére is (azon túl, hogy mi is hozhatunk ügyfelet neked). Szóval összevetve kb. 300 000 forintból elindítható ez a szabadúszó vállalkozás, amelyből a képzés díja kb. 99 000 forint lesz (attól függ mennyi tudásra lesz szükséged), egész jó ár/érték arányban van a Minnernél. Erről lejjebb lesz szó.

Mennyi idő? Jól időzítünk most, mert a karácsonyi kampányépítésbe még be tudsz csatlakozni, ha augusztus-szeptemberben megtanulod. Egyébként a munka 80%-ban inkább technikai, kattintgatós.

Extra hasznod is lesz: Ha később vállalkoznál, vagy egyébként a saját marketingedre is eleve ilyen rendszert fogsz építeni. Azt adod el, ami saját magadnak is bejön! Óriási!

Miért téged fognak választani? Bár a tudás egy cégnek, cégvezetőnek is elérhető, de valahogy időt nem tudnak rá szakítani. Ez azért is van így, mert bizony molyolós a marketingautomatizáció, sok idő a kattintás, megérteni az azt működtető rendszereket, és neki is kell ülni. Kellesz!

Minner marketing képzések, a megoldás – Itt jön képbe a Minner

A Minner már több éve tanítja marketingre a hazai szabadúszókat, vállalkozókat (cégek, cégvezetők is szokták venni saját maguknak). Saját magunk is használjuk ezeket a rendszereket például vevőszerzésre, vagy éppen különböző utánkövetési folyamatok esetében. Na, de ügyfeleink szintén, sőt meg is van rá az igény, de mikor odajutunk, hogy oké ezt kellene csinálniuk, ki fogja, nos akkor jön a fejvakarás. Most akkor ki tanulja meg az adott cégnél? És utána még bele is kell vágni! Nos itt jössz képbe! Marketing hirdetésre már vannak szakemberek, de ilyen automatizmussal kevesen foglalkoznak. Szeretnénk ügyfeleinknek kiképezni olyan szabadúszókat, akik futószalagon tudnak vevőket, érdeklődőket hozni ilyen marketing rendszerekkel.

Az alábbi képzéseket ajánlom figyelmedbe, amely szükséged lehet ahhoz, hogy vállalkozás:

Milyen egy ilyen megoldás? Például legutóbb ezzel a chatbot kvízzel szereztünk sok-sok érdeklődőt a Minnernek (mi magunk is használjuk a képzéseket): Üzleti tippjáték 2. Teszteld le mennyire tippelsz jól az üzleti életben!

Így leszel marketing-automatizáló rendszerépítő – Minner ajánlat

  • 0. lépés, ha kérdésed van ezzel kapcsolatban írj üzenetet (Minner Facebook chat, vagy a hello@minner.hu -ra)
  • Kezdésként végezd el a fent belinkelt képzések közül a
  • Legyen a Minner a mentorod: Ezzel párhuzamosan gyere el egy üzleti konzultációra hozzám, hogy összerakjuk a rád szabott vállalkozásodat. Itt az első lépés, az első óra: Személyes üzleti tanácsadás, konzultáció
  • Fel kell építenünk, hogy te magad is szerezz ügyfeleket. Kell weboldal, saját ajánlat, marketingstratégia. Ehhez ajánlom figyelmedbe kezdésként: Átfogó marketing stratégia képzés. Alapok + haladó 
  • Elkezdjük a közös munkát és elkezdődik a te vállalkozásod is. 
  • A Minner ajánlani fog! Most igazán rajta vagyunk, hogy közel 40-70 szabadúszóval körbe vegyünk magunkat külön-külön területeken, hogy ajánljuk őket ügyfeleinknek (2022-es cél). Tapasztalat alapján hamar fel is tudjuk őket tölteni ügyfelekkel, ami már jó alapot ad a stabil működésre. De ahogy feljebb is írtam, a cél hogy megállj a saját lábadon, soha ne függj egy cégtől, és bizony itt most mondom neked az is, hogy a Minnertől.

Itt például egy webshop fejlesztő, készítő szabadszónknak ajánlottunk egy ügyfelet:

Aztán éppen a héten tartunk (amikor írom a cikket) szabadúszók napja programot, amikor is szabadúszókkal együtt dolgozunk a Minner főhadiszállása melletti közösségi irodában. Ez egyébként arra is jó, hogy még jobban megismerjünk, megismerjük a szabadúszókat.

Kérdésed van? Itt állunk rendelkezésedre

Látjuk, hogy felkeltettük sokatok érdeklődését. Milliós kérdésed van igaz? Első körben hallgasd meg az alábbi podcastot, amit a cikkhez készítettünk. Nem a fenti szöveget olvastuk fel, hanem a szabadúszó témát, kérdéseket boncolgattuk.

Spotify-on itt éred el, Apple Podcastben itt éred el, vagy az alábbi lejátszón keresztül.

Valami mást keresel?

Fotó: Envato Elements

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!