Startup kudarcok – Mit csináltak rosszul? – 6. rész: Felsőfokon szakmai blogmagazin

Dátum

Megosztás

A felsofokon.hu szakmai blogmagazint még én is használtam pár éve. Nem csak olvasásra, hanem blogoltam is rajta. Az egyik alapítóját ismertem, így picit jobban bele is láttam a működésükbe. Sajnos viszont a rossz vezetői döntések miatt nem tudott nagyobb sikert felmutatni, és kitörni. Nézzük is meg, mik voltak a legnagyobb problémák, mit lehet javítani, mit lehet kihozni az ötletükből.

Felsőfokon.hu
Azt elismerem, hogy sikeresek voltak abban, hogy a különböző szakterületekről be tudtak olyan embereket csábítani, akik adott szakterületen kiemelkedő tevékenységet végeztek. Még több összejövetelt is szerveztek a blogolók között, mégis a kiemelkedő siker elmaradt.

1. probléma – weblap-, blogmotor
Sajnos olyan blogmotort használtak, amit folyamatosan foltozniuk kellett, sokszor leállt a weboldal, akár több napra is. Ez nagyon le tudta lombozni az embert. A folyamatos bugok javítása sokszor használhatatlanná teszik a weboldalt. Nézz csak rá most is, szét van csúszva az oldal. Felhasználói élményt tehát nem javítják.

2. probléma – közösségi háló
Rengetegen a közösségi oldalakról szerzik a híreket. A média social oldalai így elég aktívak, aktívabbak mint például egy céges Facebook oldal. A Felsőfokon csapata nem használta ki ezeket a csatornákat, így lemondva napi több ezer látogatóról.

3. probléma – konkurencia
A blog.hu erős konkurencia, de nem csak ez a probléma. A LinkedIn megjelenése is átalakította ezt a piacot, és a szakmai írásokat sokan már az előbb említett közösségi hálón osztják meg.

4. probléma- látogatottság
A felsőfokkon stábjának a látogatottság növelésén is kellett volna dolgoznia. Ez okozta a kudarc nagy részét is, mivel egy jó látogatottsággal rendelkező oldal a blogolókat is vonzotta volna.

Hibáztak?
Igen. Egy jó piacot választottak. Sőt, olyan platformot kínáltak, ahol igaz, hogy tartalomszolgáltatók voltak, de nem nekik kellett előállítani a tartalmakat, azokat a felhasználók megtették. Ez azért nagy előny. A LinkedIn-en hamar kialakult az, hogy nagyon jól lehet használni B2B értékesítésre. Ez igaz lehetne a felsőfokon.hu-hoz hasonló oldalra is.

Mit lehetne kihozni ebből az ötletből, hogy működjön?
Első körben a weboldal motorját kellene olyanra átszabni, hogy könnyen használható legyen, és ne legyen ennyire bugos. Második körben a közösségi háló aktivitást kellene megnövelni. Két óránként ki lehet tenni egy-egy tartalmat például Facebookra, máris megugrana a látogatottság. A követőket is közösségként kellene használni.
B2B értékesítést elősegíteni. Rendezvényeket, konferenciákat szervezni. Témákat adni a blogolóknak…

 

A cikksorozat további részei:
Startup kudarcok – Mit csináltak rosszul? – 1. rész: A videós startup
Startup kudarcok – Mit csináltak rosszul? – 2. rész: Coolquest, alkalmi munka portál
Startup kudarcok – Mit csináltak rosszul? – 3. rész: Videó CV, videó-önéletrajz álláskereső portál
Startup kudarcok – Mit csináltak rosszul? – 4. rész: Bérelheted.hu
Startup kudarcok – Mit csináltak rosszul? – 5. rész: Celeb twittek
Startup kudarcok – Mit csináltak rosszul? – 6. rész: Felsőfokon szakmai blogmagazin
Startup kudarcok – Mit csináltak rosszul? – 7. rész: e-névjegy készítés
Startup kudarcok – Mit csináltak rosszul? – 8. rész: Miteszel.hu
Startup kudarcok – Mit csináltak rosszul? – 9. rész: Codie

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!