Startup ötlet: 10. Online pénztárca transfer portál/online pénzváltó/küldő – Fintech startup ötlet

Dátum

Megosztás

A Minneren a több mint 100 könnyen kivitelezhető vállalkozás ötlet mellett elindult a startup ötlet cikksorozat is. Ezek természetesen olyan ötletek, melyek adott szektort érintenek, ezekből már ki tudsz indulni, könnyű átalakítani az ötletet. Szakértőket is bevontam, hogy az ötletek még hitelesebbek legyenek számodra. Illetve hogy még jobban rálássak az adott területre. Figyelem! Ez csak egy vázlat, ízelítő, de már ebből ki tudsz indulni, van támpontod. Tudod, egy ötlet semmi, a megvalósítás minden.

Az ötlet röviden:
Az online pénztárcák Transferwise-e.

Rengeteg online pénztárcát használhatunk már. A 10. startup ötlet az ezek közötti átjárhatóságot hozza létre. Vagyis, ha van például Paypalunk, akkor át tudjuk vezetni az ott tárolt összeget a Skrill számlánkra, vagy például a Bitcoin pénztárcánkra és így tovább. Illetve a startup ötletbe részben belekerülne egy pénzváltó is. Az ügyfeleknek még így is jobban megéri, mint Paypalról >>> bankszámlára >>> aztán felutalás Skrillre. Költségszempontból is előnyös, és gyors is lehet.

Ennek a startup ötletnek a pénzváltós részét már leírtam csak Bitcoinra nézve:
Indíts vállalkozást: 88. ötlet – online pénzváltó (bitcoinnak) + ütős, extra szolgáltatások

A probléma / Lehetőség felvázolása (Problem / Opportunity)

Nem azt mondom, hogy ez napi probléma, de pont annyiszor jelent megoldást, amiből már bőven profitálhat az oldal. Én is kerestem már ilyen átjárhatóságot pl. bitcoin pénztárca és egyéb pénztárca között. Sajnos nem tudtam megoldani.

Megoldás (Solution)

Tehát egy olyan oldal, ami az online pénztárcák Transferwise-e. A Transferwise -en keresztül te úgy utalhatsz pl. Magyarországról egy Egyesült Királyságbeli számlára, hogy közbe kapcsolódik a cég. Az ő magyar bankszámlájára utalsz, majd ő a brit számlájáról továbbítja az Egyesült Királyságbeli címzettednek (kezdvezményezettednek), tehát Magyarországról el se mozdul az összeg. Ezt a megoldást csinálnád te is. Tehát pl. Paypal – Skrill közötti átvezetés: Paypalról utal az ügyfél a te Paypal accountodra, és te saját Skrilledről utalod át az ő Skrilljére a megfelelő összeget, levonva a tranzakciós költségeket. Még így is jobban jön ki időben, és költségekben is. Az elején természetesen nehéz lesz együttműködést kiharcolnod a cégek között (az online pénztárcákra értem, Paypal, Skrill…), de később, miután már megfelelő forgalom megy át rajtad, tárt karokkal várnak.

Piac mérete / Nyújtott előnyök, hasznok (Market Size / Benefit)

Az egyik legjobban mozgolódó piac startupok esetében a Fintech (így hívják a pénzügyekben tevékenykedő startupokat) szektor. Láthatod, rengeteg szereplő feltűnt a piacon, azért lesz ebből aki kihullik. És te pont jókor lépsz a piacra! Mint anno a Facebook a közösségi oldalak piacára, van kitől tanulnod, ellesni a hibákat.

fintech-finance-technology-visual-map4

Üzleti Modell (Business Model)

Miből lesz a bevétel?

Tranzakciós díjakból. Az elején nagyon keveset tudsz elkérni, ameddig nincs meg a partneri viszony az online pénztárcával rendelkezőkkel.

Értékesítés, ügyfélszerzés:
1. Ez egy olyan probléma, ami több fórumon is fenn van, így érdemes külföldi fórumokra írogatni.
2. Fura tipp lesz, de először körbe néznék MLM rendszerek kifizetési lehetőségei között, mert valószínűleg ők ilyen pénztárcákat használnak, és az ügyfelek ide-oda mozgatnák a pénzüket.
3. Blogolj, melyben mutasd be a már átjárható pénztárcákat. Azok használatát, akár több nyelven is. Tehát ne csak a te működésed mutasd be, hanem az adott online pénztárca működését is.

Versenyelőny (Competitive Advantage)

Te a már meglévő cégekre támaszkodsz, beékelődsz. Az ügyfeleid pedig spórolnak.

Piacra lépési stratégia (Traction)

Figyelem! Az ötlet startup ötlet, mert könnyen külföldre is átvihető. Nem kell egyből startupra gondolni, és egyből felvenni mindenkit, akit felsoroltam az előbb. Ha külső tőkést is be akarsz vonni, akkor érdemes már először kicsiben elkezdeni, és úgy növekedni, majd már számokkal alátámasztva több tőkét is be tudsz vonni.

Első lépés: mindenképpen kezdd el kicsiben, valószínű az elején pár tized százalékos költséget tudsz csak levonni majd a tőkéből. Pl. 1000 eurós összegnél alig 3-5 eurót. Már ki fog derülni hamar, hogy az ötlet a te megvalósításod alapján életképes-e, csak utána kezdj el tárgyalni a többi céggel.

Ha további kérdésed van, akkor írjál a Minner Facebookján chatjén keresztül és kérdezz az ötletről. Valósítsd meg minél előbb! Hajrá! Sok sikert!

A startup ötletek megjelenését és terjesztését a Barking közösségi parkoló mobilapplikáció támogatja. Parkolj olcsón, vagy add bérbe a parkolód és keress pénzt! Kattints ide! 

További ötletek:
Startup ötlet: 1. Affiliate rendszer üzemeltetése – cégek és weboldal/blog tulajdonosok összekapcsolása
Startup ötlet: 2. Oktató mobilapplikáció gyerekeknek
Startup ötlet: 3. Referencia kell – portál
Startup ötlet: 4. Instagram képből bevétel – instastock
Startup ötlet: 5. város/régió applikáció franchise, egyéb app franchise
Startup ötlet: 8. ötlet – Okos otthon, IoT eszközök a lakásban
Startup ötlet: 9. barter oldal/közvetítő, időbarter portál
Startup ötlet: 10. Online pénztárca transfer portál/online pénzváltó/küldő – Fintech startup ötlet

Flickr

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!