Startup ötlet: 9. barter oldal/közvetítő, időbarter portál

Dátum

Megosztás

A Minneren a több mint 100 könnyen kivitelezhető vállalkozás ötlet mellett elindult a startup ötlet cikksorozat is. Ezek természetesen olyan ötletek, melyek adott szektort érintenek, ezekből már ki tudsz indulni, könnyű átalakítani az ötletet. Szakértőket is bevontam, hogy az ötletek még hitelesebbek legyenek számodra. Illetve hogy még jobban rálássak az adott területre. Figyelem! Ez csak egy vázlat, ízelítő, de már ebből ki tudsz indulni, van támpontod. Tudod, egy ötlet semmi, a megvalósítás minden.

Az ötlet röviden:

Több megközelítése is létezik az ötletnek.
Az első legyen egy olyan portál, ahol a magánszemélyek/cégek/munkavállalók feltehetik, hogy mit tudnak felajánlani barterbe, és ezért mit szeretnének. Így az oldalon akár az is megoldható, hogy egyszerre több ajánlatot úgy összekapcsol, hogy azok mindegyike teljesüljön.
Másik megközelítés, ami talán egyszerűbben kivitelezhető, hogy a barterért cserébe mindenki kap valamilyen egységet, pl. időegységet. Így lesz egy ún. pénz is a háttérben, de még sincs pénzmozgás. Ő felajánl valamit, más pedig az idejével tudja “kifizetni”, ha azt az adott terméket/szolgáltatást szeretné. Utóbbival egy probléma van csak, valamit nem lehet időben mérni, bár mindent át lehet számolni, most meggyőztem magam.

Erről az ötletről már írtam a könnyen kivitelezhető vállalkozás ötletek között is: Indíts vállalkozást: 53. ötlet – Időbarter, add bérbe az időd!
Azért is emeltem ki újra, mert nagy lehetőség van benne, sőt külföldre is könnyen átvihető.

A probléma / Lehetőség felvázolása (Problem / Opportunity)

Mennyiszer tárgyaltam én is úgy, hogy megkérdezték, és barterbe nem lehetne?  Nos, bár én ilyenbe nem megyek bele, attól még jópár cég igen. És sok esetben még jó is lehet, sőt kifizetődő, mivel ez lehet a belépő terméke az egyes cégeknek. Kezdő cégeknek főleg érdemes lesz ezt kihasználniuk. Ez azt is jelenti, hogy nem lesz nehéz olyan cégeket, magánszemélyeket találni, akik barterben valamit meg akarnak oldani. Sőt a fenti példa miatt te egy köztes csereeszközt is bele tudsz építeni.

Megoldás (Solution)

Tehát egy weboldal, amit barter közvetítő oldal. Az 53. ötletben leírtakat is veheted alapul:
Indíts vállalkozást: 53. ötlet – Időbarter, add bérbe az időd!
A fizetség percekben történik. Akár lehet hozzákapcsolni kriptovaluta szerű megoldást is. 

Üzleti Modell (Business Model)

Miből lesz a bevétel?

Egyrészt szedhetsz a regisztrációért díjat, vagy havidíjat. Lehet olyan is, hogy csinálsz premium részt, ahol több funkciót kaphatnak a felhasználók, amiért még többet kell fizetniük. Egyéb reklámokból, rendezvényszervezésből is lehet bevételed. Az egyéb reklám az érdekes. Sokszor megeshet, hogy nem a barter megoldást választja a felhasználó, hanem inkább egy másik cég ajánlatot fogadja el, ami viszont ott szerepel reklámban nálad. Sok cégnek lehet ez a „belépő terméke”, és utána upsell termékekkel bombázza a barter megállapodásban „megszerzett” ügyfelet.

Versenyelőny (Competitive Advantage)

Hasonló nincs a piacon, és egyéb portált is hozzá tudsz építeni, például ötvözheted a Rereferenciakell.hu startup ötlettel. 

Piacra lépési stratégia (Traction)

Figyelem! Az ötlet startup ötlet, mert könnyen külföldre is átvihető. Nem kell egyből startupra gondolni, és egyből felvenni mindenkit, akit felsoroltam az előbb. Ha külső tőkést is be akarsz vonni, akkor érdemes már először kicsiben elkezdeni, és úgy növekedni, majd már számokkal alátámasztva több tőkét is be tudsz vonni.

A piacra lépési stratégiánál használhatod azt is, amit a Rerefenciakell.hu startup ötletnél leírtam. Vagyis apróhirdetés portálokon keresel felhasználókat, és mindenkinek az oldaladat küldöd el. Másik megoldás pedig a blogolás, Facebook és Adwords reklám.

Ha további kérdésed van, akkor írjál a Minner Facebookján chatjén keresztül és kérdezz az ötletről. Valósítsd meg minél előbb! Hajrá! Sok sikert!

A startup ötletek megjelenését és terjesztését a Barking közösségi parkoló mobilapplikáció támogatja. Parkolj olcsón, vagy add bérbe a parkolód és keress pénzt! Kattints ide! 

További ötletek:
Startup ötlet: 1. Affiliate rendszer üzemeltetése – cégek és weboldal/blog tulajdonosok összekapcsolása
Startup ötlet: 2. Oktató mobilapplikáció gyerekeknek
Startup ötlet: 3. Referencia kell – portál
Startup ötlet: 4. Instagram képből bevétel – instastock
Startup ötlet: 5. város/régió applikáció franchise, egyéb app franchise
Startup ötlet: 6. ötlet – 3D nyomtatás, 3Doodler/3D nyomtató toll kiegészítő + közösségi finanszírozó kampány
Startup ötlet: 7. ötlet – Big data biznisz, pénzre váltható adatok
Startup ötlet: 8. ötlet – Okos otthon, IoT eszközök a lakásban
Startup ötlet: 9. barter oldal/közvetítő, időbarter portál
Startup ötlet: 10. Online pénztárca transfer portál/online pénzváltó/küldő – Fintech startup ötlet

Fotó: Wikipédia /Olaus_Magnus

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!