A kínaiak szinte azonnal lemásolják (ellopják az ötlet) a sikeres közösségi finanszírozó kampányok termékeit! (Indiegogo, Kickstarter)

Dátum

Megosztás

Egy-egy új startupnak/vállalkozásnak nagy lehetőséget kínál a közösségi finanszírozás ahhoz, hogy gyorsabban be tudja indítani a gyártását, pénzt tudjon gyűjteni a sorozatgyártásra… (szerintem láttál már ilyet, ha olvasod a Minnert). Ilyen esetben feltesznek rengeteg információt pl. az új kütyüről, eszközről, hardverrről. Mivel meg kell győzniük a felhasználókat, hogy adjanak pénzt, így elég részletesen le is szokták írni az ötletüket. És ezt használják ki a kínaiak. Ezek után már le is másolják, legyártják az adott tárgyat. Sőt ennél még durvább eset is megtörténhet!!! Először jöjjön egy példa!

Erre a kihúzható szelfibotra (Stickbox) 929 ember összesen 34 970 angol fontot fizetett (12 millió forint). Ebből már látszott, hogy nagy siker. (ez látható az alábbi gifen).

kihajthatoszelfibot

Az alábbi képen pedig az látható, hogy az Aliexpressre és az Alibaba-ára rövid időn belül fel is került az izraeli startup termékének másolata. Mi történt? Még előtte megvalósították a Stickbox-ot a kínaiak, minthogy a fent említett startup le tudta volna gyártani. Természetesen a közösségi finanszírozásban résztvevők megkapják a kifizetett terméküket, de a kínaiak a piacukat szinte le is dózerolták.

shop_stikbox_online_gallery_-_buy_stikbox_for_unbeatable_low_prices_on_aliexpress_com

Másik példa: 
Fidget-Cube-2A képen látható Fidget Cube-ot is hamar lemásolták. Hiába gyűjtöttek össze 6,5 millió dollárt a Kickstarteren, rövid időn belül megjelentek a kínai oldalakon a hasonló termékek. De itt nem ér véget a történet. A Fidget Cube csúszott a szállítással, és közben megjelent a piacon a Stress Cube nevű termék, amit teljesen ugyanaz, mint az eredeti ötlet. Az alkotó berendelte kínából pár dollárért a clone termékeket, és 19,9 dollárért kezdte árulni, és ezzel 350 000 dollárt keresve megelőzték az eredeti alkotót. Ahogy a másoló nyilatkozta: „Nem az a lényeg, hogy ki találta fel előbb. Ennek a modellnek az a lényege, hogy olyan terméket találjunk, amit az emberek szeretnek, és mi gyorsabban juttassuk el hozzájuk.” (Forrás: HVG.hu)

Nemcsak a közösségi finanszírozó oldalakról tudnak ötletet lopni, helybe mennek pofonért a startupok

A főleg európai startupok kínához fordulnak a sorozatgyártás során, nos itt sokat bukhatnak. Egyrészt átvágják őket, nem azt gyártják le, amit kérnek, és a másik, hogy ellopják az egészet. Sajnos ez egy újabb kockázata a közösségi finanszírozó kampányoknak.

Védekezni lehet azzal, hogy egyedi ötletet teszel fel a közösségi finanszírozó oldalakra. Olyat, amihez kapcsolódik valami egyedi dolog is. Például applikáció…
A legtöbb ilyen oldalra feltöltött ötlet amúgy is másolható, csak míg nyugaton könnyű levédeni, és etikusabbak is a vállalkozók, addig kínában előszeretettel másolnak, hamisítanak.

Már Kína is tisztul

Jelenleg kínában több cég is azon dolgozik, hogy most egy átmeneti időszak legyen a kínai iparban, vagyis a másolás mellett megjelentek a valódi, egyedi, saját terméket előállító gyártók (pl. mobil Xiaomi). Ezzel szeretnék elérni, hogy a kínai (főleg családi vállalkozásokat) vállalkozókat rávegyék a saját egyedi termékek gyártására, és felhagyjanak a másolással. Ez még több-kevesebb sikerrel meg is valósul, de még néhány évtizedig a kínai hamisítás itt lesz velünk, számolni kell vele.

Merülj el a Minneren az ehhez kapcsolódó cikkekben, mert fontos dolgokat írtam le bennük:

Forrás: qz.com 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!