Bebukhatják a pénzüket, akik az egyik okosórára adtak pénzt az egyik közösségi finanszírozási oldalon

Dátum

Megosztás

Legutóbb leírtuk miért is jó a közösségi finanszírozás. Véleményünk szerint jó is a közösségi finanszírozás, de persze mindennek vannak árnyoldalai. Így történhetett meg, hogy akik befizettek összesen 1,5 millió dollárt  (340 millió Ft) egy okosórára valószínűleg nem mostanában kapnak egy használható terméket. A Kreyos  olyan irreális ígéreteket tett, hogy az bejött az embereknek és folyamatosan tették bele a pénzt. Össze is gyűlt  a fent említett összeg. A cég bele is kezdett a fejlesztésben, de a szállítással is akadoznak, sőt akik megkapták már órájukat folyamatos hibákkal szembesülnek.

Az alábbi videón láthatjuk, hogy mit ígért a cég. Közben kiderült sok funkció nem is működik, az óra hamar lemerül szemben az ígérettel, hogy akár egy hétig is működik.

Ebből az látszik, hogy körültekintőnek kell lenni a közösségi finanszírozó kampányokkal. Jobban utána kell nézni, ki csinálja az adott terméket, van e már prototípus…. Mivel ilyenkor teljes egészében a másik szakértelmére bízzuk a tőkénket. És lehet a megvásárolt termék nem olyan lesz, amilyet elvárnánk, amit megígértek.

Érdemes megnézni ezt a videót, itt már egy aktív Kreyos használó mutatja be az okosóra hibáját.

Forrás: youtube

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!