Esik a tőzsde a Korona vírus miatt. Legalább tudjuk miért

Dátum

Megosztás

Látod a fenti ábrát? Egy hét alatt pirosba váltottak a tőzsdék. A főbb részvények is 7-9%-ot estek. A tőzsde most kezdett igazán reagálni a Korona vírusra. A reakció nem véletlen.

Figyelem a cikk itt folytatódik: Mibe érdemes fektetni a 2020-as tőzsdekrach után, közben?

A kínai gyártás még mindig éledezik, több város karanténban, vagyis korlátozzák az emberek kijárását. Illetve nem is a karantén a lényeg, hanem elővigyázatosságból később indul be a gyárakban a munka. Vigyáznak, hogy kevesebb esély legyen a megfertőződésre. Ez most nem csak a kereskedelemben, de még az európai gyárakban is okoz kiesést, megoldandó problémákat. A hazai építőanyag gyártó Masterplast Nyrt. jelezte, hogy alapanyag beszállítói már lassabban szállítanak, sőt tologatják az időpontokat (via index.hu).

És tovább gyűrűzik a vírus Európában, az olaszországi halálos áldozatok száma napról napra nőtt az utóbbi egy hétben, ami több helyen leállást eredményez.

Már most lassan 1 hónapos zavar, kiesés keletkezett a kereskedelemben, alapanyag-ellátásban, szállítmányozásban, a gyártásban is. Ez óriási gazdasági kiesés, tehát érthető a reakciója a részvényeknek. (A hazai kereskedőket, gyártókat, webáruházakat is érinti). Erről itt olvashatsz: A Korona vírus teljesen felborítja a hazai kereskedelmet. Lehetőség a régiós gyártóknak! – friss)

Ez persze egy logikus lépés. Sőt! Ez kell ahhoz, hogy a vírus kezelhető legyen.

Jelenleg mindenhol pánik van, ennek részben oka a média, a másik oka a rossz médiafogyasztása az embereknek és az összefüggések figyelmen kívül hagyása.

Az alábbi ábrán látod a 2700 halálos áldozathoz tartozó halálozási rátát korcsoportonként.

Tudjuk miért csökkennek a részvények – Ez ritkán fordul elő

A tőzsdét a várakozások mozgatják, a tények kikerülésekor már valószínűleg lemaradunk a pénzesőről. Így mindig előre kell terveznünk, gondolkodnunk és nagyon sokszor nem tudjuk megbecsülni, mikor, miért és hogyan emelkednek a részvények. Főleg egy átlagos kereskedő. Persze megvannak rá a módszereink, hiszen rengeteg példát láttál már a tőzsde rovatban. DE! Ennyire konkrét dolgot ritkán látunk, amikor egyértelműen tudjuk, hogy na, ezért esik a tőzsde. És ilyen esetekben ez gyorsan meg is történik.
Nem kell pánikolni, vagy éppen azonnal eladásokat kezdeményezni a tőzsdén! Néhány motiváló információ:

A részvények egyébként is sokat emelkedtek az utóbbi időben, így a korrekciót ez csak felgyorsította. És nézd csak most éppen hol torpant meg az árfolyam:

Pont odáig ment most le, mint ahol az előző csúcsok voltak (Dow Jones indexnél). Nagy az esély, hogy a szint alá megy az index. Most két dolgot látunk: a szintet már áttörte, de csak kis ideig. Kevés esélyt látunk a visszapattanásra, így nagyobb az esély, hogy áttöri a kék vonallal jelölt szintet, majd ahol korábban oldalazás volt, ott várhatóan ismét megvalósul. Dow Jones indexnél 27 000 és 24 000 pont között.

Folytasd itt az olvasás: Mibe fektessek 2020-ban? Befektetési ötletek

Fotó: Finviz.com
Forrás: Index, worldometers.info

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!