Ezen a debreceni cégen megy át a hazai webáruház forgalom nagy része. És lehet nem is ismered!

A fenti cégen kívül van itt nemzetközi piacon is elismert nyelvoktató applikáció szintén Debrecenből, de 2500%-os egy év alatti növekedést felmutató debreceni IT cég is. Ez most egy olyan cikk lesz, ami bemutatja Hajdú-Bihar megyéből azokat a cégeket, amikről sokan nem is sejtik, hogy léteznek (még a környék lakói sem), hát még azt, hogy nemzetközi szinten is sikereket érnek el. És nem meglepő, hogy főleg digitalizációból kerülnek ki ezek a vállalkozások. Régen még innovációként tekintettünk a golyóstollra (magyar találmány), gyufára, vagy éppen a Rubik kockára, de az most áttevődött a digitális térbe. Lássuk is a cégeket, elsőként a címben is említett céget.

Shoprenter – A hazai e-kereskedelem meghatározó piaci szereplője

Aki ma Magyarországon webáruházat szeretne indítani egészen biztosan találkozik a debreceni alapítású Shoprenter nevével. Amikor a webshophoz kapcsolódó webes megjelenést, rendelési rendszert választjuk, akkor ott van alternatívaként mint webáruház rendszer. Ők azt adják, hogyha webáruházat szeretnél indítani, akkor nem kell több millió forintot költened programozókra, hanem tőlük tudsz bérelni webáruház rendszert. Ez havonta alig 10 000 forintodba kerül, és cserébe kapsz egy folyamatosan frissülő rendszert (fejlesztik a háttérben), ügyfélszolgálatot. Nem kell hozzá programozói tudás sem, ami szintén vonzó a felhasználók körében. Így aztán könnyű beindítani egy webáruházat! Ez lecsökkenti a webáruház indulási költségeit. Lényegében egy platformot adnak, ami egyébként igazán kifizetődő üzleti modell is nemcsak nekünk, hanem nekik is.

Óriási hatással vannak a hazai webáruház piacra
Szerte az országban tartanak webáruház indítással kapcsolatos élő előadásokat. A Hogyan indítsunk webáruház szemináriumon már 25 000 ember vett részt az elmúlt években.
Már több mint 5000 webáruház használja a Shoprenter rendszerét. A cég élen jár, hogy a nála üzemeltetett webáruházak minél több automatizációt, integrációt megkapjanak és használjanak. Ilyen például, hogy más digitális rendszerekkel könnyedén összeköthető a Shoprenter, szintén programozói tudás nélkül.

Weboldal: https://www.shoprenter.hu/

Kapcsolódó Minner cikkek:
Webáruház indítás lépései, feltételei
40+ cikk a sikeres webáruház üzemeltetésről. Haladó anyagok, esettanulmányok

Xeropan – nyelvoktatás applikáción keresztül

Először kezdem egy érdekes sztorival. Még 2017-ben Debrecenben tartottunk márkaépítés előadást, ahová elhívtuk a Xeropan csapatát előadni, mondván, jó, ha egy helyi vállalkozó is megszólal. Az előadás elején megkérdeztem, hogy ki ismeri ezt az innovatív nyelvoktató applikációt. A 70 emberből alig 7 tartotta fel a kezét. Még mázli, hogy megkérdeztem és elmondtam az elején, hogy ők debreceniek. Az előadás előtt azt hittük többen is ismerik a céget, pont ezért hívtuk őket. Na, de majd most még tovább növeljük ismertségüket a helyiek körében is.

Játékos nyelvtanulás applikáción keresztül. Sőt mindezt úgy, hogy már minden eszközük megvan az applikációban, ami a személyes nyelvoktatás előnyeit is alkalmazza. Azt is mondhatjuk, hogy még hatékonyabb is lehet, mint élőben tanulni egy nyelvtanárral. Nekem nagyon tetszik az a funkció, amikor az applikációval beszélgethetek (chatbot). Már 15 nyelven tanulhatnak angolt a felhasználók, ebből is láthatod, hogy nemzetközi piacon is jelen van a cég.

A Xeropan idén nyáron elnyerte az egyik legnevesebb, oktatóprogramokat bíráló szervezet, az amerikai Tech Breakthrough a világ legjobb “Learning Relationship Management”, avagy Interaktív Tanulást Támogató rendszere díját. A versenyben olyanok előtt hozta el az elismerést, mint a Lenovo, Busuu és Discovery Education.

Weboldal: https://hu.xeropan.com/ (ott éred el az applikációt)

Optimonk – felugró ablakok

Biztosan volt már olyan, hogy az egérrel éppen bezárni készültél egy ablakot és felugrott egy ablak. Nos, ilyen megoldást kínál az Optimonk szerte a világon webáruházak, weboldalak sokaságának. A e-kereskedelmi vonal nem véletlen, hiszen a cég kapcsolatban áll az előbb már említett Shoprenterrel. Nem is gondolnánk, hogy Debrecen, Hajdú-Bihar megye mennyire meghatározó az e-kereskedelmi iparágban hazai, és nemzetközi szinten is. Az Optimonk-ot például a nemzetközi ProductHunt nevű digitális termékgyűjtő oldalon több mint 2000-en ajánlják használni.

Ami igazán ötletes termékük, az a szerencsekerék, amivel rengeteg webáruháznak szereztek vevőt, és rengeteg felhasználónak ajándékot vagy kedvezményt.

Weboldal: https://www.optimonk.hu/

Dyntell Software – Vállalatirányítási rendszer – A cég, ami berobbant!

Mármint nem csak a cégedet robbantja be és kilövi a rakétáidat, hanem láthatóan saját maga is órási növekedést tud felmutatni. 2019-ben 2537%-os növekedést tudott elérni, tavaly a közép-európai régió leggyorsabban fejlődő magyar technológiai cége lett, összesített hatodik helyet szerezve ezzel a #DeloitteTechnologyFast50 versenyén! 

Ahogy a céget megismertem nem csak vállalatirányítási rendszert adnak a cégek kezébe, hanem fejlett workflow tervezőt, döntéstámogatási rendszereket, mesterséges intelligencia támogatással. Összefoglalva üzleti intelligencia megoldásokat nyújtanak a vállalkozásoknak. Esettanulmányaikban, referenciáikban több nagyobb hazai vállalkozást is megtaláltam, például a Borsodi Sörgyár Kft., Hajdú Gabona Zrt.

Webldal: https://www.dyntell.com

Na, de mit tudnak még a Hajdú-Bihar megyei cégek? Hogy állnak a digitalizáció terén?

Ezek a cikkek készültek még a témában:

Fotó: Envato License

Új vállalkozási ötletek! Neked is hasznos, nem kell kezdőnek lenned!

Olvasd el a Minner friss üzleti ötleteit Kattints ide! Működő cégek is inspirációt merítenek új termékekhez, szolgáltatásokhoz, üzleti modellhez, vagy éppen marketing ötletet találnak. Újaknak pedig egyenesen kötelező! Tovább a Minner ötletekre!! (A menüben is megtalálod)

Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartom a lelkesedésed!. 6 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások üzleti modelljét alakítom át, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked is a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!