Én már túl vagyok több mint 100 pitch, vállalkozói, ötletgazdai prezentáció meghallgatásán és több azonosságot is felfedeztem azok között, akik átjutottak egy-egy pitchverseny előválogatóján, vagy akár más módon a befektetők elé kerültek, került az ötletük.
A befektető keresés nehézségei – ez dühíteni fog téged
Először nézzük meg ezt a témakört. Kezdem az elsővel, ami ötletgazdaként dühíthet téged valamennyire, de igazából lehet jobb is, hogy így történik. Több olyan pitchen vettem részt, ahol más befektetők, vagy szakértők voltak (utóbbiak segítenek a befektetőknek) rajtam kívül. És döbbentem állapítottam meg, hogy néhány jó ötlet, megoldás, vagy már működő vállalkozás azért nem jut tovább a rostán, mert a befektetők piacismerete szinte egyenlő a nullával. Nem látják a piaci trendeket, nem figyelik a gazdasági, piaci változásokat. Komolyan mondom ledöbbentem, még néhány neves befektetőcég vezetőjénél is ezt tapasztaltam. Hát így nehéz fantáziát látniuk egy adott ötletben, vagy jól dönteniük, ha még ők maguk sem látnak bele igazán abba a piacba. Bár ez lehet jó is, legalább nem csak elfüstölésre jön a tőke, hanem aki ért is az adott piachoz, felismeri a lehetőséget és úgy fektet be, az neked is jobb. Bár tőkehiányos időszakban ez nem fog vigasztalni. Ugye?!
Nagyon sok múlik azon, hogy abban a 3-5 percben megértik-e a vállalkozásodat. El tudod-e mondani azt, hogy mi van meg most, és tudsz-e egy víziót adni, hogy mi lesz, mi várható tényleg ebből. És hát sajnos nincs mese, ehhez gyakorlás kell, és utána kell nézni annak, hogy tudsz jól prezentálni.
Néhány percen múlnak a milliók?!
Nincs kedved ezzel foglalkozni? Kell! Vagy akkor legyen csapattag, társ aki jól pitchel. A vevőkkel is kell jól kommunikálni, nem csak a befektetőkkel, szóval valakinek értenie kell hozzá.
Volt-e már validáció? (értsd volt-e már piaci visszajelzés, eladás, kutatás…)
Egy már működő cégnek sokkal könnyebb dolga van a befektetők előtt, sőt már akkor is, ha maga a csapat, vagy az ötletgazda tud valamit felmutatni az ötlethez kapcsolódóan. Na, de még csak egy ötlet fázisban lévő projektnél nagyon nehéz dolga van az embernek. Aki egy kicsit sem validál, az egyszerűen nem fog tovább jutni a befektetőkig, vagy ha mégis, akkor is nehézségei lesznek a végső döntésnél, kap-e pénzt.
Tehát valahogy meg kell tudni, hogy kell-e a vevőknek, a piacnak a termékünk, valahogy lemodellezni a működését, vagy egyéb okosságot kitalálni. Ehhez a ponthoz kapcsolódó cikkek:
- Van egy vállalkozás / startup ötleted? Ne verd magad nagy költségekbe! Mutatom mit csinálj!
- Van egy jó ötleted, de se kezdő tőke, se kapcsolatok? Mihez kezdj? Kevés pénzből…
Hol találsz befektetőt?
- Hát egyrészt itt a Minner Befektetőkereső showjában! Bár 2019 első féléves eseményére jelentkezés lezárult, de folyamatossá tettük egy oldalon keresztül a jelentkezést. Mert a következő (3. évad) valószínűleg már ősszel meglehet.
- Cápák között RTL Klub. Úgy harangozták be, hogy lesz második évada, lehet rá jelentkezni.
- Kapcsolati hálódban érdeklődj! Mi is rengeteg magánbefektetőt találtunk, így te is fogsz! Egyre nehezebb jó befektetést találni, ingatlan csúcson, részvények csúcson, keresik az emberek a lehetőségeket, mint például a vállalkozásokba tőkeinvesztálást.
- Hiventures, rengeteg 9-20 millió forintos befektetést oszt szét, főleg kezdő, seed fázisban lévő vállalkozóknak. Pont nemrég írtam róla cikket: Jól indul az év a hazai startupoknak. 6 cég is kapott átlagosan 400 millió forint befektetést
- Pitch, startup versenyeken is el lehet kapni befektetőket. Legutóbb egy kisebb miskolci versenyen kapott egy induló ötlettel egy csapat több tízmilliót.
Min buknak el a legtöbben? Miért mond nemet a befektető
Kell a jó ötlet?
Na most mondok egy fura dolgot! Persze kell egy ötlet, de fontosabb az, hogy milyen piacon indulsz el, és milyen olyan megoldással (pl. lebutított ötlet), amiből már könnyen jönnek eredmények, visszajelzések.
Sokszor hallod azt, hogy beléd (vagy a csapatba) fektetnek és nem az ötletbe. Ez egyrészt azért van így, mert tényleg a személyt is keresik a projekt mögött, hogy tudnak-e veled együtt dolgozni, látják-e benned a szakértelmet az adott területen, de van még egy dolog amiért ez így van. Mert a legtöbb vállalkozás nem azzal lesz sikeres, amivel elindult, vagy ha mégis, közben azért alakul a termékpaletta, üzleti modell… Tehát nem kell fixen az ötletre görcsölni.
Itt a bukás faktora tehát először is te magad leszel! Mintha állásra jelentkeznél, úgy is nézhetjük.
Piacismeret
Tudom, hogy mire gondolsz! A te ötleted, nagyon jó, mindenki használni fogja, tuti venni fogják… Na az ilyeneket felejtsd el! A hétvégén meghallgatunk közel 40 projektet (Befektetőkereső show) az előválogatón, de már a beküldött 100 indulónál a kitöltött dokumentációkban látszik a piacismeret nagyfokú hiánya. Milyen jó! Fent írtam, hogy a befektetők nem tudnak jól dönteni, mert nem ismerik a piacot, az ötletgazdák azért nem jutnak át, mert egyébként a saját területükön nem képesek odamenni a piaci szereplőkhöz és kérdezni, kutatni, hanem a saját elméletükkel tömik tele a projektjüket. Hát csoda, hogy nem talál egymásra a befektető és az ötletgazda?!
És itt jön a lényeg, ha kezded kiolvasni a sorok között! Akinek van piacismerete, és pont jó befektetőkhöz fordult, akkor neki nagy esélye van rá!
Egyébként mi pont ezért a Befektetőkereső show-t már a 2. évadban úgy csináltuk meg, hogy vannak az ötletgazdák (vagy vállalkozók), vannak a befektetők (magánbefektetők) és van 3 szakértő. Utóbbiak megfelelő piacismerettel rendelkeznek, sőt fel is készítjük őket is, így tudják segíteni a befektetőket a döntésben, na és utána is.
Növekedési potenciál hiánya
Ha befektetői tökét akarsz, akkor készülj fel arra, hogy a cégedben legyen akkora kraft, jó üzleti modell, hogy többszörös bevételt, profitot tudjon felmutatni a befektetést követő 3 évben. Nah és itt jön a hiba! Persze, hogy mindenki azt gondolja, hogy így van, mivel a saját ötlete, projektje, itt azért jól megszokták becsülni a befektetők.
Hitel vagy befektető
Most hétvégén is volt 2 projekt, akiknek azt javasoltuk ehhez nem befektető kell, hanem hitelt felvenni. Működő cég, külső tőkével gyorsabban nőnének, de valójában olyan dolgot kell megfinanszírozni, amit egy bank is tud hitelként nyújtani. És igen! Olcsóbb a hitel, mint egy befektető.
Vállalkozást indítani bárki tud, ötlete mindenkinek van,
de abból igazán piacképes vállalkozást létrehozására, megtervezésére már kevesen képesek. Mondjuk ez jó hír nekünk, ezért leszünk sikeresek. Marketinget oké megtanulod, céges dolgok (papírok, adózás…könyvelő, ügyvéd) segít. De céget üzemeltetni, a megfelelő üzleti modellt összerakni, na azon múlik a sikered!
Készítsd fel a cégedet, magadat a sikerre! Akár befektető keresés céljából, akár csak arra, hogy sikeres legyél! Aki megfelelő projekttel tud jönni egy befektető elé, az egyébként önmagában is sikereket tud elérni!
A Minner Vállalkozói képzései a féléves mentorprogrammal együtt pont azért jött létre, hogy piacképes üzleti modellt tudj összerakni és megvalósítani. Megkapod az oktatás során a megfelelő alapokat, és utána a mentorprogramban egyénileg dolgozunk a projekteden. Kattints ide, vagy nézd meg a véleményeket és utána nézd meg a részleteket!
További vélemények és részletek a kurzusnál! Kattints ide!