Már 1 hónapja, hogy szinte a teljes Index szerkesztőség felállt, vagyis 60 fő. Egyértelmű volt, hogy a látogatottság esni fog. Az Index az Indamédia csoport tagja, ahol található a blog.hu is. Rengeteg blogger tett fel kérdést Facebook csoportokban, hogy most akkor mi lesz, de hozzám is jöttek többen és kérdeztek arról, hogy maradjanak-e, vagy mit csináljanak. Beszéltek a zuhanó látogatottságról, hogy elbizonytalanodtak, mert eddig azért voltak az indexes blog.hu-nál mert független… Most nem is utóbbit firtatjuk, hanem ahogyan már a Bónusz Brigádnál is írtuk, úgy itt is a nagy változás piaci lehetőséget nyújt. És van itt érdekes dolog is: látni a változást, a többi hazai blogszolgáltató közben semmit nem csinál. Na, de van itt ötletem is, sőt olyan amihez hasonló már 500 millió forint éves nyereséget lebegtetett előttünk (stabilan több éven keresztül).
Index.hu és a Blog.hu
Mindkét oldal az Indamédia része. A blog.hu-ra bárki létrehozhat saját blogot, ahol bejegyzései megjelenhetnek ingyen, még a dizájnt is változtathatod. Az Index.hu úgy jön képbe, hogy a jobb, tartalmasabb, érdekesebb tartalmakat az Index címlapra kitette, vagy a Blog címlapra, amit szintén elérhetünk az index.hu -ról (régen Index2-nek hívta). Ez sok látogatót jelentett a blog.hu bloggereinek. El tudtad érni az ott vezetett blogoddal, hogy egy hónapban akár 30-100 000 látogatód is legyen.
A blog.hu
A legnagyobb blogszolgáltató itthon. Üzleti modellje, hogy a felhasználók saját blog oldalt üzemeltethetnek ingyen, és ezért cserébe reklámblokkok jelennek meg az oldalukon. Az egyik vonzereje a blog.hu-nak az volt, hogy látogatókat tudtál szerezni bloggerként, és persze a rövid domain név is. Blogodneve.blog.hu
2020. januári adatok alapján 9244 aktív blogszerzője volt az oldalnak, akik naponta 768 posztot generáltak és 1.747 komment érkezett naponta a blogposztjaikhoz. A szám óriási! Gondolj bele, hogy a bloggerek saját maguk adják a platformhoz a tartalmakat, naponta 768 posztot.
A bloggerek
Sokan csak hobbiból blogolnak, de láthatóan ha huzamosabb ideig fel tudsz mutatni megfelelő minőséget és látogatószámot, akkor ebből profitálhatsz. Ahogyan ezt egy korábbi cikkben írtam: Egy új vállalkozás indítási módszer. Először elindítasz egy blogot/Youtube csatornát, majd ezután indul el a vállalkozásod – Milliárdos biznisz blogpéldánk is van.
A nagy zuhanás, bloggerek tanácstalanok
Már a szerkesztőség felállását követően 30%-ot zuhant az Index látogatottsága (ábra). A bloggerek több Facebook csoportban is arról számoltak be, hogy az ő látogatottságukra is kihatott az ügy. Sőt ők 20-50%-os látogatottság csökkenésről számoltak be. Persze ez főleg azoknál jelentett zuhanást, akiknek a látogtószáma függött az index kiemelésektől (címlapra kerülés).
Hazai médiaoldalak napi felhasználószáma

A blogpiac most változik, bizonytalan
Ilyen zavaros időben történhetnek nagy változások, trónfosztások.
Itt most főleg a bloggerek oldaláról kell nézni a dolgot.
- Eddig nehezen hagyták volna ott a blog.hu-t, most ez megváltozott. Sok kérdést kapok én is, hogy tudják átmigrálni a tartalmakat saját domain-es blogra, WordPress motor alá, vagy megéri-e át menni másik hazai blogszolgáltatóhoz.
- Utóbbiak, vagyis a többi blogszolgáltató éppen egy lehetőséget kaptak, hogy megnöveljék blogjaik (felhasználóik) számát. Pl. Cafeblog, Blogstar, Reblog
Döbbentem látom, hogy egyik blogszolgáltató sem kampányol. Pedig most kaptak igazán lehetőséget arra, hogy növekedhessenek.
Ez most hasonló szituáció, mint amit a Bónusz Brigád csődjével kapcsoltban írtunk (itt).
A változó környezetben jöhetnek létre új piaci szereplők, sikeres vállalkozások – Ötlet
A Minner.hu-n két üzleti ötlet is kapcsolódik ehhez, azt is mondhatjuk, most jött el az idő, hogy nagyobb esély legyen a sikerre, sőt van egy harmadik ötletem is:
- A 109. üzleti ötletben írtam a blogszolgáltató létrehozásáról.
Tehát egy blogrendszert indítasz, ahová csatlakozhatnak bloggerek. Saját aldomaint kapnak, saját felületet, ahol blogolhatnak. Ezt egyébként WordPress rendszerre épülve is meg tudod valósítani. - De én hozzákapcsolnám a 75. ötletet is, ami a közösségi hírbejelentő weboldal létrehozása, bár ez inkább helyi hírekre, lokális blogokra fókuszálna.
- Harmadik ötletként pedig azt mondom érdemes elgondolkodni abban, hogy egy hír (vagyis itt blog) aggregátor oldalt elindítani, mint amilyen a Hirkereső, csak blogokra. Hiszen az Index-Blog.hu kapcsolatnál a bloggerek ezt imádták a legjobban. Igen a hírkereső-t hozom példaként, hiszen bár a dizájnja nem a legjobb, de éves 468 milliós nyereséggel validálta nekünk azt, hogy van helye az ilyen aggregátor oldalaknak (2 fő dolgozik a cégnél).
Tehát egy oldal, ahová RSS linkjükkel kapcsolódhatnak a blogok és behúzza a platform a cikkeket.
Ez kb. 4-8 órás munkával megoldható akár WordPress-ben is. Keress rá WordPress RSS aggregator, vagy a WordPress News aggregator kifejezésre és rengeteg megoldást találsz.
Az üzleti modell az lenne, hogy lehetne kiemelést venni pl. jó lehetőség (ajánlat) lenne céges blogoknak. - De van még ehhez ötletem, azt viszont megtartjuk későbbre. Ki tudja még! Egy biztos, ebből is tudhatod, hogy van még más üzleti modell lehetőség is ebben. Gondolkodj!
Valami más vállalkozásba vágnál? Itt találsz közel 200 üzleti ötletet.
Forrás: Indamédia (Blog.hu statisztika), Mfor – Index látogatottság
Fotó NeONBRAND / Unsplash